Hírfolyam archívum

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2018. február 13. kedd, 05.34

Száz figyelmetlenségnek is egy a vége: baleset!

Még mindig sokszor vezetnek figyelmetlenül vagy agresszíven a vasúti kereszteződéseknél

Tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban csaknem száz ütközés és gázolás történt. Ez egész évre vetítve több, mint 2016-ban, a mostani télen viszont jelentősen csökkent a balesetek száma az előző téli időszakhoz képest. A megelőzés érdekében fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően, figyelmesen közlekedjenek, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről a kereszteződéseknél. Ez azért is fontos, mert a felújított vonalakon nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a modern vonatok.

2018. január 24. szerda, 07.33

Eredményes az önkormányzatok és a vasúttársaság együttműködése

Tisztábbak, rendezettebbek az utasforgalmi területek

Pozitív változásokat hozott a MÁV által újraindított és kibővített önkormányzati együttműködési program. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az összefogással mindenki csak nyer, hiszen az érintett helyhatóságok jó gazda módjára gondozzák a vasútállomásokat és megállóhelyeket, illetve azok környezetét.

 
2017. december 1. péntek, 14.53

Menetidő-csökkenés, korszerűbb utazási és bővülő áruszállítási lehetőségek – a beszerzési eljárás közzétételével elkezdődtek a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó előkészületek

Menetidő-csökkenés, korszerűbb utazási és bővülő áruszállítási lehetőségek – a beszerzési eljárás közzétételével elkezdődtek a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó előkészületek

2017. november 29. szerda, 13.33

Életmentő készülék került a szegedi MÁV-pályaudvarra

Defibrillátor segíti mostantól az életmentést a szegedi nagyállomáson, ahol naponta 5-6 ezer utas fordul meg. A készülék önműködő, szakképzettség nélkül használható, így hirtelen szívleállás esetén a vasutasok és az utasok is életet tudnak menteni.

2017. november 22. szerda, 19.36

Megújult vasútállomás fogadja az utasokat Biatorbágyon

 Biatorbágyon felújított és modernizált vasútállomás fogadja a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon utazókat. Az utasok kényelmét szolgáló beruházás a MÁV Zrt. és Biatorbágy Város Önkormányzatának szoros együttműködésében és finanszírozásával valósult meg, ami bizonyítja, hogy a közös gondolkodás és elhatározás rövid idő alatt sikerre vezethet.

2017. november 15. szerda, 12.10

Előfizethető az e-VASUT digitális előírástár

A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT), a MÁV és a GYSEV együttműködésével elvégzett fejlesztések eredményeképpen elérhetővé vált az e-VASUT® Digitális Vasútügyi Előírástár (e-VASUT) a szakmai felhasználók részére. A 2009. óta üzemelő e-UT digitális útügyi előírástárával azonos rendszerű, előfizetési szerződéssel igénybe vehető e-VASUT előírástárban mintegy 900 szakmai szabvány, műszaki előírás és utasítás érhető el bármikor az éppen aktuális, hatályos változatban.

 
2017. október 31. kedd, 17.10

Pro Architectura díjat kapott a MÁV

Építtetői kategóriában a MÁV Zrt. építészeti fejlesztési tevékenységét értékelte az építészszakma az idei Pro Architectura díjjal. A komoly ranggal bíró elismerést Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese vette át.

Oldalak