Az új vármegye- és országbérletek előnyeit a Balatonhoz utazva is ki lehet használni

2023. május 18. csütörtök, 09.20 / Utolsó módosítás: 2023. június 12. hétfő, 16.18
Hétfőn elkezdődött az előszezon

Május 15-től, a vakációt egy hónappal megelőzően már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz, ezáltal széles kínálat biztosított a tóhoz utazók számára. A már több mint 330 ezer vármegye- és országbérlet tulajdonos érdeklődése az előszezoni menetrend bevezetésével tovább fokozódott a balatoni járatok igénybe vételével kapcsolatban. Noha az új díjtermékek elsősorban a vármegyéken belül, vagy a legalább két megyén át rendszeresen ingázók számára kínál új és versenyképes alternatívát. A főváros és a Balaton között a több, sűrű megállási rendű, jellemzően 1-2 óránként közlekedő InterRégió vonatokon kivétel nélkül érvényesek az országbérletek.

Az orszagberlet.hu weboldalon már külön Balaton menüpontban tájékozódhatnak az utasok az új bérletek igénybevételi lehetőségeiről, továbbá segítséget, javaslatokat kapnak, hogy azok előnyeit miként tudják kihasználni a tóhoz vagy annak partmenti települései között utazva.

Idén május 15-től június 16-ig ismét előszezoni menetrenddel várja az utazókat a MÁV-START: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránkénti követésű vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé váltak. A téli menetrendhez képest több InterCity-kocsi és motorvonat állt forgalomba, a vonatokon a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll az utasok rendelkezésére. A Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton InterCity-kben pedig már bisztró rész is biztosítja a teljes körű ellátást az 1. és prémium osztályú IC+ kocsiban.

A vármegye- vagy országbérlettel utazók számára számos balatoni vonat vehető igénybe. A személyvonatok és sebesvonatok mindegyike felármentesen használható, így a Déli->Parti, a Katica és a Vízipók InterRégiókon, valamint a Tanúhegy, Lesence és Fenyves sebesvonatokon és a balatonfenyvesi kisvasúton az új bérletfajtával is lehet utazni. InterCity és expresszvonatokon utazva csak felármentes szakaszokon belül érvényesek a bérletek. A felármentes szakasz jellemzően az első (Budapest felőli) tóparti állomás vagy megállóhely és az adott vonat végállomása közötti szakasz. A Balaton és a Tópart InterCity-k esetében Siófok és Keszthely, illetve Siófok és Nagykanizsa között a kijelölt, nem InterCity-minőségű kocsik a felármentesek. A Kék Hullám expresszvonatok Balatonalmádi és Tapolca, a Jégmadár expressz pedig Balatonaliga és Fonyód között vehető igénybe ország- és vármegyebérlettel. Ezeket, továbbá a vonattípusok útvonalát, főbb közlekedési ismérvet térképekkel illusztrálva is bemutatják az orszagberlet.hu oldalon.

Ahogy azt a MÁV-Volán-csoport kezdettől jelezte: a vármegye- és országbérletek csak felármentes vonatokon vehetők igénybe, így IC-ken nem, ez alól csak bizonyos kocsik vagy szakaszok jelenthetnek kivételt. Ahogy a korábbi években mindig, a Balatonnál ezek a kivételek az idei elő- és a főszezonban is megszűnnek, hogy IC-szolgáltatást választó utasainkat ki tudjuk szolgálni. Ugyanakkor a vármegyebérletek számos más vonat- és buszjáratunkon használhatók a Balaton-környéki megyékben, így az új bérletek a magyar tenger körül is kevesebbért, többet adnak, mint a legtöbb korábbi jegy- és bérlettípus, amelyek természetesen továbbra is elérhetők.

A Volánbusz Budapest és a Balaton között mindkét irányban naponta néhány alkalommal közvetlen autóbuszokat is indít, melyekre az országbérlet is érvényes. Az autóbuszokkal többek között a tó északi partján fekvő Balatonkenese, Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Révfülöp, Keszthely, Hévíz, illetve a déli partján elhelyezkedő Siófok, Balatonlelle, Balatonboglár települések is elérhetőek a fővárosból. 

A vonatokon és a helyközi buszokon az egész ország beutazását lehetővé tevő országbérlettel már több mint 90 ezren rendelkeznek. Elsősorban rájuk, de a vármegyebérletet birtoklókra is gondolva „Balaton” menüpontot hozott létre a MÁV-Volán-csoport az orszagberlet.hu weboldalon, amely kifejezetten az új bérletfajtával történő utazás megtervezésében, az előzetes tájékozódásban segít az előszezon idején hazánk legnagyobb tavához kirándulóknak.

Előszezontól sűrűbb közlekedés a Balatonhoz

Május 15-től az északi part felé, Tapolcáig a Kék Hullám expresszvonattal, Balatonfüredig a Vízipók InterRégióval kétóránként, Siófok, Fonyód és Balatonszentgyörgy felé pedig a szintén kétóránként közlekedő Déli->Parti InterRégióval bővült az utazási lehetőség a fővárosból. Szombattól hétvégenként, valamint ünnepnapokon a Déli pályaudvar és Balatonfüred között a Katica InterRégió, Szob, Vác és Fonyód között a tavaly kiemelkedően népszerűvé vált Jégmadár expressz egészíti ki az eljutási lehetőségeket, és teszi vonzóbbá a közösségi közlekedést a Balatonhoz utazók körében.

A nyugat-dunántúli térségből is átalakult az előszezoni vonatok közlekedése. A kétóránként közlekedő Helikon InterRégió vonatok mellett Győr és Keszthely között új közvetlen vonat közlekedik, Tanúhegy sebesvonat néven. Szombathely és Keszthely között kettő helyett egy közvetlen vonat közlekedik, Lesence sebesvonat néven. Ám Szombathely és az északi part között újabb közvetlen kapcsolat jött létre egy Kék Hullám expresszvonat útvonalának meghosszabbításával. A tavalyi évben sikeressé vált Fenyves sebesvonat Pécs és Keszthely között naponta közlekedik az előszezonban. A Balatonhoz utazóknak a Helikon InterRégió helyett a Tanúhegy, a Lesence, illetve a Fenyves sebesvonatokat érdemes igénybe venni az érintett dunántúli településekről. Ezeken a vármegye- és országbérlet is használható szinte a teljes szakaszon.

Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik a legkorszerűbb, légkondicionált KISS emeletes motorvonat Szob és Fonyód között Jégmadár expresszvonat néven, közvetlen kapcsolatot biztosítva a Dunakanyar térségéből.

Már az előszezonban is járnak Bagolyvonatok a déli parton, így éjfél után is közlekedik vonat a tó mentén. Budapest és Keszthely között egy vonatpárral lehet utazni péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

A Volánbusz menetrendje nem módosul az előszezonban, azonban a vonatokkal összehangoltan biztosítja az utazást. Tavaly június óta pedig már ütemes menetrend szerint közlekednek a Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegyék közötti regionális és távolsági kapcsolatokat biztosító autóbuszjáratok. Az elmúlt két évben pedig több tucat új autóbuszt állított forgalomba a balatoni és környéki viszonylatokon.

A már megszokott Balaton 24/72 napijegyek április 29. óta minden nap megvásárolhatók és egészen október 31-ig igénybe vehetők a tavalyi évhez hasonló áron és felhasználási lehetőséggel.

A Balatonra utazóknak feltétlenül érdemes előre tájékozódni a balatoni járatokról, menetrendekről és a vonatok nyújtotta szolgáltatásokról a MÁV honlapján elérhető előszezoni ajánlóból: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vonattal-a-balatonhoz-az-eloszezonban

Jobb előre megvenni a kerékpárjegyeket

A MÁV-START már az előszezoni időszakban hadra fogja az összes, kerékpárszállításra alkalmas kocsiját. Mind az északi, mind a déli partra rendszeresen nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekedik számos vonattípus a Balaton és a főváros között. Egyes vonatokon csak 4-8 kerékpár szállítható, ezeket a vonatokat, valamint a feláras IC és expresszvonatokat rendszerint kerékpárhelyjeggyel lehet csak igénybe venni. Érdemes tehát a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani. A vasúttársaság arra hívja fel a biciklisek figyelmét, hogy – főként a hétvégi csúcsidőszakokban – telítettek lehetnek a vonatok, ezért érdemes hétköznapra vagy a Balaton felé a reggeli, a főváros irányába pedig a késő délutáni, kora esti csúcsidőn kívüli időszakra tervezni az utazást.  A csoportosan útra induló biciklisek számára kifejezetten ajánlott, hogy a MÁV-START utazásszervezőinél előre jelentsék be az utazást. Ebben a Keleti pályaudvar új Utascentumában is segítenek az érdeklődőknek.

 

Az idei nyári főszezonra további fejlesztésekkel is készül a MÁV-Volán-csoport a szolgáltatási színvonal, minőség javítása érdekében – ezekről a nyári menetrend bemutatásakor részletes tájékoztatást adunk és közzétesszük az orszagberlet.hu weboldalon is.

 

Budapest–Balaton, 2023. május 18.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság