A MÁV átállt az új, hárommilliárdos, informatikai háttérrel támogatott közlekedésfejlesztési rendszerére

2017. április 6. csütörtök, 13.00
8 ezer kilométernyi vágányhálózat és 38 ezres ingatlanállomány kezelésének és karbantartásának irányítását modernizálták

Egységes, a műszaki és az azt támogató gazdasági folyamatokat is magában foglaló vállalatirányítási rendszerre állt át a MÁV-csoport a napokban lezáruló, „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver, valamint IT alkalmazás konszolidáció” elnevezésű közlekedésfejlesztési projektjével. A MÁV-on belül INKA néven emlegetett program értékben és komplexitásban Magyarország egyik legnagyobb fejlesztési projektje; hasonló nagyságrendű szervezési feladat megvalósítása tízévente egyszer fordul elő a nagyvállalatok életében. 1,9 milliárd forintos KÖZOP- és 1,4 milliárd forint értékű IKOP-támogatásból finanszírozta a fejlesztést a MÁV és a MÁV-START alkotta konzorcium.

Az INKA projekt tartalma, fókuszterülete a karbantartás-irányítás és kapacitáskorlátozás-tervezés hatékonyságának növelése, mivel ezek a szakterületek, tevékenységek meghatározó módon járulnak hozzá a már 90 százalék fölé emelt menetrendszerűség további javításához. A hatékonyságnövelést ezen üzleti, működési folyamatok esetében informatikai oldalról egy standard, a legjobb nemzetközi iparági gyakorlatok bevezetését lehetővé tevő komplex szoftveralkalmazási rendszer – az INKA – bevezetése alapozta meg. A több mint másfél éves informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a közbeszerzés keretében kiválasztott Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletágával (HPE ES, 2017. április 3-ától DXC Technology) szerződött, és szoftverszállítóként az SAP Hungary Kft.-t is bevonták feladat végrehajtásába.

Az INKA értékben és komplexitásban Magyarország egyik legnagyobb fejlesztési projektje; hasonló nagyságrendű szervezési feladat megvalósítása nagyvállalatok életében is tízévente egyszer fordul elő. A nemzeti vasúttársaság életében pedig különösen hangsúlyos, mert fontos része a működését racionalizáló és gazdagosabbá tevő, négy éve elkezdett folyamatoknak.

A mintegy ezermilliárd forint értékű vagyont kezelő MÁV-csoport célul tűzte ki, hogy az infrastruktúra, vagyis az általa működtetetett 8000 kilométeres, nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat-karbantartás irányítása és a kapacitáskorlátozás-tervezés, a 17 ezer épületből és 21 ezer földterületből álló ingatlanvagyon üzemeltetése, hasznosítása, valamint a gördülőállomány kapacitásai magasabb szinten álljanak rendelkezésre, ezáltal a menetrendszerűség és a szolgáltatások színvonala javuljon. A projekt megvalósításával a folyamatalapú működés felváltotta az eddigi szervezetalapú működést. Áttekinthetőbbé váltak az üzemeltetési, karbantartási és felújítási folyamatok, hosszabb távon is kiszámíthatóak az anyag- és gépigények, és három évre előre tudják tervezni a pályakarbantartások során szükséges vágányzári időket. A széttagolt kisebb rendszerek helyett bevezetett integrált struktúra hatékonyságnövekedést és jelentős megtakarításokat eredményez.

A projekt a folyamatok 70 százalékát érinti a vállalatcsoportnál. 140 szervezeti csoportból nyolcszázan vettek részt a megvalósításban, ötszázan a hónapokig tartó tesztelésben, és tavaly november óta 250-en oktatták a komplex informatikai alkalmazáscsomagot használó 4400 felhasználót, akiknek új munkakultúrát is el kellett sajátítaniuk. Az új alkalmazásokhoz szükséges szemléletváltás közép távon a munkavállalók számára is tervezhetőbbé, ezáltal könnyebbé, átláthatóbbá, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a munkát.

Bádonfainé Szikszay Erzsébet„A MÁV-csoport értékes tapasztalatokkal gazdagodott a világ egyik legnagyobb IT-vállalatával, a Hewlett Packard Enterprise szolgáltatási üzletágával végzett közös munka során. A HPE ES nemzetközi vasúti és hazai projektekben szerzett szakértelme a hatékonyabb közösségi közlekedés, a korszerűbb gazdasági és műszaki folyamatok, valamint egy kedvezőbb közlekedési rendszer létrejöttét szolgálja” – jelentette ki a projektzáró rendezvényen Bádonfainé Szikszay Erzsébet, a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. Mivel egy komplex, több területet összefogó informatikai rendszerről van szó, a MÁV nem a nulláról kezdte a fejlesztést, hanem olyan megoldást választott, amelyet sok nagyvállalatnál – többek között külföldi vasúttársaságoknál is – sikerrel alkalmaznak, és amely meghatározott, jól bevált, logikus és szigorú szabályok szerint működik.

Czibók Zoltán„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a méretét és üzleti, technológiai komplexitását tekintve a magyar és a közép-európai piacon is ritkának számító projektben partnerei lehetünk a Magyar Államvasutaknak” – mondta Czibók Zoltán, a DXC Technology (korábban HPE ES) magyarországi ügyvezető igazgatója. „A projekt elsődleges célja a vasúti kapacitások hatékonyabb kihasználása, a MÁV folyamatorientált működésének és szervezeti átalakításának támogatása, ezért a sikeres megvalósítás a teljes MÁV működésére hatással van. Nem kizárólag az SAP – mint vállalatirányítási rendszer – bevezetése volt a feladat a MÁV konzorciumi tagjainál, hanem a cégcsoport vállalati architektúráját meghatározó alaprendszerek megújítása is. A projekt részét alkotja még a szolgáltatásalapú architektúrára épülő, Tibco integrációs platform kialakítása, egy új, a teljes vállalati működést átfogó jogosultsági rendszer bevezetése, valamint a MÁV alaptevékenységét támogató Infralife rendszer bevezetése, amelyet többek között az osztrák vasút is alkalmaz, vonalas műszaki infrastruktúrájának nyilvántartására, karbantartására, térképi megjelenítésére.”

Ablonczy BalázsA projektzáró rendezvényen Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hazai közlekedési szektor élen jár a digitális átalakulásban, melynek legutóbbi példája a MÁV-nál lezajlott fejlesztés. Az egységes SAP rendszer több szinten is javítja a MÁV hatékonyságát, és melynek eredményeiből az utasok leginkább a menetrendek pontosabb betartását fogják észrevenni. A gyártói minőségbiztosítás mellett bevezetett ingatlangazdálkodási rendszer, ahogy a vállalatirányítási megoldás összes többi modulja is, a legjobb nemzetközi gyakorlatokat képezi le a Magyar Államvasutak számára. Ennek keretében kisebb erőforrások bevonásával is üzemeltethetővé válnak a központi működést biztosító folyamatok.

„A MÁV-nál már több éve fut SAP technológia. Megtisztelő, hogy a humánrendszer után a komplex működtetést biztosító vállalatirányítási, karbantartási és ingatlangazdálkodási megoldásunk is hozzájárul a nemzeti vasúttársaság modernizálásához, és támogatja a gazdaságosabb működés elérését” –összegezte az SAP hazai vezetője.

 

Háttérinformációk:

A Magyar Közlöny 2015/70. számában hivatalosan közzétett 1329/2015 (V.22.) Kormányhatározat szerint az „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver, valamint IT alkalmazás konszolidáció” elnevezésű projektjavaslatunk támogatásának jóváhagyásáról, akciótervi nevesítéséről és a projektköltségek fedezetének biztosításáról döntött a kormány.

Az INKA néven emlegetett projekt teljes költsége mintegy 3,3 milliárd forint, melynek 100 százalékos támogatási intenzitással történő finanszírozására és 20 hónap alatt történő megvalósítására két szakaszra való bontással került sor. Ennek az első szakasza KÖZOP-támogatási szerződéssel valósult meg, melynek összege 1,9 milliárd forint. További 1,4 milliárd forint értékű IKOP-támogatásból finanszírozta a fejlesztést a MÁV és a MÁV-START alkotta konzorcium.

A Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletága, amely 2017. április 3. óta DXC Technology-ként működik, feltételes, nyílt, európai uniós értékhatárt elérő, egyfordulós közbeszerzési eljárásban nyerte el a jogosultságot az INKA alaprendszer megvalósítására.

Budapest, 2017. április 6.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG