Időutazás vasárnap a makói gyorssal

2023. május 19. péntek, 09.33 / Utolsó módosítás: 2023. május 19. péntek, 10.01
Csörgő M41-es mozdony

Budapest, 2023. május 19 - Különleges retró szerelvény közlekedik ezen a hétvégén vasárnap Szegedről Hódmezővásárhelyen át Makóra, illetve az alföldi városból az egykori közvetlen gyorsvonatok hangulatát idézve Budapestre. A szerelvényben első- és másodosztályú, illetve a 80-as, 90-es évek távolsági járataira jellemző fogásokat kínáló étkezőkocsi is közlekedik.

Idén ötven éves a MÁV klasszikus M41-es dízelmozdonya, a Csörgő. A Csörgő 50 rendezvénysorozat részeként ebben az évben különleges összeállítású retró vonatokat közlekedtet néhány hétvégén a MÁV-START azokon a vasútvonalakon, amelyeken „fénykorában” a Csörgő volt a meghatározó vontatójármű. Ezen a hétvégén május 21-én vasárnap közlekedik különleges összeállítású Tiszavirág expresszvonat a Szeged-Hódmezővásárhely-Makó vasútvonalon, továbbá gyorsvonat Makó és Budapest között. Előbbi vonalon ma már nem járnak menetrend szerint személyvonatok, Makóról pedig egészen a 90-es évekig közvetlen járat közlekedett Budapestre, illetve vissza. A retró vonat mozdonya egy narancs festésű M41-es klasszik Csörgő lesz, a különleges összeállítású szerelvényben pedig első és másodosztályú kocsik, illetve a MÁV Rail Tours WRm 029-es Pannónia étkezőkocsija közlekedik.

Az étkezőkocsiban az idén 75 éves Utasellátó különleges retró kínálatából válogathatnak az utasok. A Pannónia étkezőkocsi a Budapest-Nyugati pályaudvarról menetrend szerint 7.53-kor induló Napfény InterCity vonat elején közlekedik vasárnap Szegedre, és a járat valamennyi utasa számára igénybe vehető. Ezt követően a retró ülőhelyes kocsikkal kiegészülő múltidéző szerelvény Szegeden kezdi az útját, ahonnan Szeged-Rókuson és Hódmezővásárhelyen át Makóra közlekedik Tiszavirág expresszként. A vonat kizárólag helybiztosítást is tartalmazó egyedi jegyekkel vehető igénybe, melynek ára az utazás viszonylatától függetlenül 1. osztályra egységesen 3000, 2. osztályra pedig 2000 forint. A kedvezményre jogosultak kocsiosztálytól függően egységesen 2000, illetve 1000 forintos jegyet válthatnak, más jegytípus erre a vonatra nem érvényes. Makón a vonat érkezésére a helyi, vasúttörténeti kiállítás is megnyílik.

Makóról a szerelvény rövid tartózkodás után visszaindul a főváros felé, Budapest-Nyugati pályaudvarra menetrend szerint 19.27-kor érkezik. A múltidéző utazáson a 130-as vasútvonal (Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok) teljes hosszát bejárja a vonat, Hódmezővásárhelyen és Szentesen át Szolnokig, megcsodálva az Alföld jellegzetes tájait. A járműévfordulón kívül a Hódmezővásárhely-Makó 120., a Hódmezővásárhely-Szentes 140. évfordulója előtt is megemlékezik a járattal a vasúttársaság. A Makó – Budapest gyorsvonat a teljes útvonalon általános díjszabás szerint közlekedik, az utazáshoz az adott viszonylatra érvényes 1. vagy 2. osztályú menetjeggyel kell rendelkezni, emellé fakultatív módon helyjegy váltható. A vonaton a megszokott kedvezmények (például diák, nyugdíjas) elérhetők, vármegye- és országbérlettel is igénybe vehető.

A Tiszavirág expresszen és a Makó-Budapest gyorsvonaton az első osztályú menetjegy ellátást is tartalmaz. Az Utasellátó munkatársai az ülőhelyen szolgálnak fel egy választható italt, illetve egy csokirolót.

További részletek a menetrendről, a megállókról, a díjszabásról a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/idoutazas-marpedig-lehetseges-retro-vonatokkal oldalon olvashatók.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság