Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2023. október 5. csütörtök, 13.36

Felújított vasútállomás várja az utazókat Veszprémben

Elindult az állatbarát állomás mintaprojekt

Veszprém, 2023. október 5. – A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. A munkálatok több ütemben zajlottak, július közepén nyílt meg az utascsarnok, mostanra pedig a teljes állomási környezet is elkészült.

Idén Veszprém és a régió ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa programnak, így számos rendezvény várja az ide látogatókat egész évben. Ehhez kapcsolódva újult meg a vasútállomás is. A felújítás februárban kezdődött, mely az állomásépület külső-belső és a csatlakozó utasforgalmi területek korszerűsítését foglalta magába. Az első ütem július közepén fejeződött be, azóta használhatják az utasok a megújult utascsarnokot. A kivitelezés második, befejező üteme most zárult le, ennek köszönhetően a teljes állomási környezet megújulva várja a vonattal utazókat.

2023. október 4. szerda, 06.00

Utazzon a MÁV-VOLÁN-csoport Dunakanyar napijegyével az őszi-téli időszakban is

Budapest, 2023. október 4. Érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta lehetőségeket, ha a hűvösebb hónapokban is szívesen kirándulunk. Bár a hajózási szezon idei évre véget ért, a Dunakanyar napijegy az őszi-téli időszakban is elérhető marad az utasoknak a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz kijelölt járatain a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis térségében. Október 2-tól még kedvezőbb áron váltható meg.  

2023. október 3. kedd, 17.36

A felújítás miatt október 4-től elköltözik a Nyugati aluljáróból a mosdó

Logó - Széchenyi 2020

A Nyugati pályaudvar keresztaluljáró felújítása következő üteméhez ért. Október 4-től a felújítás miatt lezárják az aluljáró mosdóját is, a munkálatok idejére pénztárkonténerek mellett elhelyezett konténer mosdót használhatják az utasok.

2023. október 3. kedd, 07.15

Már óránként jár prémium és bisztrószolgáltatást nyújtó IC+ kocsi Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon

Budapest, 2023. október 3. – Október 2-ától a hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség IC-ben, Latorca IC-ben, valamint már az 580 sz. Tokaj IC-ben is. Ennek köszönhetően a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon már óránként jár olyan távolsági vonat, amelyen elérhető az Utasellátó fedélzeti vendéglátása.

 

2023. október 2. hétfő, 13.29

Újabb változást jelentett be az osztrák államvasutak: Nem mától, csak szerdától kell átszállniuk a railjet utasoknak Bécsben

Az elmúlt héten az osztrák vasúttársaság (ÖBB) arról tájékoztatta a vasúttársaságot, hogy október 2-tól, hétfőtől október 26-ig, a győri fővonalon végzett felújítás jelenlegi fázisához igazodva néhány Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik. Vasárnap késő este az osztrák államvasutak újabb egyoldalú döntést hozott: arról tájékoztatta a MÁV-ot, hogy a menetrendi átállást, a Bécsen túl menő vonatok leválasztását nem tudja technikailag az általa jelzett időben megoldani, így a bevezetését néhány nappal elhalasztja, előreláthatólag csak 2023. október 4-étől vezeti be. Egyúttal felkérte a MÁV-ot, hogy a hirtelen változtatásról tájékoztassa a Budapestről induló utasokat.

2023. október 1. vasárnap, 14.23

A V-Busz veszprémi helyi autóbusz-járataira is megvásárolhatók a jegyek és bérletek a vasúti jegyautomatákból és a MÁV applikációból

Bővült a MÁV applikációban és a vasúttársaság jegyértékesítő automatáiból megvásárolható buszos díjtermékek köre. Október 1-jétől ugyanis a MÁV-START jegyértékesítési rendszerében elérhetővé váltak a V-Busz veszprémi helyi buszjárataira érvényes jegyek és bérletek is.

2023. szeptember 30. szombat, 07.25

Megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás

A Magyar Falu Program keretében a MÁV beruházásában megújult, modern felvételi épület szolgálja az utasok kényelmét Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomásokon is.

2023. szeptember 29. péntek, 15.52

Reagálás a ma megjelent ÖBB hírekre

Frissítés: 10. 01. 21:50-kor
 
Az osztrák vasúttársaság vasárnap esti tájékoztatása szerint október 2. helyett csak 4-én, szerdától fognak rövidebb útvonalon közlekedni a felsorolt Railjet xpress járatok ((rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68). Addig továbbra is teljes útvonalon járnak a  Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek, Bécsben nem kell átszállni!

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) tájékoztatása alapján október 2-től (hétfőtől) október 26-ig, a hegyeshalmi fővonalon végzett felújítás jelenlegi fázisához igazodva több Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik. Az utazóközönség számára tehát továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon, de bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell átszállni.

2023. szeptember 28. csütörtök, 15.35

Több mint egytucat járművel bővül a magyar vasúttársaság által használt mozdonyflotta

A folyamatosan növekvő utasforgalom jobb kiszolgálása érdekében 15 darab kiváló műszaki állapotú, használt ES64 U2 V7 típusú kétáramrendszerű, nagyteljesítményű, ETCS vonatbefolyásoló járműfedélzeti berendezéssel is felszerelt mozdonyt bérel a MÁV-VOLÁN-csoport. A mozdonyok október második felétől állnak szolgálatba a belföldi InterCity és a Bécsbe közlekedő EuroCity viszonylatokban. Az új mozdonyok segítségével javítható a pontosság, stabilabbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés. 

2023. szeptember 28. csütörtök, 12.15

Megkezdődött a zajvédőfalak építése a Szeged–Röszke vasútvonalon

Budapest, 2023. szeptember 28. – Folyamatosan halad Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal átépítése. A kivitelezés részeként elkezdődtek a zajvédőfalak alapozási, betonozási munkálatai is.

Oldalak