Gyermekvasutas relikviák kerültek elő Hűvösvölgyben – 50 évvel ezelőtt elhelyezett időkapszulát nyitottak fel

2019. április 13. szombat, 16.20

Budapest, 2019. április 13. – A Gyermekvasút hűvösvölgyi állomásépületének alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél 1969-ben befalaztak egy időkapszulát, amelyet az emléktábla felirata szerint 2019 tavaszán lehetett kinyitni.

Zakatol a vonat

Az időkapszula felnyitására a Gyermekvasút napján került sor, amikor a kisvasút 71. születésnapját is ünnepelték. Közel kétszáz egykori úttörő- és gyermekvasutas figyelte várakozással, amint Sásdi Zoltán, az Úttörővasút egykori üzemfőnöke Vólentné Sárvári Piroskával, a MÁV Zrt. üzemeltetési főigazgatójával kibontotta a félévszázados csomagot. A nemzetiszín szalag és a vasutas körökben ismert ólomzár alatt alufólia őrizte a hatvanas évek budapesti Úttörővasútjának megannyi emlékét: előkerültek menetjegyek, újságcikkek és névsorok. A kincsek között volt az Úttörővasút 20 éves fennállásának (1968) jubileumi kiadványa, illetve szakmai kitüntetések. Több rajzos beszámoló a kisvasutasok pezsgő közösségi életéről, a vasúti szolgálaton kívüli programjairól ír. Az időkapszula mellé lezárt borítékban egy levelet is tettek, melyben az akkori úttörővasutasok üzenete olvasható a jövő kisvasutas nemzedékeinek. A csomag tartalmát a Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeumában állítják ki április végétől.

Felnyitották az időkapszulát

A Gyermekvasút első szakaszának építését 71 évvel ezelőtt, április 11-én kezdték el a Széchenyi-hegyen. Az egész évben üzemelő kisvasúton a szolgálatot átadása óta 10-14 éves korú gyermekek látják el, 2015-ben a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a közel 12 kilométeres vonal. 

Fordítókorong

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság