December 10-től számos vonalon változott a MÁV-START, a Volánbusz és a MÁV-HÉV menetrendje

2023. december 10. vasárnap, 10.14 / Utolsó módosítás: 2023. december 10. vasárnap, 10.26

Budapest, 2023. december 10. – December 10-től, vasárnaptól már érvényes a MÁV-VOLÁN-csoport új 2023/2024-es menetrendje, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a HÉV-eket a H7-es, H8-as és H9-es vonalakon. Az új menetrendek célja az elmúlt években elért fejlesztések megtartása, továbbá – a lehetőségekhez mérten – a kínálat további bővítése és a menetrend szerinti közlekedés javítása.

A menetrendváltástól Budapest és Dunaújváros között a Z42-es zónázóvonatok számának bővítésével javult és gyorsabbá vált a vasúti összeköttetés. A Püspökladány―Biharkeresztes vasútvonalon a felújításnak és a villamosításnak köszönhetően az utasok számára kiszámíthatóbb, ütemes menetrend lépett életbe, csökkent az eljutási idő, javultak a csatlakozások a menetrendváltástól.

Az új vasúti menetrend immár másodszor – a járási egyeztetéseken felül megtartott – júliusi online társadalmi egyeztetés lakossági véleményeit és javaslatait is figyelembe vette több vonal esetében, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok.

A nemzetközi közlekedést tekintve kiemelhető, hogy újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Bécs és a Záhony–Bécs közötti EuroCity-vonatokban. A Metropol Euronight éjszakai, háló- és fekvőhelyes kocsikkal közlekedő vonat ismét Prága és Drezda érintésével közlekedik, ezáltal kedvezőbb az utazás Budapest és Berlin között.

A Volánbusz is számos menetrendi módosítást, korrekciót vezetett be országszerte, elsősorban a munkába és iskolába járás lehetőségeinek javítása, a vasúti és autóbuszos kiszolgálás összehangolása, valamint az országos autóbusz-vonalakon a hétvégi időszakhoz kapcsolódóan jelentkező utazási igények továbbra is megfelelő kiszolgálása érdekében.

A MÁV-HÉV a csömöri (H9) és a gödöllői (H8) HÉV-vonalon kismértékben módosította a menetrendet a hatvani vonalhoz kapcsolódó vasút átszállási lehetőség biztosítása érdekében. A csepeli H7-es HÉV-vonalon újdonság, hogy az utasok kérésére december 10-től valamennyi vonat megáll Szabadkikötőnél. A megállóhely térségében sok munkahely jött létre, ezáltal itt nőtt leginkább az utazásszám az elmúlt években. Ezenkívül a tanítási időszakokban valamennyi munkanapon azonos időpontokban indulnak a járatok a H7-es HÉV-vonalon. A menetrend a tanítási szünetek munkanapjain is egységessé vált, azonban – az utasforgalmi igényekhez igazodva – e két időszak menetrendje továbbra is eltér egymástól.

A 2024. december 14-ig érvényes, az utazási szokásokhoz jobban igazodó, összehangolt vasúti, buszos és HÉV menetrendek vonzóbbá teszik a közösségi közlekedést, és növelik annak versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben. A menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében tervezetten három alkalommal, jövő év áprilisában, júniusában a nyári szezon kezdetekor, majd azt követően szeptemberben lesz évközi menetrendi módosítás.

 

Egységesedik a MÁV-START és a Volánbusz pótdíjazása

A menetrendváltással egy időben változott a MÁV-START Díjszabása is, amelynek az egyik legnagyobb változása a pótdíjszabályok átalakítása, törekedve a Volánbusznál már alkalmazott szabályokkal való egységességre. 

Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke a Volánbusznál 12 ezer, a MÁV-START-nál változatlanul 2600 forint. Az utólagos bemutatás díja 1300 forintról 2600 forintra nő, azonban a 15 napos határidőn belül be lehet mutatni az utazás időpontjában érvényes menetjegyet, névre szóló bérletet. Érdemes élni ezzel a lehetőséggel, vagy a pótdíjat 3 napon belül befizetni (ha valaki ezt a vonaton nem tenné meg), mert a 3 napon túli befizetésnél a pótdíj összege 25 ezer, 30 napon túli befizetésnél 50 ezer forintra nő. A hamis vagy más nevére szóló jeggyel, bérlettel utazók, a kedvezményt jogosulatlanul igénybe vevők, valamint akik megsértik a magatartási szabályokat (pl. dohányzási tilalom, vészfék indokolatlan meghúzása, stb.) 25 ezer forintos pótdíjat kell fizetniük. A felár nélküli vagy kocsiosztály-különbözet nélküli utazás pótdíja 1000 forint lesz. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a MÁV-VOLÁN-csoport járatain.

 

Fontosabb vasúti változások

Idén befejeződött a Püspökladány―Biharkeresztes vasútvonal felújítása és villamosítása, ezért a vonatok újra 100 km/h-ás sebességgel közlekedhetnek, korszerű elektronikus biztosítóberendezést és utastájékoztató rendszert építettek ki, továbbá akadálymentesített magasperonok épültek, valamint megindulhatott a villamos vontatás. Ennek köszönhetően a menetrend is megújul: az utasok számára kiszámíthatóbb, ütemes menetrend lép életbe, csökken az eljutási idő, javulnak a csatlakozások a menetrendváltástól.

A Z42-es zónázóvonatok számának bővítésével az új menetrendtől tovább javult és gyorsabbá vált a főváros és Dunaújváros közötti vasúti összeköttetés.

  • Hétvégi napokon reggelenként Szolnokról a G60-as és Nagykátáról az S60-as vonatok sűrűbben, 60 helyett 40 percenként közlekednek.

A Budapest–Hatvan–Miskolc és a Miskolc–Tornanádaska vonalon az indulási és érkezési időket hozzáigazította a vasúttársaság a meglévő sebességkorlátozások okozta többlet menetidőkhöz, ezáltal megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés és kiszámíthatóbbak lesznek a csatlakozások. Az InterCity-k Miskolcról 3 perccel később indulnak Budapest felé, a menetidejük 9 perccel nő, Eger illetve Gyöngyös felől az Agria és a Mátra InterRégiók 5 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. A tornanádaskai vonalon a jelenleginél 10-14 perccel válik hosszabbá az utazás.

Az InterCityk menettartama Budapest-Nyugati pályaudvar és Nyíregyháza között 6 perccel, Nyíregyháza és Budapest között 5 perccel növekszik, Budapest és Szeged között pedig 3-4 perccel nő a menetidő.

A Szeged és Hódmezővásárhely között a hétvégi éjszakai vasútvillamosok menetrendje változik, ezáltal kedvezőbb lesz a csatlakozás a Budapest–Szeged közötti éjszakai, hajnali vonatokhoz. Ide vonatkozik, hogy a TramTrain szolgáltatás bevezetését követően csökkenő autóbuszos utasforgalom miatt a délelőtti és délutáni időszakokban 4 pár buszjárat megszűnik.

  • A Budapest—Győr—Csorna—Szombathely―Szentgotthárd, a Celldömölk—Szombathely, valamint a Szombathely—Zalaszentiván—Zalaegerszeg/Nagykanizsa viszonylatokon a távolsági személyszállítási szolgáltatást a MÁV-START, a regionális szolgáltatást a GYSEV végzi a vonatok teljes viszonylatában. A Zalaegerszeg–Rédics és a Zalaegerszeg–Őrihodos (Hodoš) vonalakon a GYSEV veszi át a regionális személyszállítási szolgáltatást. A vasúti pálya továbbra is a MÁV kezelésében marad. A Citadella és Retró Istria vonatokat az eddigieknek megfelelően a MÁV-START közlekedteti a Zalaegerszeg–Őrihodos vonalszakaszon is.

 

  • A nemzetközi vonatokat is több jelentős változás érinti, ezek között az egyik legfontosabb, hogy
    • újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapes–Bécs és a Záhony–Bécs közötti EuroCity-vonatokban.
    • A Metropol Euronight éjszakai, háló- és fekvőhelyes kocsikkal közlekedő vonat ismét Prága és Drezda érintésével közlekedik, így nagyon kedvező érkezési és indulási időpontokat kínálunk Berlinbe, mivel reggel 8 után nem sokkal érkezik és este fél nyolckor indul vissza a nemzetközi járat, emellett felújított cseh éjszakai kocsikkal várjuk az utasainkat.
    • A menetrendváltástól a MÁV-START szolgáltasaként légkondicionált és alacsonypadlós vonatok közlekednek az eddiginél gyakrabban Hegyeshalom és Pozsony között. A hatósági engedélyezés lezárultáig Rajkán az utasoknak át kell szállni a MÁV-START FLIRT motorvonatáról a szlovák motorvonatra.
    • A román államvasút megkezdi a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal rekonstrukcióját, amely előreláthatóan hároméves időtartamra módosítja a vonatközlekedést. Kolozsvár és Székelyföld csak kerülővel, megnövekedett menetidővel érhető el. A Hargita és Corona IC-k nem érintik Nagyváradot és Kolozsvárt, Debrecen–Nagykároly–Zsibó útirány át járnak. A Corvin nemzetközi gyorsvonat Arad–Gyulafehérvár felől éri el Kolozsvárt, Nagyváradot nem érinti. Kolozsvár nappal Budapestről a Claudiopolis IC vonattal érhető el, Dél-Erdély felől.

 

  • Az újjáépült, villamosított Püspökladány―Biharkeresztes vasútvonalon naponta 5 pár új vonat indul Bihar megye székhelyére, Nagyváradra.
  • Új nemzetközi összeköttetés létesül Bécs–Budapest-Keleti–Záhony–Csap (Chop) állomások között Tisza-Szamos EuroCity néven. Az új járathoz Csap állomáson közvetlen csatlakozást biztosít Kijevig az ukrán vasúttársaság.

 

Tíz regionális vasútvonalunkon, illetve vonalszakaszunkon augusztus elseje óta ideiglenesen vonathelyettesítő autóbuszok közlekednek. December 10-étől – a szokásos éves menetrendváltás keretében – kisebb mértékben ezeken is változik a közlekedés. Az érintett vonalak térségében élőknek összességében a december 10-étől érvényes új mentrend miatt sem kell kevesebb járattal beérniük, mint korábban. A téli menetrendváltással csupán annyi történik, hogy ahol eddig párhuzamosan közlekedtek a vonathelyettesítő buszok és a szokásos Volánbusz-járatok, azok helyett a jövőben már egy integrált szolgáltatás, a Volánbusz mentrendszerinti járata fog közlekedni.

Ezzel úgy válik hatékonyabbá az adott vonalak kiszolgálása, hogy az utasok semmivel sem kapnak kevesebbet. Megtakarítást érünk el, de nem az utasok rovására, hanem az erőforrások jobb kihasználásával. A cél az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket még hatékonyabban ki lehessen használni az érintett térségek közlekedésében.

 

Az új vasúti menetrend elérhető a MÁV-Volán-csoport honlapján a Belföldi utazás/menetrendek/közforgalmú menetrendek menüpontból, illetve online kereshető az ELVIRÁ-ban és a MÁV applikációba.

 

A Volánbusz új menetrendje a munkába, iskolába járást, a vasúti és autóbuszos közlekedés összehangolását támogatja

A Volánbusz kismértékben tovább bővíti, javítja az eljutási lehetőségeket elsősorban a hivatásforgalmi utazási igények teljesítése, a járásközpontokban lévő munkahelyek, oktatási intézmények, egészségügyi központok, illetve kormányablakok kedvezőbb elérhetősége érdekében. Így többek között Albertirsán, Érsekhalmán, Mogyoródon, Szigetszentmiklóson, Kalaznón és Závodon, valamint a Budapest–Balassagyarmat–Szécsény–Salgótarján, Vác–Kóspallag, Érd–Százhalombatta, Budapest–M1-es autópálya–Zsámbék–Piliscsaba–Pilisvörösvár, Budapest–Páty–Perbál–Zsámbék, Újlengyel–Pilis, Tiszafüred–Karcag, Taktaharkány–Tiszaújváros, Kálmánháza-Petőfitag–Nyíregyháza, Szabadszállás–Kecskemét, Gyarmat–Szerecseny, Békéscsaba–Gerendás, Szarvas–Nagyszénás,  Murony–Kamut, Szarvas–Békéscsaba, Sümeg–Tapolca, Zalaegerszeg–Bak–Hahót–Nagykanizsa, Letenye–Valkonya, Körmend–Csákánydoroszló–Pankasz viszonylatokban.

 

Vasúti átszállási lehetőségek javítása, bővítése

  • Idén december 10-től kerül sor az új mezőkövesdi autóbusz-állomás használatba vételére, mellyel összefüggésben a várost érintő helyközi autóbuszjáratok többsége az eddigi városközpontban lévő autóbusz-állomás helyett a továbbiakban közvetlenül a vasútállomás mellett kialakított új autóbusz-állomásról indul, illetve oda érkezik. A menetrendi módosítás következtében a Mezőkövesd vonzáskörzetében elhelyezkedő települések szinte mindegyikéről közvetlenül elérhetővé válik a vasútállomás, ezáltal lényegesen egyszerűbb lesz az eljutás Budapest, illetve Miskolc–Nyíregyháza irányába a busz-vonat kombinált utazást választók számára.
  • A Kecskemét–Ballószög autóbuszvonalon a hétvégi időszakban közlekedő autóbuszjáratok indulási időpontjainak módosításával átszállási lehetőség biztosítása a Budapest–Szeged (140-es) vasútvonal Budapest irányába/irányából közlekedő vonataihoz.
  • Csongrád-Csanád vármegyében a Szatymaz vasútállomást kiszolgáló egyes helyközi járatok indulási idejének módosításával az átszállási idők növelésével kedvezőbb csatlakozások biztosítása.
  • Kisebb menetrendi módosítások bevezetése egyes autóbuszjáratok esetében a Kuncsorba felől Törökszentmiklóson biztosított vasúti csatlakozások bővítése érdekében.

 

Változások az országos járatok esetében a hétvégi időszakban tapasztalható utazási igény megfelelő kiszolgálása érdekében

  • Veszprém és Győr között a kedvezőbb kiszolgálás biztosítása érdekében új járatpár közlekedik jellemzően péntekenként Veszprémből Győrbe 9:30-kor, illetve Győrből Veszprémbe 12:40-kor, valamint jellemzően vasárnapokon Veszprémből Győrbe 16:30-kor, illetve Győrből Veszprémbe 17:40-kor.
  • Győr–Székesfehérvár–Szekszárd–Pécs autóbuszvonalon jellemzően vasárnaponként a 12:30-kor induló Pécs–Székesfehérvár viszonylatú járat Győrig közlekedik.
  • Jellemzően vasárnapi napokon a délutáni időszakban új járat közlekedik Budapestre, Makóról 15:40-kor, Hódmezővásárhelyről 16:25-kor, Szentesről 17:00-kor, Csongrádról 17:15-kor.
  • Pécs–Baja–Szeged útvonalon a tanév tartama alatti hétvégi időszakban több járat indul, valamint jellemzően péntekenként és vasárnaponként Pécs–Baja között több járat közlekedik az M6-os autópályán a kedvezőbb eljutási lehetőségek biztosítása érdekében.

Változások a Budapest–Ercsi–Adony–Dunaújváros vonalcsoport menetrendjében

A 705 Budapest–Százhalombatta–Ercsi–Adony autóbuszvonal járatai esetében a menetrendi kínálat a megváltozott utazási igényekhez igazodóan módosul. A járatok közlekedtetése a hivatásforgalmi időszakra korlátozódik, Budapest helyett érdi végállomással. Ezzel egyidejűleg az 1120 Budapest–Ercsi–Adony–Dunaújváros autóbuszvonalon is kismértékben módosított menetrend lép életbe, a vonalon napszaktól függően 20, 30, illetve 60 perces követési időkkel, illetve minimális mértékű menetidő-korrekcióval.

A Volánbusz december 10-től életbe lépő menetrendi módosításai itt érhetők el:

https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/41783

 

A H7, H8 és H9-es vonalon változik a HÉV menetrendje

December 10-étől, vasárnaptól a csepeli, H7-es HÉV-vonalon valamennyi vonat megáll Szabadkikötőnél. A megállóhely térségében számos munkahely jött létre az elmúlt években, mely jelentős utasszám növekedést vont maga után. Az utasok kérése és a lezajlott társadalmi egyeztetés eredménye alapján Szabadkikötő teljes értékű, állandó megállóhellyé vált.

Ugyancsak a H7-es HÉV-et érintő változás, hogy a tanítási időszakokban valamennyi munkanapon azonos időpontokban indulnak a vonatok. A menetrend a tanítási szünetek munkanapjain is egységessé válik, azonban – az utasforgalmi igényekhez igazodva – e két időszak menetrendje továbbra is eltér egymástól.

A csömöri (H9) és gödöllői (H8) HÉV-vonalon egyes vonatok indulási időpontjai kismértékben módosulnak azért, hogy a Budapest-Hatvan (80a) vonal menetrendjének változását lekövesse az új menetrend az átszállási lehetőség biztosítása érdekében.

A HÉV-menetrendek elérhetők a bkk.hu/menetrendek weboldalon, a MÁV mobilalkalmazásban és a BudapestGO utazástervezőben.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság