A felújítási munkafázisokhoz igazodva jelentősen módosítottuk a távolsági – InterCity, InterRégió, nemzetközi – vonatok és a személyvonatok közlekedési rendjét a Budapest–Miskolc fővonalon, ezért aki erre utazik, mindenképpen tájékozódjon előre.
Az első fázisban, október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítjuk fel az egyik (bal) vágányt a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. kivitelezésében. Mostanáig a Nyékládháza és Miskolc közötti szakaszra tervezett munkálatok jelentős hányadával már végeztünk. Műszakonként mintegy 200-250 szakember közreműködésével, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával végzik a kivitelezést. Ebben része volt a 210 tonnás – Európában is ritkaságnak számító – korszerű SMD felépítménycserélő óriás gépláncnak, amellyel 9 nap alatt cserélte a kivitelező az ún. felépítményt, azaz a síneket és a vasbetonaljakat.
A nagygépes ágyazatrostálás is elkészült: 9,5 kilométeren közel 37 ezer tonna zúzottkövet rostáltunk, illetve cseréltünk egy speciális vasúti munkagéppel. Földmunkás ágyazatcserére is szükség volt mintegy 500 méteren, ezenkívül elkészültünk két híd szigetelési munkáival is. A sín- és ágyazatcseréket követően folyamatosan halad a vágányok szabályozása, ágyazatpótlás és az útátjárók átépítése is. Továbbá folytatjuk a bokor- és cserjeirtást, a padkák rendezését, valamint a vízelvezető árkok kialakítását.
Nyékládháza és Emőd közötti részen is ütemterv szerint haladunk a munkálatokkal. Itt 5,5 kilométeren 21 ezer tonnányi zúzottkövet mozgatunk meg az átrostálás és a cserélés érdekében. Három híd szigetelését befejeztük, a negyedik híd szigetelése még folyamatban van, és a mintegy 9000 betonalj kétharmadát kicseréltük. Hátra van még 95 darab 120 méter hosszú sínszál cseréje, valamint az útátjárók átépítése, a padkarendezés és az árkok kialakítása.
Menetrendi változás
Szeptember 2-tól október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítjuk fel az egyik (bal) vágányt, valamint éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is szünetel a forgalom. Az október 19. és december 4. közötti időszakban Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között napközben a bal vágányon dolgoznak a munkagépek, éjszakánként pedig a másik vágányon a felújításhoz szükséges anyagokat, gépeket szállítják. A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett csak sebességkorlátozással haladhatnak a vonatok az ott dolgozók biztonsága érdekében. Ez idő alatt csak egy vágányon és több szakaszon sebességkorlátozás mellett közlekedhetnek a vonatok, így óránként és irányonként napközben csak egy-egy vonat leközlekedtetése oldható meg. Ez jelentős menetrendi módosítással jár, emiatt az utasainknak hosszabb eljutási időre kell számítaniuk a több mint háromhónapos vágányzár ideje alatt.
Az utasoktól és a lakosságtól türelmet és megértést kérünk a felújítás idejére.
Tájékozódási lehetőségek a menetrendekről
A módosított menetrendek az online felületeinken (MÁV app, ELVIRA) elérhetőek. A hirdetmények, térképek a honlapunk vágányzári menüpontjából tölthetők le. Az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornákon keresztül is tájékoztatjuk az utazóközönséget.
A menetrendi változásokról a korábbi közleményünkben olvashatnak részletesen.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság