Eljutás az ország több pontjáról
A Déli pályaudvar és Zamárdi között napközben óránként közlekednek a Tópart és a Balaton InterCity-k, amelyek 80 perc alatt érnek Zamárdiba. Miskolcról, Debrecenből és Szegedről pedig közvetlen vonatokkal utazhatnak naponta a Balatonra, érintve Zamárdit, így is közvetlenül elérhető a fesztivál helyszíne, ami 20 perces sétára található a megállóhelytől.
Járatsűrítések a Bagolyvonatoknál
- A déli parton a Déli pályaudvar és Keszthely között a nyári időszakban minden éjszaka kétóránként közlekednek Bagolyvonatok, melyek a part mentén minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A hétvégi időszakban – csütörtökről péntekre, péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszaka – a Bagolyvonatok gyakrabban, óránként közlekednek.
- A STRAND Fesztivál idején azonban Siófok és Szántód között a Bagolyvonatok minden éjszaka sűrített menetrend szerint közlekednek, félóránként indulnak majd.
- Egyes vonatokról, illetve vonatokra hétvégén, Keszthelyen csatlakozást biztosítunk Tapolca felé, illetve felől is.
Mentesítővonat a 24-i hazautazáshoz
Augusztus 24-én, a kiköltözés napján a fesztivál helyszíne és Kelenföld között mentesítő gyorsvonatot indítunk a könnyebb hazautazás érdekében, klimatizált 600 férőhelyes KISS motorvonattal. A mentesítő gyors Szántódról 11:18-kor, Zamárdiból 11:24-kor, Siófokról 11:32-kor indul, Kelenföldre 13:06-kor fut be.
Jegyváltás
A vonatok ország- és vármegyebérlettel, illetve az ehhez kapcsolódó Magyarország24, Vármegye24 és Balaton24 napijegyekkel igénybe vehetők, azonban Siófoktól a főváros felé tovább utazás esetén az InterCity vonatokra helyjegyet is váltani kell. Utasaink a díjtermékeket legegyszerűbben a MÁV+ és MÁV-applikációkban, illetve online, a jegy.mav.hu oldalon válthatják meg sorban állas nélkül. Az utazások az emma.mav.hu oldalon könnyedén megtervezhetők, mely mellett segítség lehet a mavcsoport.hu/balaton oldal is, ami nyári balatoni szolgáltatásainkat részletesen mutatja be.