Utazzon kedvezményesen a Magyar Mozgókép Fesztiválra a MÁV-Volán-csoporttal

2023. június 7. szerda, 06.30

Budapest, 2023. június 7. – A Magyar Mozgókép Fesztivált június 7-10. között rendezik meg, idén az Európa Kulturális Főváros program egyik kiemelt eseményeként. A MÁV-Volán-csoport ez alkalommal is kedvezményes utazási lehetőséget kínál a 2023 forintos Veszprém-Balaton 2023 EKF jeggyel, ami oda-vissza utazásra érvényes az ország bármely pontjáról Veszprémbe. Ha pedig egy vagy kétnapos látogatást tervezünk a fesztivál veszprémi, balatonfüredi vagy balatonalmádi helyszínére, érdemes a környék busz és vonatjáratain használható 1990 forintos Veszprém-Balaton EKF24 napijegyet igénybe venni.

A Magyar Mozgókép Fesztiválnak már négy éve Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont. Idén az Európa Kulturális Főváros program egyik kiemelt eseményeként, a Nemzeti Filmintézettel közös szervezésben rendezik meg újra ebben a három városban, összesen kilenc helyszínen a hazai filmek ünnepét. Június 7-10. között közel száz magyar filmet – köztük számos premiert is – láthatnak majd a fesztiválra látogatók, ahol a hazai mozgóképes világ meghatározó szereplőivel is találkozhatnak.

A MÁV-Volán-csoport ezúttal is kedvezményes utazási lehetőségekkel támogatja az Európa Kulturális Fővárosa év keretében szervezett programokra érkezőket. A kiemelt programok ideje alatt Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy, az egy vagy kétnapos látogatást tervezőknek pedig a Veszprém-Balaton EKF24 napijegy nyújt kedvezményes utazási lehetőséget. Érdemes a Magyar Mozgókép Fesztivál ideje alatt is a költséghatékony és fenntartható közösségi közlekedést választani, akár Veszprémbe, Balatonfüredre vagy Balatonalmádiba utazunk.

A fesztivál késő esti rendezvényei után a Volánbusz éjszakai autóbusz-járatai ezúttal is segítik a hazajutást Veszprémből, Balatonalmádiból és Balatonfüredről. Az éjszakai járatok – melyek a rendezvényektől függetlenül minden péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakán közlekednek a nyári időszakban – a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs-Lovas-Paloznak-Csopak-Balatonfüred, illetve a Veszprém-Szentkirályszabadja-Balatonalmádi-Balatonfűzfő-Balatonkenese-Balatonakarattya-Balatonvilágos-Siófok útvonalakon közlekednek. Az autóbuszok Veszprém, vasútállomásról 23:40-kor, az autóbusz-állomásról 23:55-kor indulnak Balatonfüred, illetve Balatonalmádi felé, továbbá Balatonalmádiból 0:20-kor Balatonkenese-Siófok irányába. A járatok Balatonfüredről 1:30-kor, Balatonalmádiból 2:30-kor indulnak vissza Veszprémbe. A szombati napon pedig a fővárosba is utazhatunk a MÁV-START 23:41-kor induló gyorsvonatával.

Tudnivalók Veszprém-Balaton 2023 EKF jegyről és a Veszprém-Balaton EKF24 napijegyről

A szimbolikus 2023 forintért megváltható Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy oda-vissza utazásra érvényes az ország bármely pontjáról Veszprémbe, minden kiemelt program idején. A jegy odautazásra a rendezvényeket megelőző napon és a rendezvények napján, napjain, míg hazautazásra a rendezvények napján, napjain illetve a rendezvényeket követő napon érvényes.  Ugyanúgy, ahogy normál esetben is, az elővételi szabályok érvényesek a Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy esetében is, érdemes az tervezett utazás előtt már megvásárolni a jegyeket. A jegy csak 2. kocsiosztályon érvényes, feláras vonaton a szükséges pót- és helyjegyet meg kell vásárolni. A jegyeket mind online (MÁVapp, Elvira), a jegykiadó automatákból, valamint személyesen a MÁV-START pénztáraiban megválthatják az érdeklődők, az önkiszolgáló csatornákra érvényes 5, illetve 10 százalékos kedvezmény az EKF-jegyre nem vonatkozik.  

A Veszprém-Balaton EKF24 napijegy megváltásával a MÁV-START Budapest–Veszprém–Szombathely vonalán Várpalota–Veszprém–Ajka közötti, a Veszprém–Győr vonal Veszprém–Porva-Csesznek közötti, a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca vonal Balatonfőkajár felső–Tapolca közötti, a Balatonszentgyörgy–Keszthely–Tapolca–Ukk vonal Balatonszentgyörgy–Sümeg közötti és a Székesfehérvár–Siófok–Fonyód–Balatonszentgyörgy–Nagykanizsa vonal Balatonvilágos–Vörs közötti szakaszain közlekedő járatain, továbbá a Volánbusz számos térségi helyközi járatán és a helyi V-Busz járatain lehet utazni. A napijegy a kiválasztott időpontot követő, vagy a kiválasztott járat adott állomásról történő menetrend szerinti indulási idejét követő 24 óráig érvényes. A kedvezményes árú, 1990 forintos napijegy vonatokon csak 2. kocsiosztályon érvényes. A jegyhez valamennyi szolgáltató esetén meg kell váltani a felárat – autóbuszok esetében az emelt szintű szolgáltatást nyújtó járatokon a távolsági kiegészítő jegyet, vasúti utazás esetén a kocsiosztály-különbözetet is –, amennyiben az utas olyan járatot vesz igénybe, amelyre a felárváltás kötelező. A Veszprém-Balaton EKF24 napijegy a MÁV-START jegypénztáraiban és jegykiadó automatáiból, valamint a MÁV applikációban is megvásárolható.

További információ a Veszprém-Balaton 2023 EKF jegyről és napijegyről: www.mav.hu/veb2023ekf

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság