A Sziget Fesztivál végén is erősít a MÁV-Volán-csoport

2023. augusztus 15. kedd, 16.22

A végéhez közeledik Európa egyik legnagyobb könnyűzenei kulturális eseménye, a Sziget Fesztivál Budapesten. Az esemény végén várhatóan sokan távoznak Nyugat-Európa irányába vonattal, ezért a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon közlekedő nemzetközi vonatokon jelentős utasforgalomra számít a vasúttársaság. A MÁV-START szerdán és csütörtökön az EuroCity járatokat több kocsival közlekedteti Budapest és Bécs között, valamint szintén több kocsival közlekedik a Ljubljanába tartó Citadella InterCity is. Szükség esetén Budapest és Hegyeshalom között mentesítő vonatként emeletes KISS motorvonat is közlekedik, mely a Keleti pályaudvarról indul, és Budapest-Kelenföldön is megáll. Ezeken az állomásokon a MÁV-START utastájékoztató kollégái segítik az akadálytalan közlekedést.

A fővárosban a MÁV-HÉV megnövelt kapacitással járul hozzá a fesztivál helyszínének elhagyásához. A H5-ös HÉV a fesztivál utolsó napjain is éjjel-nappal jár. A fesztivál helyszínéről a városközpont felé tehát a keddről szerdára virradó éjjel is 10 percenként, Szentendre felé pedig 60 percenként közlekedik a HÉV. Éjszaka és hajnalban a belváros felé közlekedő vonatok nagy része üresen, vagy csupán néhány utassal érkezik Filatorigát megállóhelyre, így csaknem az összes férőhely a Filatorigátnál felszállók rendelkezésére áll. A zsúfoltság elkerülése érdekében a HÉV-rendészek segítenek az optimális elhelyezkedésben, hogy az utasok a 108 méter hosszú vonatok mentén egyenletesen várakozzanak. Utasként is érdemes észben tartani: ahol a peron zsúfolt, ott a HÉV-en felszállás után zsúfoltság lesz – ahol pedig szellősebb, ott akár szabad ülőhelyek is lesznek.

A MÁV-HÉV-nél a menetrendi sűrítés szerdán kora délutánig, tervezetten augusztus 16-án 14 óráig tart, a HÉV-ek 6-7 percenként járnak a Budapesten belüli szakaszon, hogy a késői kiköltözők is el tudják hagyni a fesztivál területét. A MÁV-HÉV felhívja az utasok figyelmét, hogy szerdán hajnalban és délelőtt, az utolsó koncertek után, és a kiköltözés idején a fesztiválózók fáradtabbak: ilyenkor a figyelem lankadhat, a türelem is kevesebb. A legforgalmasabb pontokon a vasúttársaság munkatársai folyamatosan felügyelik a peronok biztonságát, és segítenek a tájékozódásban is.

A hegyeshalmi fővonalon az eljutás és az ülőhely biztosítása érdekében javasolt az időben megvásárolt menetjegyek mellé a helyjegyek megváltása, belföldi forgalomban pedig a Győr érintésével közlekedő soproni és szombathelyi InterCityk, valamint az elővárosi S10-es vonatok használata.

A H5-ös HÉV Budapesten belüli szakaszán (Batthyány tér és Békásmegyer között) budapesti jegyekkel és bérletekkel, valamint a rendezvényhez kapcsolódó, Budapesten belül korlátlan közösségi közlekedést biztosító Sziget Citypass by Budapest Card kártyával utazhatnak. Utazásukat a fesztivál idején is a BudapestGO mobilalkalmazással tervezhetik meg a legegyszerűbben. A HÉV-vonal főváros közigazgatási határon kívül szakaszára (Békásmegyer – Szentendre) a MÁV mobilalkalmazással, valamint a MÁV-START és a BKK értékesítési pontjain is lehet menetjegyet váltani. A Fesztiválhoz vezető útvonalakon fokozott a jegyellenőrzési tevékenység, így javasolt előre megváltott jeggyel vagy bérlettel megkezdeni az utazást.

 

Budapest, 2023. augusztus 15.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság