Már 15 éves Európa legnagyobb vasúti élménymúzeuma: a Magyar Vasúttörténeti Park!

2015. szeptember 7. hétfő, 11.21

A Vasúttörténeti Park Magyarország egyik különleges, világviszonylatban is egyedülálló múzeuma és programhelyszíne, a gyermekes családok kedvelt szórakozóhelye. A Park szeptember 12-én, szombaton egész napos születésnapi rendezvénnyel várja a vasút szerelmeseit, fiatalokat, időseket és családokat. Ezen a nagy napon, azok, akik szintén idén ünneplik 15 éves születésnapjukat, ingyenesen léphetnek be a Vasúttörténeti Park rendezvényére.

Itt igazi gőzmozdonyok sorakoznak, amelyek vezetőfülkéjébe fel lehet szállni, ki lehet őket próbálni. A vendégek utazhatnak nagymozdonyon, tehetnek egy kört a fordító-korongon, vagy felülhetnek a kerti vasútra, sőt kipróbálhatják erejüket egy korabeli kézihajtányon. A mozdonycsodák birodalmában állomásozó legrégebbi gőzmozdony több mint 130 éves, ő áll a sor elején, a másik végén pedig igazi óriások, ahol a gyerekek még a kerék tetejét sem érik fel. A kisebbek álma a kerti vasút, amely 850 méter hosszan kanyarog a park területén alagúton át, majd kis tó feletti hídon keresztül tér vissza a kiinduló állomásra. Mindezt egy helyen!

Szeptember 12-én a 15 éves Vasúttörténeti Park nagyszabású születésnapi rendezvényt szervez, melynek előestéjén, szeptember 11-én a világhírű Benkó Dixieland Band ad koncertet az Orient csarnokban. A szombati jubileumon igazi felfűtött nagy gőzmozdonyokkal találkozhatnak a látogatók, melyek parádés felvonulása és versenye után ki lehet próbálni a gőzösök vezetőfülkéjében utazást is. A szervezők a programot további zenei „ínyencségekkel” tarkítják, így lesz fúvós zenekar, musical-operett gála, valamint 18:30-tól a nap záróakkordjaként és sztárfellépőjeként Somló Tamás ad 1 órás koncertet.

A Vasúttörténeti Park születésnapi hétvégéjét tehát egyszerűen nem lehet kihagyni, mert a muzeális értékek és a különleges élmények mellett a vasúti és a zenei programok nem mindennapi ötvözete várja a látogatókat!

A Benkó Dixieland Band koncertjére jegyvásárlás elővételben és a jubileum rendezvény részletes programja a www.vasuttortenetipark.hu honlapon található.

Szeptember 12-én a Magyar Vasúttörténeti Park egyik alapítója, és korábbi üzemeltetője a MÁV Nosztalgia Kft. különvonatokat indít a jubileumi rendezvényre. A nosztalgiajáratok Budapest-Nyugati pályaudvar - Vasútmúzeum megállók között közlekednek. (Vonatindulásokról részletes információ a www.mavnosztalgia.hu honlapon).

A különvonatokra elővételben jegyek válthatók a MÁV Nosztalgia Jegyirodában  (Nyugati pályaudvar 10. vágány mellett Tel.: 269-5242) egységesen 700 Ft/fő áron, melyek oda-vissza útra érvényesek.

12-én a MÁV Nosztalgia Kft. adománygyűjtő akció szervez, melynek keretében  a nosztalgiaflotta egyik tagja - a 3 részes kormányzati motorvonat „Ezüst nyíl” - felújításához járulhatnak hozzá a Park látogatói. A rendezvényen az „Ezüst Nyíl”  kiállításra kerül.

Fő gasztronómiai attrakció az Óriásbogrács lesz, melyben 3000 adag egytálétel készül a helyszínen, melyre a MÁV Nosztalgia Kft. minden adományozót szeretettel meghív. A látogatókat friss csapolt sör is várja MÁV Nosztalgia büfékínálatában.

Minden korosztálynak szól az  „Élményvonat és Nosztalgia Infopont” aktuális utazási ajánlatokkal,  Törzsutas kedvezményekkel, gyereksarokkal és Totójátékkal értékes nyereményekért.

 

Budapest, 2015. szeptember 7.

Magyar Vasúttörténeti Park