Harmadszor kapott rangos műemlékvédelmi elismerést a MÁV

2016. április 18. hétfő, 13.49 / Utolsó módosítás: 2016. április 18. hétfő, 13.51
A 2016. évi ICOMOS Díjat a 120a – Budapest–Újszász – vasútvonal állomásrekonstrukcióival érdemelte ki a vasúttársaság
A felújított maglódi állomás

ICOMOS Díjat kapott a MÁV a 120a számú, Budapest–Újszász vasútvonalon található állomásépületek felújításáért, helyreállításáért. A műemlékvédelmi elismerést egyedülálló módon immár harmadszor ítélték oda a vasúttársaságnak a tulajdonában álló épületek rekonstrukciójáért. A 120a vonalon megvalósított projekt a 2014. évi Brunel Díj – „a vasútépítészet Oscar-díja” – után másodszor részesült rangos, ezúttal hazai kitüntetésben.

Először 2008-ban a szegedi vasútállomás felvételi épületének modernizálása, másodszor 2012-ben a gödöllői Királyi Váró műemléki rekonstrukciója érdemelte ki a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) magyarországi szervezetének díját. A 2016-os oklevelet a Nemzetközi Műemléki Világnap alkalmából hétfőn vehette át Békési László, a MÁV Zrt. Ingatlan Üzemeltetési és Fejlesztési Főosztályának vezetője az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságtól.

Újszászi vasútállomás„A Budapest–Újszász vasútvonal állomásépületeinek felújítása és új típusépületek építése” projekt keretében a vonalon jellegzetesen előforduló, szinte azonos típusépületek az eredeti tervek, fotók felhasználásával műemléki igényű rekonstrukción estek át, miközben korszerű szerkezetet, energiatakarékos világítást, vandálbiztos és víztakarékos mosdókat, komfortos padlófűtést kaptak. Ezeknek a munkálatoknak az eredménye vívta ki a példaértékű műemléki rekonstrukciókat díjazó ICOMOS bizottság elismerését.

A fent említett nagyszabású felújítási program keretében tíz állomáson és megállóhelyen – Maglód, Mende (átadás májusban várható), Sülysáp, Szőlősnyaraló, Tápiószecső, Nagykáta, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye és Újszász – a meglévő épületeket újította fel a MÁV 2011-2012-ben, Rákoskert, Pusztaszentistván, Tápiószentmárton és Zagyvarékas megállóhelyen pedig modern formájú esőbeállókat alakítottak ki a szakemberek. A vonal két jelentős utasforgalmú megállóhelyén – Maglódi nyaraló, Szentmártonkáta – a meglévő épületeket teljesen elbontották és új, de a régiekhez méltó megállóhelyi épületeket hoztak létre, míg két helyszínen – Rákoshegy, Ecser – a meglévő épületeket karbantartották emelt minőségben. A felújítások korszerű mosdók, várótermek, jegypénztárak kialakítását is tartalmazzák; az utasok kényelmes, könnyen tisztán tartható, világos utastereket kapnak. Az igényes kialakítású és egységes arculatú terek mozgáskorlátozottak által is akadálymentesen használhatók.

Az új épületek és esőbeállók „típustervek” szerint készültek: azonos kialakításuk és a felhasznált burkolóanyagok, berendezések, lámpatestek egységes építészeti arculatot biztosítanak. Az esőbeállók kialakítása lehetővé teszi a jegykiadó automaták későbbi beépítését.

ICOMOS-díjA MÁV saját forrásból, tizenkilenc helyszínen megvalósult projektjének célja az volt, hogy az utasok számára huszonegyedik századi, akadálymentes, családbarát szolgáltatást és környezetet, a vasúti dolgozóknak korszerű munkakörülményeket teremtsen a teljes elővárosi vonalszakaszon. A Budapest–Újszász–(Szolnok) vasútvonalat 1882. március 12-én adták át, ezzel biztosítva saját vonalon a vasúti kapcsolatot Brassóig. A jelentős belföldi és nemzetközi személy- és áruforgalmat lebonyolító fővonal a Budapest közeli elővárosi forgalom szempontjából jelenleg is fontos szerepet tölt be. Az ICOMOS Díj már a második jelentős elismerés, amelyet a vonal MÁV általi, huszonegyedik századi felújítása kapott.  2014-ben ugyanis a Brunel Díj elnevezésű nemzetközi vasút-építészeti dizájndíjat vehette át Amszterdamban a társaság.

Budapest, 2016. április 18.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG