Február elejétől már napközben is biztosított lesz a három óránkénti közlekedés Csongrád-Csanád vármegye és a Vajdaság között. A kínálatbővítés révén Szabadkáról 10:37-kor indul egy vonat (7313), amely 11:57-kor érkezik Szegedre. Szegedről pedig 12:04-kor indul vissza egy járat (7314), ez 13:24-kor áll meg Szabadkán. A menetidő nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt.
A két évvel ezelőtti újranyitás fontos mérföldkő volt Magyarország és Szerbia számára: hosszú idő után ismét közvetlen, interregionális vasúti kapcsolat jött létre Csongrád-Csanád vármegye és a Vajdaság között. A MÁV-csoport célja, hogy egyre vonzóbb, környezetbarát, megbízható és minőségi szolgáltatást nyújtson, ezáltal a két ország között ingázók is minél többen válasszák a közösségi közlekedést. Az összes nemzetközi utazás száma a két év alatt megközelítette a 200 ezret. A teljes igénybevétel azonban ennél sokkal nagyobb, hiszen belföldi a díjmentes utasforgalom, valamint az ország- és vármegyebérletekkel történő országhatárt át nem lépő ingázás kiemelkedő. 2024-ben 88 ezren, 2025-ben már összesen 106 ezren vásároltak nemzetközi jegyet; míg a belföldi utazások is egyre népszerűbbek, ám az utazások nagy részét a nemzetközik teszik ki.
Összefoglaló a jegy- és bérletárakról.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság




