A Budapest és Hegyeshalom közötti fővonalát Európai Hálózatfinanszírozási forrásból fejleszti a MÁV

2020. július 24. péntek, 13.20

A MÁV a fővárost Béccsel összekötő Budapest–Győr–Hegyeshalom (1-es) fővonal fejlesztésére indított feltételes kivitelezői közbeszerzési pályázatot. Az Európai Unió a napokban döntött, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből finanszírozható a beruházás döntő hányada, mely révén várhatóan 2021 végétől csökken a menetidő, a projekt 2023-as zárását követően pedig pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés Budapest és Bécs között, valamint több tehervonat közlekedhet a nemzetközileg is fontos vasúti korridoron.

A győri fővonal fejlesztése érdekében „Szűk keresztmetszetek felszámolása és az átjárhatóság fejlesztése a Budapest (Kelenföld) – Hegyeshalom vonalon (CEF projekt) – Kivitelező kiválasztása” elnevezéssel nyílt és feltételes közbeszerzési eljárást írt ki a MÁV. A pár nappal ezelőtti, a beruházás döntő hányadát fedező, mintegy 19 milliárd forintról szóló CEF támogatási döntésnek köszönhetően a sikeres eljárást követően várhatóan 2020 végén megköthető a kivitelezési szerződés. A felújítási munkálatok a tervek szerint 2021 elején kezdődhetnek el és várhatóan 2023 augusztusában fejeződhetnek be.

A beruházás során kicserélik az elavult elektronikus biztosítóberendezések áramellátó berendezéseit, valamint a biztosítóberendezés kezelőfelületeit a tatai, az almásfüzitői és a hegyeshalmi vasútállomásokon; ez utóbbit a komáromi állomáson is megújítják. A jelenlegi központi forgalomellenőrzési berendezés helyett egy korszerű, magasabb fejlettségi szintű központi forgalomirányítási rendszert építenek ki a teljes vasútvonalon, továbbá egyéb fejlesztéseket is végrehajtanak.

A mintegy 178 kilométernyi szakasz közlekedését érintő fejlesztések réven negyed órával csökkenhet a jelenleg – vonattól függően – 2 óra 37 és 2 óra 55 perc közötti menetidő a magyar és az osztrák főváros között, de Győrből is gyorsabban lehet majd eljutni Budapestre. Megbízhatóbbá, pontosabbá válik a vonatközlekedés, mindemellett egy új menetrendi struktúra bevezetésével a nemzetközi áruszállítás feltételei is javulnak, a térség közúti kamionforgalmának egy része így átterelődhet a környezetbarátabb vasútra. Még biztonságosabbá válik a vonatforgalom és a nemzetközi elővárásoknak megfelelően a határon át is gördülékenyebbé, egyszerűbbé válik majd az országokat átszelő áru- és személyszállítás.

A győri fővonal az egyik legfontosabb és legsűrűbb menetrendet biztosító vonala a MÁV-nak. A fejlesztés révén tovább nő a vonal versenyképessége az autópályával szemben is. A fővonal térségéből a járványhelyzet előtt is évről évre többen szoktak át a vasútra. A Budapest és Tatabánya közötti elővárosi járatokon tavaly már 4,4 millióan, a távolsági forgalomban pedig 7,1 millióan utaztak. A magyar és az osztrák főváros közötti napi 13 vonatból álló kínálatot évente több mint 1 millióan veszik igénybe. Mindez a jó eljutási időknek és a korszerű járműparknak köszönhető, de az infrastruktúra korszerűsítése sem halaszható a versenyképesség megőrzése érdekében. A vasútvonalon szinte kizárólag modern, klímás és alacsonypadlós, akadálymentesített FLIRT és Talent motorvonatok és railjet xpress nemzetközi járatok üzemelnek. Mind a – főként Győr és Bécs között közlekedő – Talent, mind pedig az 1-es vonalon Győr/Hegyeshalom és Budapest között ingázó, 10-14 éve beszerzett, piros színű FLIRT-ek felújítását elkezdte a MÁV-START, így a közeljövőben egyre több kívül-belül megújuló jármű áll az utasok rendelkezésére.

A Budapest és Bécs között közlekedő nemzetközi vonatok szolgáltatási színvonalának javítására is jelentős hangsúlyt helyeztek. 2019 őszétől a bécsi EuroCity vonatokban már többségében frissen korszerűsített, megújult külső és belső megjelenésű ülőhelyes kocsik futnak. A járműállomány fejlesztésén túlmenően a fedélzeti szolgáltatásokat is javította a MÁV-START: ebben a viszonylatban álltak forgalomba először az új koncepció alapján üzemeltetett étkezőkocsik. A kor követelményeinek megfelelő, az online megvásárolható elektronikus nemzetközi menetjegy bevezetését is ebben a viszonylatban lépték meg július elején. START Ausztria néven a vasúttársaság egy új nemzetközi díjszabási rendszert vezetett be. Az utasok könnyedén kiválaszthatják a számukra időben és árban megfelelő utazási lehetőséget, és azt akár néhány kattintással megvásárolhatják a MÁV mobilalkalmazással – olyan egyszerűen, mint egy mozijegyet. A papírmentesen megvásárolható és felhasználható nemzetközi menetjegy a tapasztalatok elemzését követően az év folyamán több másik országba utazva is elérhetővé válik. A magyar és az osztrák főváros közötti kínálat korlátlan igénybevételének lehetőségét nyújtja a Bonus Wien menetjegy, amely egy napos érvénytartama alatt bármely vonaton felhasználható. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium témában kiadott közleménye itt olvasható:

https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/ujabb-ot-magyar-erdekeltsegu-kozlekedesfejlesztesi-projektet-tamogat-a-cef

 

Budapest, 2020. július 24.  

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság