Szakmai konferenciák

Ezen az oldalon 3 szakmai rendezvényünkről adunk tájékoztatást, a különböző almenükben részletes információkat teszünk közzé a rendezvényekkel kapcsolatban.

 

SZABADJELZÉS

A MÁV Zrt. 2008-ban rendezte meg először Szabadjelzés elnevezésű rangos szakmai konferenciáját, amely szakmai vezetői és partnerei között biztosít fórumot a nyitott és közvetlen párbeszédre.

Az esemény 2008, 2010, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021 után 2022-ben immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre.

 

ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

A MÁV Zrt. Pályavasúti Szolgáltatások Igazgatóság 2011-ben indította útjára Ügyfélkapcsolati Konzultáció elnevezésű szakmai rendezvénysorozatát, amelynek során rendszeresen, negyedévente lehetőség nyílik a pályahálózat-működtető és a vasúti társaságok közötti személyes párbeszédre.

A szakmai konferencia tematikája minden esetben a vasúti társaságok által felvetett témajavaslatok, illetve a pályahálózat-működtető szervezeteinél felmerülő kérdéskörök figyelembe vételével kerül kialakításra. A rendezvénysorozat olyan aktuális kérdések, operatív ügyek megbeszélésére teremt alkalmat, melyek a mindennapi közlekedés során jelentkeznek és a vasúti társaságok működését jelentősen befolyásolják.

 

EGYÉB SZAKMAI RENDEZVÉNYEK

A MÁV Zrt. pályavasúti szervezetei által rendezett egyéb szakmai rendezvények lehetőséget biztosítanak a fenti szakmai konferenciák keretein túlmutató, speciális területek bemutatására eseti jelleggel.

Legutóbbi rendezvényeink anyagai az alábbi menüpontokból tölthetőek le. Korábbi szakmai rendezvények dokumentumai tekintetében is állunk szíves rendelkezésükre: ertekesites.palyavasut [KUKAC] mav.hu

 

 

 

Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére