Bár a nyár már elbúcsúzott, a balatoni élmények és kirándulások sora ősszel sem kell, hogy véget érjen! Járataink a Balaton térségében 2024. szeptember 2-től utószezoni menetrend szerint közlekednek – ebben az időszakban a főszezoninál kevesebb, de a téli menetrendhez képest még jelentősen több vonat jár a tóhoz Budapestről, és számos – főleg dunántúli – nagyvárosból is közvetlen járatokkal lehet a régióba utazni.
Ezen az oldalon bemutatjuk a balatoni vonatok közlekedését, illetve az utazáshoz kapcsolódó hasznos tudnivalókat. A vonatok szeptember 2. és szeptember 22. között utószezoni menetrend szerint közlekednek a Balatonhoz. Számos vonatunkban bővített kerékpárszállítási kapacitás áll rendelkezésre, szeptember 15-ig még elérhetők az Utasellátó szolgáltatásai, kedvezményes ajánlatainknak köszönhetően pedig az autózásnál nem csak kényelmesebb, de lényegesen olcsóbb is a vasúti utazás.
A helyjegy váltása az országbérlettel, vagy Magyarország24 napijeggyel utazók számára is kötelező a kijelölt szakaszokon.
Budapest és a Balaton déli partja között háromféle vonattal lehet utazni: a Balaton és a Tópart InterCity-kkel, valamint a Déli->Parti InterRégió vonattal.
- a Balaton InterCity vonattal Budapest és Keszthely között
- a Tópart InterCity vonattal Budapest és Nagykanizsa között
- a Déli->Parti InterRégió vonattal Budapest és Fonyód (egyes vonatok esetében Balatonszentgyörgy) között
A két InterCity-vonat együttesen óránként közlekedik a tó déli partján, utasaink ezekkel juthatnak el a leggyorsabban a fővárosból Siófokra (Kelenföld-Siófok 73 perc) és a déli part egyéb nagyobb településeire.
A kisebb forgalmú megállók a kétóránként közlekedő Déli->Parti InterRégióval érhetők el. A part nyugati felén a Helikon InterRégió vonatokkal is lehet utazni, melyekkel kétóránként Keszthelyen túl Tapolca is elérhető.
Az egyes vonatok megállási rendjét az alábbi térkép mutatja:
Balaton InterCity (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Keszthely)
- Kétóránként közlekedik (Budapest és Balatonszentgyörgy között a Tópart IC-vel közösen óránkénti indulással), csak a fontosabb állomásokon és megállóhelyeken áll meg
- InterCity- és expresszvonati minőségű kocsik is rendelkezésre állnak a járaton, az InterCity-minőségű kocsikban klíma, fedélzeti WiFi-szolgáltatás és konnektorok szolgálják az utasok kényelmét
- A vonat valamennyi kocsiján helyjegy váltása kötelező (az expresszvonati kocsikban Siófok és Keszthely között helyjegy nélkül lehet utazni)
- A járaton 1. osztályú kocsi is közlekedik
- A vonatokon 2024. szeptember 15-ig étkezőkocsi is közlekedik, a szolgáltatást az Utasellátó biztosítja. Az étlapon harapnivalók, lepények és édességek egyaránt megtalálhatóak
- A vonaton 16 kerékpár szállítható
Tópart InterCity (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa)
- Kétóránként közlekedik (Budapest és Balatonszentgyörgy között a Balaton IC-vel közösen óránkénti indulással), csak a fontosabb állomásokon és megállóhelyeken áll meg
- InterCity- és expresszvonati minőségű kocsik is közlekednek a járaton. Az InterCity-minőségű kocsikban klíma működik, konnektorok találhatók és fedélzeti WiFi-szolgáltatás is igénybe vehető
- A vonat minden kocsiján helyjegy váltása kötelező (az expresszvonati kocsikban Siófok és Nagykanizsa között helyjegy nélkül lehet utazni)
- A vonaton nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik 30 kerékpárhellyel, így a kerékpárral útra kelőknek ezt a vonatot ajánljuk
Déli->Parti InterRégió (Budapest – Fonyód/Balatonszentgyörgy)
- Kétóránként közlekedik (Fonyód és Balatonszentgyörgy között csak a szerelvény egy része)
- A part mentén minden állomáson és megállóhelyen megáll
- Alacsonypadlós, klímás Flirt-motorvonatokkal közlekedik
- A teljes szakaszon helyjegy váltása nélkül lehet utazni
- A járaton 6-12 (hétvégén egyes vonatokon 18) kerékpár szállítható, ezért a kerékpárral utazóknak ezt a vonatot nem ajánljuk
Vasárnap délutáni sűrítő vonatok (Fonyód – Budapest-Kelenföld)
- A tehermentesítő vonatok vasárnap délután 14:36-kor, valamint 18:36-kor indulnak Fonyódról, Budapest-Kelenföldre a Velencei-tó érintésével 16:57-kor, illetve 20:57-kor érkeznek
- A part mentén minden állomáson és megállóhelyen megáll
- Alacsonypadlós, légkondicionált Flirt-motorvonattal közlekedik
- A vonaton helyjegy váltása nélkül lehet utazni
- A járaton 6 kerékpár szállítható, ezért a kerékpárral utazóknak ezt a vonatot nem ajánljuk
Bagolyvonat (Budapest – Siófok – Fonyód – Keszthely)
- Az utószezonban a déli parton továbbra is közlekednek a Bagolyvonatok, így a part mentén éjfél után is lehet utazni. Budapest és Keszthely között egy vonatpár közlekedik péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka. A Keszthely felé közlekedő járat Budapestről 22:40-kor, Siófokról 0:36-kor indul, a Budapest felé közlekedő szerelvény Keszthelyről 23:48-kor, Siófokról 1:28-kor indul.
Budapest és a Balaton északi partja között is háromféle vonattal lehet utazni:
- a Kék Hullám InterCity-vonattal Budapestről Balatonfüreden át Tapolcára (egyes vonatok Szombathelyre)
- a Vízipók sebesvonattal Budapestről Balatonfüredre
- a Katica InterRégió vonattal szintén Budapestről Balatonfüredre
A Kék Hullám expresszvonattal lehet a leggyorsabban eljutni Balatonalmádiba, Balatonfüredre, valamint a part Balatonfüreden túli településeire, többek között Révfülöpre, Zánkára és Badacsonyba.
A part legnyugatibb felén a Helikon InterRégió vonatokkal lehet utazni, melyekkel kétóránként Tapolcán túlra, Keszthely felé is eljuthatnak utasaink.
Az egyes vonatok megállási rendjét az alábbi térkép mutatja:
Kék Hullám InterCity (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Balatonalmádi – Balatonfüred – Badacsony – Tapolca [– Szombathely])
- Kétóránként közlekedik, az északi partra ezzel a járattal lehet a leggyorsabban eljutni
- Napi egy vonat Szombathelytől/ig közlekedik, közvetlen kapcsolatot nyújtva a Balaton nyugati partjához
- A járatra helyjegyet kell váltani
- Csak a part mentén (Balatonalmádi és Tapolca [Szombathely] között) utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A járaton nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is közlekedik 24 kerékpárhellyel, ezért kerékpárral együtt utazva ezt a vonatot ajánljuk
Vízipók sebesvonat (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Balatonakarattya – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Balatonfüred)
- Kétóránként közlekedik, a tópartig csak Budapest-Kelenföldön és Székesfehérváron áll meg, ezt követően a tó partján Balatonakarattyától Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll
- A keleti medence települései (Balatonakarattya, Balatonfűzfő, Balatonkenese) ezzel a vonattal érhetők el leggyorsabban
- Helyjegy váltása nélkül lehet utazni a teljes szakaszon
- A járaton nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is közlekedik 30 kerékpárhellyel, így kerékpárral együtt utazva ezt a vonatot ajánljuk
Katica InterRégió (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Balatonakarattya – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Balatonfüred)
- Hétvégén kétóránként közlekedik, Székesfehérvártól minden állomáson és megállóhelyen megáll
- Hétköznap a Katica InterRégió vonatok idejében személyvonat közlekedik Székesfehérvár – Balatonfüred között, csatlakozva a Balaton InterCityhez
- Alacsonypadlós, klímás Flirt-motorvonatokkal közlekedik
- A teljes szakaszon helyjegy váltása nélkül lehet utazni
- A járaton 6-12 kerékpár szállítható
Budapest mellett számos vidéki nagyvárosból – Győrből, Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről – és a Dunakanyarból is indulnak közvetlen járatok a Balatonhoz, így a tóhoz az ország számos pontjáról el lehet jutni már az előszezonban is.
Távolsági vonatok és azok útvonala:
Helikon InterRégió (Győr – Tapolca – Keszthely – Fonyód [– Pécs])
- Győr és Kaposvár között Pécstől/ig kétóránként közlekedik, napi 1 (pénteken és vasárnap több) vonat meghosszabbított útvonalon
- A vonalon alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatok közlekednek
- Az országbérlet (helyjegy megváltása mellett) a teljes útvonalon használható.
- A járatra Pécs és Kaposvár között helyjegyet is váltani kell
- A vonaton kerékpárok korlátozott számban szállíthatók (vonatonként 4-8 db), így kerékpárral együtt utazva ezt a vonatot nem javasoljuk
- Kerékpáros utazáshoz Pécs felől a Fenyves, Győr felől pedig a Tanúhegy sebesvonatokat ajánljuk, melyekben kerékpárszállító kocsi közlekedik
Fenyves expresszvonat (Pécs – Kaposvár – Fonyód – Keszthely/Balatonakali-Dörgicse)
- Pécs és Keszthely között naponta, Balatonakali-Dörgicsére szeptember 9. és 20. között hétfői, szerdai és pénteki napokon közlekedik. A vonat Pécsről 8:10-kor indul, Keszthelyre 11:35-kor, Balatonakali-Dörgicsére 13:46-kor érkezik, ellenkező irányban Balatonakali-Dörgicséről 14:40-kor, Keszthelyről 16:25-kor indul, Pécsre 19:49-kor érkezik
- A járatra helyjegy váltása kötelező
- Fonyód és Keszthely között utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A vonaton kerékpárszállító kocsi közlekedik 16 kerékpárhellyel, így kerékpárral együtt utazva ezt a vonatot ajánljuk. Kerékpárszállítás esetén a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegy váltása is szükséges
Lesence expresszvonat (Szombathely – Tapolca – Keszthely)
- Naponta közlekedik. A vonat Szombathelyről 7:04-kor indul, Keszthelyre 9:14-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 16:44-kor indul, Szombathelyre 18:54-kor érkezik.
- A járatra helyjegy váltása kötelező
- Tapolca és Keszthely között utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A járaton kerékpárszállító kocsi közlekedik 16 kerékpárhellyel, így kerékpárral együtt utazva ezt a vonatot ajánljuk
- Szombathely és a Balaton északi partja (Badacsony, Balatonfüred) között emellett egyes meghosszabbított Kék Hullám expresszvonatokkal is lehet utazni
Tanúhegy expresszvonat (Győr – Keszthely)
- Naponta közlekedik. Győrből 8:07-kor indul, Keszthelyre 11:11-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 18:44-kor indul, Győrbe 21:49-kor érkezik
- A járatra helyjegy váltása kötelező
- Tapolca és Keszthely között utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A vonaton a kerékpárszállító kocsiban 16 kerékpár szállítható
Jégmadár expresszvonat (Szob – Vác – Rákospalota-Újpest – Velence – Fonyód)
- A Dunakanyar és a Balaton, valamint Velencei-tó között közlekedő Jégmadár expresszvonat hétvégi napokon közlekedik
- A vonat Velencén és Székesfehérváron is, valamint a Balaton partján Fonyódig a legtöbb állomáson és megállóhelyen megáll
- A Jégmadár expresszvonat emeletes, légkondicionált KISS motorvonattal közlekedik
- A járatra helyjegy váltása kötelező, de a Balaton-part mentén helyjegy nélkül lehet utazni. Az országbérlet (a helyjegy megváltása mellett) a teljes útvonalon használható.
- A vonaton 12 kerékpár szállítható
Nagy kapacitású kerékpárszállító kocsikat továbbító járataink a balatoni utószezonban is közlekednek:
- Az északi partra a Kék Hullám expresszvonat és a Vízipók sebesvonat,
- A déli partra a Tópart InterCity vonat,
- Győrből a Tanúhegy expresszvonat, Szombathelyről a Lesence expresszvonat és a Kék Hullám expresszvonat,
- Pécsről a Fenyves expresszvonat is kerékpárszállító kocsival közlekedik
A Balatoni kerékpárszállításról és a kerékpárhelyjegyekről ide kattintva, vagy a Helyjegyek, kerékpárhelyjegyek, bérletek és napijegyek pontban érhető el részletes tájékoztatás.
A kerékpárszállításról az alábbi oldalon található bővebb információ: www.mav.hu/kerekpar
A Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCity vonatokban az utószezonban szeptember 15-ig közlekednek az Utasellátó étkezőkocsik, ahol a nyári kínálattal megegyező, népszerű streetfood jellegű kínálatot biztosítjuk. Szeptember első két hetében így továbbra is kapható a Nyári Burger és a csapolt sör, emellett a kínálatban klasszikus levesek, főételek, desszertek és rágcsálnivalók is megtalálhatók. Az idei évben a kínálatban újdonságként megjelent az őszibarackkrémleves, a gyros tál, valamint a zöldborsófőzelék. A snack jellegű ételek közül kapható még a sajttal töltött jalapeño majonézzel valamint a nachos tál.
Az utószezonban az északi parton Budapest és Tapolca/Szombathely között közlekedő Kék Hullám expresszvonatok bisztrókocsit már nem továbbítanak.
Részletes információ és étlap az alábbi linken érhető el: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/utasellato-etkezokocsik
A hétvégi időszakban a helyjegyet érdemes több nappal az utazás előtt megvásárolni, mert a férőhelyek korlátozottak, a helyek pedig elfogyhatnak. Helyjegyvásárlásnál az ELVIRA felületén grafikus (kocsirajz alapján) történő helyfoglalásra is van lehetőség, ezáltal a kívánt helyek (pl. négyes ülések, ablak melletti hely) könnyedén megtalálhatók és lefoglalhatók.
- Az 1. osztályra szóló helyjegyet 1990 Ft-ért lehet megvásárolni.
- A 2. osztályú InterCity-kocsikba a helyjegy az utazást megelőző napon megvásárolva olcsóbb, 650 Ft az utazás napján érvényes 990 Ft-os ár helyett.
- Az expresszvonatok esetében 300 Ft-os, kedvezményes helyjegy váltása szükséges.
- A Balaton partja mentén a vonatokon – az InterCity vonatok InterCity kocsijainak kivételével – helyjegymentesen lehet utazni, az összes területileg érvényes napijeggyel vagy bérlettel is (pl. Balaton24, Vármegye24).
Az utószezonban a balatoni vonatokra a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegyet is kell váltani, ez alól csak néhány kora reggeli és késő esti személyvonat, valamint az éjszakai Bagolyvonatok jelentenek kivételt. Ha a kerékpárhelyek elfogynak, akkor az adott vonaton már nem lehet több kerékpárt szállítani, ilyen esetekben utasainknak másik vonatot kell választanuk utazásukhoz. Ezért érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.
A viszonylati kerékpárjeggyel az ország bármely pontjáról egységesen 500 Ft-ért lehet kerékpárt szállítani a Balatoni állomásokig. Amennyiben gyakran viszi magával kerékpárját, érdemes lehet Kerékpár országbérletet váltania, mely 4950 Ft-ért a teljes érvényesség alatt korlátlan kerékpárszállítást tesz lehetővé. A kerékpárhelyjegyeket ezen két termék mellé kell megváltani az érintett járatokon.
A kerékpáros díjszabást és fontos tudnivalókat bemutató oldalon további hasznos információk érhetők el.
Ha többször utazik a Balatonhoz, válassza a kedvező árú vármegye- és országbérleteket, melyek az idei évtől akár napijegy formában is megvásárolhatók.
A vármegye- vagy országbérlettel, valamint a Magyarország24 és a Vármegye24 napijeggyel utazók számára a balatoni vonatok közül a személyvonatok és sebesvonatok mindegyike igénybe vehető, azonban a helyjegyes vonatok (InterCity, expressz) csak országbérlettel vagy Magyarország24 napijeggyel és helyjeggyel vehető igénybe a helyjegyes szakaszokon. A tómenti települések közötti utazásokhoz minden jegytípussal használhatók a járatok, helyjegy váltása nélkül is.
Bővebb információ a www.orszagberlet.hu oldalon érhető el.
A Balaton24 napijegyekkel a part menti települések látnivalói és szórakozóhelyei rendkívül kedvező áron, 1090 Ft-ért, könnyen és kényelmesen elérhetőek.
A jegyet a MÁV applikációból vagy a jegy.mav.hu felületen megváltó utasaink számára a fenti árból 5% kedvezményt biztosítunk. A napijegy az utószezon utolsó napjáig váltható meg.
A napijeggyel a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint a Volánbusz Zrt. egyes part menti járatain is korlátlan számban lehet utazni. Volánbusszal olyan, vonattal nem megközelíthető települések is elérhetők, mint Tihany és Szigliget. A Balaton24 napijegyekről a www.mav.hu/balaton24 oldalon érhető el bővebb információ.
Utazzon a Balatonhoz házi kedvencével az őszi hónapokban is! Az idei nyári menetrendben bevezetett, nagyobb, de 20 kg-nál nem nehezebb kutyák szállítására vonatkozó tesztüzem pozitív visszajelzéseinek köszönhetően a Balaton déli partján közlekedő Balaton és Tópart InterCity vonatokon, az északi parton közlekedő Kék Hullám expresszvonatokon, valamint a távolsági expresszvonatokon az utószezon ideje alatt is lehetséges a házi kedvencek szállítása.
A kutyák a Balatonhoz közlekedő InterCity és expresszvonatokon minden másodosztályú kocsiban szállíthatók pórázon vezetve és szájkosár használatával úgy, hogy a többi utast, vagy kutyát ne zavarják.
Az utazás során a kutya érvényes, 1 évnél nem régebbi oltási igazolványát be kell tudni mutatni. A kutyát nem szabad az ülésre feltenni.
A kutyák számára Viszonylati kutyajegyet vagy Kutya országbérletet kell váltani. További részletek a kutyák szállításáról ezen az oldalon érhetők el. A fenti új szállítási lehetőség nem érinti a kisebb testű, szállítóeszközben elhelyezett állatok szállítási szabályait.