
Érvényes 2025. december 14-től.
A vasúti közlekedés az európai nagyvárosok között jellemző nagy távolságokon a legkörnyezetkímélőbb közlekedési forma, amelynek számos előnye más közlekedési módokkal szemben. Az éjszakai vonatokra ez különösen igaz: az utazás – a nagy távolsággal arányosan – kétségtelenül hosszú időt, jellemzően 8-14 órát vesz igénybe, azonban ez az idő éppen éjszakára, az alvás idejére esik. Nemzetközi éjszakai vonati hálózatunk kiemelt célállomásaira Budapestről jellemzően az esti órákban történő indulással másnap reggelre érkeznek a vonatok, átszállás nélkül. Mindez azt biztosítja, hogy pihentető utazással egy éjszakányi szállásköltség árát is meg lehet takarítani.
A legtöbb vonaton háromféle kényelmi szint közül lehet választani: jól felszerelt és akár kizárólagos használatra is kifoglalható hálófülke, kedvező árú fekvőhelyes fülke 4-6 ággyal, vagy ülőhely, mely a legolcsóbb. A hálókocsiban minden esetben biztosítunk női utasok számára fenntartott fülkét és egyes vonatainkon a fekvőhelyes kocsikban is.
A kézpoggyászokra vonatkozóan az egyetlen méret- illetve tömegbeli korlátozás abban áll, hogy az utas egymaga legyen képes a kézipoggyászaival egy lépésben, segítség nélkül fel- ill. leszállni, figyelembe véve a peron és a vonat padlószintje között adódó akár négy lépcsőfokot. Ezen ésszerű határokon belül a kézipoggyászok szállítása díjmentes.
A MÁV Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa számos vasúttársaságával együttműködésben kényelmes éjszakai utazási lehetőséget nyújt többek között Svájc, Németország, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Ukrajna, Románia egyes nagyvárosaiba és térségeibe, valamint nyaranta Szlovéniába és Horvátországba is, az Adriai tengerre. Egyetlen további átszállással pedig olyan úticélok is könnyen elérhetők, mint Párizs, Velence, Milánó, Róma, Vilnius, vagy a Benelux államok.
Útvonalak és úticélok
Budapestről ill. Budapest érintésével esténként naponta 8, nyáron pedig akár 10 éjszakai vonat is indul a kontinens minden irányába. Ezeket a MÁV az európai vasúttársaságokkal közösen üzemelteti, ezért a járatok szolgáltatói eltérnek számos viszonylatban. A vonatok részletes útvonala, gyakorisága, valamint szolgáltatói az alábbi táblázatokban találhatók.
|
Viszonylat |
Érintett nagyvárosok |
Vonatnév és vonatszám |
Szolgáltató |
Szolgáltatás |
|---|---|---|---|---|
|
Budapest – Zürich |
Győr, Innsbruck, Feldkirch |
Kálmán Imre - |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Stuttgart |
Győr, München, Ulm, Augsburg |
Kálmán Imre EuroNight (50462/50237) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest –Berlin |
Párkány, Érsekújvár, Pozsony, |
Metropol EuroNight (40476/40457) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Prága |
Párkány, Érsekújvár, Pozsony |
Metropol EuroNight (10476/10577) |
Fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Varsó |
Párkány, Érsekújvár, Pozsony, Katowice |
Metropol-Chopin EuroNight (476/407) |
Ülőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Przemyśl |
Párkány, Érsekújvár, Pozsony, Katowice, Krakkó, Tarnów, Rzeszów |
Metropol-Carpatia EuroNight (476/407) |
Ülőhelyes kocsi, hálókocsi |
A fentiek mellett Bécsből még további célállomásokra is indulnak az osztrák vasút (ÖBB) Nightjet vonatai, többek között Velence, Róma, Milánó, Hannover, Brüsszel és Amszterdam felé. Budapest és Bécs között óránként közlekednek csatlakozó Railjet és EuroCity vonatok.
További aktuális információk és elsődleges jegyvásárlási lehetőség a www.nightjet.com oldalon. Egyes ÖBB éjszakai vonatokra (korlátozott elérhetőséggel) a nemzetközi pénztárainkban is lehetséges a jegyvásárlás, kártyás ill. készpénzben euróval vagy forinttal való fizetési lehetőség mellett.
|
Viszonylat |
Érintett nagyvárosok |
Magyarországi vonatnév és vonatszám |
Szolgáltató |
Szolgáltatás |
|---|---|---|---|---|
|
Budapest – Brassó |
Szolnok, Debrecen, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsiszentgyörgy |
Corona InterCity (407/406) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi, étkezőkocsi (nem légkondicionált), |
|
|
Budapest – Bukarest |
Szolnok, Békéscsaba, Nagyszeben, Brassó, Szinaja, Ploieşti |
Ister InterCity (473/472) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Bukarest |
Szolnok, Békéscsaba, Arad, Temesvár, Krajova |
Muntenia InterCity (79/78) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi |
|
|
(Bécs –) Budapest – Bukarest |
Mosonmagyaróvár, Győr, Gyulafehérvár, Segesvár, Brassó, Szinaja, Ploieşti |
Dacia EuroCity (347/346) |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi |
|
|
Budapest – Kijev |
Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Csap, Munkács, Lviv |
Transcarpathia gyorsvonat (10/9) |
Hálókocsi |
|
|
(Bécs) – Budapest –Kijev |
Mosonmagyaróvár, Győr, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Munkács, Lviv |
Dacia-Ruthenia gyorsvonat (347/8/749//749/7/346) |
Hálókocsi |
|
|
(Bécs –) Budapest –Ungvár |
Mosonmagyaróvár, Győr, Szolnok, Csap |
Dacia-Ruthenia gyorsvonat (347/8//7/346) |
Fekvőhelyes kocsi (nem légkondicionált), ülőhelyes kocsi |
A fent felsorolt éjszakai vonatok mindegyike légkondicionált és naponta közlekedik (beleértve az ünnepnapokat is).
|
Viszonylat |
Érintett nagyvárosok |
Magyarországi vonatnév és vonatszám |
Közlekedés |
Szolgáltató |
Szolgáltatás |
|---|---|---|---|---|---|
|
Budapest – Split |
Székesfehérvár, Siófok, Nagykanizsa, Knin, Kaštel Stari |
Adria InterCity (1204/1205) |
hamarosan |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi, étkezőkocsi |
|
|
Budapest – Koper/Capodistria |
Székesfehérvár, Veszprém, Ajka, Zalaegerszeg, Ljubljana, Postojna |
Retro Istria expressz (1246/1247) |
hamarosan |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi (nem légkondicionált vonat) |
|
|
Budapest – Fiume (Rijeka) |
Székesfehérvár, Veszprém, Ajka, Zalaegerszeg, Ljubljana, Postojna, Opatija |
Retro Istria expressz (1246/1280) |
hamarosan |
Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi (nem légkondicionált vonat) |
Szolgáltatások
Az éjszakai vonatokon általában három komfortkategória – hálókocsi, fekvőhelyes kocsi és 2. osztályú ülőhelyes kocsi – közül választhat.
Hálókocsi
Fekvőhelyes kocsi
Ülőhelyes kocsi
Jegyvásárlási információk
Az éjszakai vonatokra a jegyek változó árakon érhetőek el, függően a vásárlás időpontjától, a vonat útvonalától, a megtett távolságtól és komfortkategóriától. A teljes fizetendő menetdíj (menetjegy és helyjegy) egy fő számára, egy útra, ülőhelyes kocsiban jellemzően 20-100 euró, a fekvőhelyes kocsiban 40-150 euró, míg a hálókocsikban körülbelül 50-400 euró. A jegyárak az utazás időpontjához közeledve általában emelkednek. A legjobb árakat általában utazás előtt 1 hónappal, egyes kiemelt időszakokra (év végi ünnepek, hosszú hétvégék környékén, vagy a tengerparti célpontokra) inkább utazás előtt 2-3 hónappal lehet elérni.
Bár a nemzetközi forgalom menetdíjai egységesen euróban kerülnek meghatározásra, a jegyek ára a jegy.mav.hu oldalon forintban, pénztárainkban kártyával forintban, készpénzben pedig forintban és euróban is fizethetők.
A kedvezményes jegyek jellemzően nem cserélhető és nem visszaváltható jegyek. A jegyvásárláskor minden esetben ellenőrizze a jegyvásárlási feltételeket! Egyes jegytípusok esetében a visszaváltás kedvező feltételekkel lehetséges. Az EuroNight vonatokra elérhető legkedvezőbb START Night jegyekről itt talál bővebb információt.
A MÁV és MÁV+ applikációkban az éjszakai vonatokra való jegyvásárlás nem lehetséges. A pénztári sorban állás elkerülésére a jegy.mav.hu oldalt ajánljuk, mely – egyes lengyelországi útirányok kivételével – az adott útvonalon létező legkedvezőbb árakat nyújtja. Lengyelországba történő utazáshoz a legalacsonyabb árak csak nemzetközi jegypénztárainkban – korlátozott mértékben – vagy a Lengyel Vasutak www.intercity.pl oldalán érhetőek el.
Kedvezmények:
- Az éjszakai vonatokon 6 éven aluli gyermekek díjmentesen utazhatnak, amennyiben külön ülést, ágyat nem foglalnak el
- A 6 és 15 év közötti gyermekek kedvezményes gyermekjegyet válthatnak
- Amennyiben legalább hat utas együtt utazik, több esetben csoportos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyek, egyes járatokon pedig az általános- és középiskolás osztályok – beleértve a felnőtt kísérőket is – ülő- és fekvőhelyes kocsikban, különleges kedvezménnyel utazhatnak. A csoportos utazás lehetőségéről, feltételeiről ezen az oldalon találhat bővebb információt.
- A belföldi utazásra jogosító kedvezmények (pl. diákigazolvány, országbérlet, életkor szerinti díjmentes utazás) a nemzetközi éjszakai vonatainkon nem használhatóak, részlegesen sem
- Az Interrail bérlettel utazóknak az éjszakai vonatokra csak helyjegyet kell váltaniuk, ez a jegy.mav.hu oldalon is lehetséges a „Bérlet (Interrail)” kedvezmény kiválasztásával
Hasznos tippek az utazáshoz:
- A vonatok menetrendje pályafelújítások, és rendkívüli okok miatt közvetlen értesítés nélkül változhat. Utazása előtt néhány nappal ellenőrizze az online menetrendi keresőkben, a vasúttársaságok honlapján, vagy a vasútállomásokon, ügyfélszolgálatokon, hogy járata indulása vagy érkezése változott-e.
- A vonatok többségén konnektor található, azonban érdemes hordozható töltővel is készülni az utazáshoz.
- A rosszabbul alvóknak érdemes füldugót, szemtakarót is magukkal vinni.
- A háló- és fekvőhelyes kocsik mosdóiban fogmosás, kisebb tisztálkodás, öltözködés lehetséges.
- A fülkékben korlátozott hely áll rendelkezésre a csomagoknak, így mindenképpen fontos a méret- és tömegbeli korlátozásra említett gyakorlati szabályozást (amennyit az utas egymaga, segítség nélkül emelni tud) figyelembe venni. A vonatok személyzetének elsődleges feladata a biztonságos közlekedés feltételeinek biztosítása, mely mellett nem garantálható hogy jelentős méretű vagy tömegű kézipoggyászok emelésére, elhelyezésére is jut idő.
- Az éjszakai vonatokon kerékpárok jellemzően nem szállíthatók (kivéve Retro Istria expressz).
- Az éjszakai vonatokon állatok (pl. macska, kutya, madár) csak az ülőhelyes kocsikban, csak zárt tárolóeszközben díjmentesen szállíthatók. Kutyák ülőkocsiban szállítóeszköz nélkül, pórázzal és szájkosárral, kutyajegy váltásával szállíthatók, egyes esetekben további díjszabási kitételek lehetnek érvényben. A fekvő- és hálókocsikban állatok nem szállíthatók.











