Életmentő készülék került a békéscsabai állomásra

2018. március 28. szerda, 19.02

Defibrillátor áll rendelkezésre március 28-tól a békéscsabai állomáson, ahol naponta több mint ötezer utas fordul meg. A készülék önműködő, szakképzettség nélkül használható, így hirtelen szívleállás esetén a vasutasok és az utasok is életet tudnak menteni.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata defibrillátort adományozott a vasútállomásnak - fotó: Püspöki KrisztinaA 2016-ban felújított békéscsabai állomás csarnokában – a jegypénztárak felőli oldalon – üzemel az a defibrillátor, amelyet Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata adományozott, annak érdekében, hogy a város nagy közforgalmú területein az ott előforduló rosszullétek esetén nagyobb eséllyel lehessen az újraélesztésben hatékonyan közreműködni.

A defibrillátor jelenléte azért fontos a pályaudvaron, mert hirtelen szívhalál esetén minden egyes perc számít. Újraélesztés nélkül már négy-öt perc után idegrendszeri károsodások következhetnek be, és gyakran nem áll rendelkezésre szakszerű segítség. A vasúttársaság ezért is tartja jelentős vívmánynak olyan automata készülékek elérhetőségét az állomásokon, amelyek baj esetén külön szakképzettség nélkül is használhatók. Az eszközöket tároló faliszekrényekhez jól ismert piktogramok vezetnek el, a defibrillátorokon használati útmutató olvasható és hangutasítások is segítik az alkalmazást.

A vasúttársaság és az adományozók a készülék kihelyezésével szeretnék növelni biztonságukat, biztonságérzetüket, illetve – az utasok iránt érzett felelősség jeleként – egyfajta speciális egészségügyi szolgáltatással bővíteni a MÁV-csoport szolgáltatásainak sorát.

Budapest, 2018. március 28. 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG