Árverési hirdetmény, vasúti pályák javítása, karbantartása során keletkező több helyszínről elszállítható fémhulladék anyagok értékesítésére

 Vételi ajánlatot kérünk a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. tulajdonában lévő, MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Sátoraljaújhely vasúti járműbontó telephelyen, a leselejtezett vasúti járművek (személykocsik) bontásából keletkező, összesen 394 tonna különféle fémhulladék anyagra, mely mennyiségek a mérlegeléstől függően tételenként, ±20%-al változhatnak. 

Az értékesítésre kerülő hulladék mennyiség 4 részre (tételek szerint) került megbontásra, melynek következtében az ajánlati felhívásnak akár NÉGY különböző nyertes ajánlattevője is lehet.

A szállítás kizárólag önrakodós gépjárművel történhet, vágányzár és egyéb pályamunkák miatt.

Szállítási határidő:  Vevő a hulladékokat várhatóan 2022. 07. 21.-től szállíthatja el.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az írásbeli ajánlatok beérkezését követően elektronikus aukció kerül kiírásra.

Az elektronikus aukción azok a Ajánlattevők vehetnek részt, akik megfeleltek az Ajánlatkérés feltételeinek.

 

A pályázat anyaga az SAP Ariba rendszerben érhető el.

A pályázattal kapcsolatos részletesebb információt a 10154-1/2022/SZK. sz. Ajánlatkérés tartalmaz.

További kérdés esetén kapcsolattartó:

Coccia Katalin

06-30-205-0038

Kiírás dátuma:
2022. június 21. kedd, 10.00
Leadási határidő:
2022. június 23. csütörtök, 10.00
Elbírálás dátuma:
2022. június 23. csütörtök, 14.00