Győri fővonal felújítása – szombattól elindult a 3. ütem

A nemzetközi vonatok ismét Budapestig közlekednek és onnan indulnak
Frissítés: 
December 10-től ismét két vágányon járnak a vonatok az egyes fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán. A 29 kilométer hosszú, kétvágányú pálya felújítása a vállalt határidőre, december 9-re elkészül. A MÁV-VOLÁN-csoport köszöni az utasai és árufuvarozó partnerei türelmét és megértését!

December 10-től visszatérhet a felújítás előtt megszokott menetrend, mind a személyvonatok (pl. S10, S12, G10), mind pedig a soproni IC-k és a szombathelyi (Savaria, Mura, Dráva) InterCity-k teljes útvonalukon közlekedhetnek. A Railjetek esetében pedig a vasárnapi menetrendváltástól szintén visszaáll a felújítás előtti közlekedési rend, azaz megszűnik a bécsi átszállási kényszer a Salzburg, München felé railjetekkel utazók számára.

Ami a sebesség fokozatos visszaépítését illeti, várhatóan jövő év elejére válik biztosítottá az eredeti 140 km/órás sebesség – a bal vágányon várhatóan az év végéig, a jobb vágányon pedig az év elejétől. Ebben a „bejáratós” szakaszban a személyvonatoknál 5-6 perccel, a távolsági vonatoknál 8-10 perccel hosszabb menetidők várhatók, amiről utasainkat előre tájékoztatjuk.

 


Előzmény:

A győri fővonal felújításának legösszetettebb fázisa november 17-ig tartott, ebben az időszakban egyik vágányon sem közlekedtek a vonatok. A Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció ütemterv szerint halad, a legtöbb forgalmi változással járó időszak a végéhez közelít: munkatársaink már a bal vágány forgalomba helyezési feladatait végzik. A harmadik befejező ütem, november 18-án kezdődött, a felújítás pedig december 9-én be is fejeződik.

Szombaton az 1-es fővonal átépített bal vágányán megindult a részleges forgalom. November 18-tól pedig – az elmúlt hetekben ideiglenesen csak tehervonatok közlekedtetésére használt – 5-ös vonalon is helyreállt a megszokott forgalmi rend: ettől a naptól Székesfehérvár és Komárom között is újra közlekednek a személyvonatok.

Köszönjük utasaink eddigi türelmét és megértését!

 For English version please click here

November 18-tól a harmadik fázis során a jobb vágányon zajlik az átépítés egyvágányú vonatforgalom mellett, ezért menetirányonként és óránként csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át az érintett szakaszon. A nemzetközi vonatok és egyes reggeli csúcsidei és délutáni, esti személyvonatok és G10-es járatok ismét teljes útvonalukon, Budapestig közlekednek, illetve onnan indulnak. Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs), illetve Szárliget és Győr, az S12-es járatok pedig csak Tatabánya és Oroszlány között járnak. Az InterCity-k csak Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, illetve Sopron, Szombathely felé. A köztes szakaszon a már megszokott IC-, S10-es, X10-es, S100-as és S101-es pótlóbuszokat lehet igénybe venni.

A külföldről érkező nemzetközi vonatok késése miatt a közlekedés kiszámíthatósága csökken, ezért kiemelten ajánljuk a vonatok követését a MÁV app térképes felületén, valamint a mavcsoport.hu oldalon.

  • A pályakarbantartással érintett szakaszon napközben kizárólag menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat fog közlekedni – tehervonatokon kívül –, ezért a nemzetközi és a reggeli csúcsidőben egyes belföldi vonatok (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight és gyorsvonatok) biztosítják az átszállásmentes utazást Bécs, Győr, Tatabánya és Budapest között. Ezek a vonatok Kelenföld és Tatabánya között nem állnak meg.
  • A nemzetközi járatok – lehetőség szerint plusz kocsikkal megerősítve – teljes útvonalukon közlekednek a főváros és Hegyeshalom között, de nem állnak meg a Tatabánya és Kelenföld közti szakaszon. A belföldi utasok is igénybe tudják venni, azonban az ülő- és állóhely kapacitásuk korlátozott. A nemzetközi vonatok esetében 10-25 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
  • A reggeli csúcsidőben a fővárosba való közvetlen eljutás biztosítása érdekében egy G10-es és egyes személyvonatok a teljes útvonalukon közlekednek. Ezek esetében 10-30 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
  • Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs), illetve Szárliget és Győr között közlekednek. Az S12-es járatok pedig csak Tatabánya-Oroszlány között járnak.
  • Az eltérő utasforgalmi igényekhez és szokásokhoz igazodva többféle pótlóbusz-viszonylat segíti a közlekedést. A köztes szakaszon a már megszokott IC-, S10-es, X10-es, S100-as és S101-es pótlóbuszokat lehet igénybe venni
    • A személyvonatok helyett eltérő megállási renddel gyorsjáratú, valamint több helyen is megálló pótlóbuszok közlekednek Tatabánya és Biatorbágy között.
    • A soproni és szombathelyi InterCity-k, továbbá a Dráva és Mura IC-k Tatabányáig közlekednek, onnan közvetlen pótlóbusszal utazhatnak utasaink Budapest-Kelenföldig (BKK, Etele tér). Ellenkező irányban Kelenföldtől (Etele tér) Tatabányáig is köztes megállás nélkül közlekednek az IC-pótlóbuszok.

Egy ilyen jelentős mértékű vonatpótlás kezdeténél, ütemváltásnál óhatatlanul előfordulnak fennakadások, amelyekért ezúton is elnézést kér a vasúttársaság mindazon utasaitól, akiket kellemetlenség ért. Szükség esetén az első napokat követően beavatkozunk az utasok számára kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.

A közlekedési rendről

Pótlóbuszok

Pótlóbusz

  • Az InterCity-pótlóbuszok Budapest-Kelenföld és Tatabánya között közlekednek köztes megállás nélkül.

  • S10-es pótlóbuszok 30 perces sűrűséggel közlekednek, Biatorbágy, Bicske és Tatabánya között minden megállónál megállnak. Éjszakánként Budaörs és Tatabánya között közlekednek.

  • X10-es gyorsított pótlóbuszok csúcsidőn kívül 60 percenként indulnak, Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek.

  • Munkanapokon a reggeli, délutáni csúcsidőszakban több sűrítő járat is közlekedik, hogy a bicskei utasok számára javítsák az eljutási lehetőséget a főváros és Tatabánya felé.
  • Továbbra is közlekednek akadálymentes, alacsony belépésű buszok is.

Bővebben

InterCity vonatok pótlása

Az InterCity vonatokhoz csatlakozva 5 óra 45-től 19 óra 45-ig óránként járnak IC-pótlóbuszok Budapest-Kelenföld és Tatabánya között köztes megállás nélkül. Tatabányról 7:10-kor, 7:45-kor, 8:15-kor, 9:10-től 21:10-ig pedig óránként közlekednek az InterCity pótlóbuszok. A buszok helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.

A fővárosból Győr, Sopron vagy Szombathely felé utazóknak javasoljuk, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.

Elővárosi vonatok helyett

Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs) között, valamint Hegyeshalom, Győr felől Szárligetig, illetve az S12-esek Oroszlány felől Tatabányáig közlekednek. Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar és Biatorbágy között napközben 30 percenként indulnak. A köztes szakaszon pótlóbuszok járnak. Az eltérő utasforgalmi igényekhez és szokásokhoz igazodva többféle pótlóbusz-viszonylat segíti a közlekedést. A személyvonatokkal és a pótlóbuszokkal 30 perces sűrűséggel biztosítják az eljutást a Déli pályaudvar—Biatorbágy, Bicske és Tatabánya viszonylatban biatorbágyi átszállással.

  • S10-es, S12-es vonatok helyett pótlóbuszok félóránként:

    • S10-es pótlóbuszok 30 perces sűrűséggel közlekednek, Biatorbágy, Bicske és Tatabánya között minden megállónál megállnak. 
    • Éjszakánként Budaörs és Tatabánya között közlekednek.
  • X10-es pótlóbuszok:

    • X10-es gyorsított pótlóbuszok csúcsidőn kívül 60 percenként indulnak, Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek, köztes megállás nélkül. Tatabánya felé a reggeli és a délutáni csúcsidőben, Budapest felé a reggeli csúcsidőben 30 percenként járnak. A reggeli Biatorbágy felé sűrítő X10-es, valamint a délutáni sűrítő X10-es járatok Szárligeten és Tatabánya, Sportpályánál is megállnak.
  • S100-as, S101-es pótlóbuszok:

Munkanapokon a reggeli, délutáni csúcsidőszakban több sűrítő járat is közlekedik, hogy a bicskei utasok számára javítsák az eljutási lehetőséget a főváros és Tatabánya felé. (Reggel a főváros irányába, illetve Bicskétől Tatabánya felé, délután pedig Budapest felől Tatabánya, Győr irányába.)

  • S100-as jelzésű pótlóbusz közlekedik Biatorbágy és Bicske között: a reggeli csúcsidőben 30 percenként indulnak Bicskéről (5:04 és 7:34 között), a délutáni csúcsidőben pedig 30 percenként indulnak Biatorbágyról (14:25 és 19:25 között).
  • S101-es jelzésű buszjáratok indulnak Bicske vasútállomástól Tatabánya vasútállomásra a reggeli csúcsidőben (5:25, 6:25, 6:55, 7:25). A buszok útközben a Szár vasútállomásnál lévő buszmegállóban, Szárligeten a vasútállomás bejárati úti buszmegállóban, valamint az Alsógalla vasúti megállóhely közelében (Tatabánya, Sportpálya Volánbusz megállóhely) is megállnak.

A babakocsival, kerekesszékkel való felszállás, utazás megkönnyítése érdekében főként akadálymentes, úgynevezett alacsony belépésű buszok is közlekednek az S10-es és X10-es jelzésű pótlóbusz járatokon. Továbbá minden InterCity vonathoz egy alacsonypadlós busz is közlekedni fog.

A pótlóbuszokon nem szállítható kerékpár!

Pótlóbusz megállóhelyek (Kattintásra lenyílik)
  • Kelenföld vasútállomás M BKK, éjszakai buszok megállója (Etele tér).  Budapest-Kelenföld helyszínrajza 
  • Budaörs, vasútállomás P+R – éjszakai időszakban
  • Törökbálint, a Tó utcai körforgalom közelében található vasútállomás autóbuszmegálló. Helyszínrajz - Törökbálint
  • Biatorbágy, vasútállomás buszmegálló. Biatorbágyi helyszínrajz
  • Herceghalom, vasútállomás bejárati út buszmegálló. Herceghalom helyszínrajza
  • Bicske, Általános iskola (Prohászka utcai épület), helyi buszmegálló. Helyszínrajz - Bicske, Bicske alsó
  • Bicske, Műszaki áruház buszmegálló
  • Bicske, vasútállomás bejárati út buszmegálló
  • Bicske, vasútállomás buszmegálló
  • Szár, vasúti megállóhely buszmegálló. Szár helyszínrajza
  • Szárliget, vasútállomás bejárati út buszmegálló. Szárliget helyszínrajza
  • Tatabánya, Sportpálya buszmegálló. Helyszínrajz - Alsógalla
  • Tatabánya állomás parkolója (Jedlik Ányos utca). Helyszínrajz - Tatabánya

 

Elővárosi vonatok közlekedése 

Elővárosi vonat - FLIRT

  • Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszaka 0:15-től 4:15-ig a Déli és Budaörs között), valamint Szárliget és Győr, Hegyeshalom között változatlan alapmenetrend szerint közlekednek. A köztes szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasainkat.
  • Az S12-es vonatok csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek. 
  • reggeli csúcsidőben a fővárosba való közvetlen eljutás biztosítása érdekében egyes G10-es és személyvonatok a teljes útvonalukon közlekednek. Ezek esetében is 10-30 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
  • Egyes S10-es, G10-es és InterRégió járatok nem közlekednek.

BŐVEBBEN

Az S10-es vonatokDéli pályaudvar és Biatorbágy (éjszaka 0:15-től 4:15-ig a Déli és Budaörs között), valamint Szárliget és Győr, Hegyeshalom között változatlan alapmenetrend szerint közlekednek. A köztes szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasainkat.

Az S12-es vonatok csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek. Az S12-es vonatok Tatabánya állomáson napközben:

  • Oroszlány felé a Biatorbágy felől érkező S10-es és X10-es pótlóbuszokhoz,
  • Budapest felé a Budapestre közlekedő IC pótlóbuszokhoz és a Biatorbágy felé közlekedő S10-es pótlóbuszokhoz csatlakoznak.

A reggeli csúcsidőben a fővárosba való közvetlen eljutás biztosítása érdekében egyes G10-es és személyvonatok a teljes útvonalukon közlekednek. Ezek esetében is 10-30 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani:

  • a Győrből 4:56-kor a Déli pályaudvarra induló G10-es vonat (4919),
  • a Hegyeshalomból 4:57-kor és 5:57-kor a Keleti pályaudvarra induló személyvonat (9309, 9307),
  • a Keleti pályaudvarról 16:01-kor Győrbe induló G10-es és 17:01-kor Hegyeshalomba induló személyvonat (9314, 9306), Biatorbágyon és Bicske alsón nem állnak meg,
  • éjszaka a Keleti pályaudvarról 21:40-kor Győrbe induló G10-es vonat (9318),
  • hétvégén Győrből 4:33-kor személyvonat (4999), 5:35-kor és 6:35-or pedig gyorsított vonat (9309, 9307) közlekedik.

A vasárnapokon Győrből 17:24-kor továbbinduló InterRégió (19203) közlekedik Celldömölk—Győr—Budapest-Kelenföld és a Déli pályaudvar között. A vonat Tatabánya és Budapest-Kelenföld között nem áll meg.

A csatlakozáshoz, illetve a hajnali műszakra való bejutás biztosítása érdekében plusz vonat indul a Déli pályaudvarról Budaörsre 2:10-kor, Tatabányáról Győrbe 1:17-kor és Komáromból Tatabányára 2:30-kor.

Nem közlekednek:

  • a péntekenként Tatabányáról 16:02-kor Győrbe induló G10-es (9304),
  • a munkanap a Keletiből 18:01-kor Győrbe induló G10-es (9308),
  • a vasárnap Győrből 15:26-kor, 16:26-kor és 18:26-kor a Keletibe induló InterRégiók (1935, 1945, 1943),
  • a Győrből 7:38-kor, 8:38-kor induló S10-es (4827, 4837), valamint
  • a munkanap Bicskéről 7:50-kor induló G10-es (4847) vonatok,
  • Győr és Budapest között a Sopronból 20:21-kor induló InterRégió (IR1991),
  • december 2-án és 9-én az Advent EuroCity-járatok.

InterCity (soproni IC-k, szombathelyi Savaria IC-k, Dráva és Mura IC) 

InterCity Tatabányánál

  • soproni és szombathelyi InterCity-k, továbbá a Dráva és Mura IC-k Tatabányáig közlekednek, onnan közvetlen pótlóbusszal utazhatnak utasaink Budapest-Kelenföldig (BKK, Etele tér). Ellenkező irányban Kelenföldtől (Etele tér) Tatabányáig is köztes megállás nélkül közlekednek az IC-pótlóbuszok.
  • A Budapest és Sopron, illetve Szombathely (Savaria IC-k) között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi InterCity-k helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.

  • A Szombathely és Budapest között utazók számára alternatív útvonalként javasoljuk a Székesfehérváron és Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-k igénybevételét.
  •  

Nemzetközi vonatok (Bécs, Salzburg, München, Graz)

Nemzetközi vonat

  • A pályakarbantartással érintett szakaszon napközben kizárólag menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat fog közlekedni – tehervonatokon kívül –, ezért a nemzetközi és a reggeli csúcsidőben egyes belföldi vonatok (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight és gyorsvonatok) biztosítják az átszállásmentes utazást Bécs, Győr, Tatabánya és Budapest között.
  • A nemzetközi járatok – lehetőség szerint plusz kocsikkal megerősítve – teljes útvonalukon közlekednek a főváros és Hegyeshalom között, de nem állnak meg a Tatabánya és Kelenföld közti szakaszon.
  • A belföldi utasok is igénybe tudják venni, azonban az ülő- és állóhely-kapacitásuk korlátozott. A nemzetközi vonatok esetében 10-25 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
  • A nemzetközi vonatokat (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight, gyorsvonat) esetében helyjegy váltása kötelező a belföldi forgalomban a Keleti pályaudvar és Tatabánya közötti szakasz kivételével, ahol helyjegy nélkül is igénybe lehet venni. A külföldi szakaszra továbbra is fakultatív, ajánlott a helybiztosítás.

  • A Railjetek közlekedéséről lentebb olvashat.

 

  •  

Railjet

Railjet

  • A pályakarbantartással érintett szakaszon napközben kizárólag menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat fog közlekedni – tehervonatokon kívül –, ezért a nemzetközi és a reggeli csúcsidőben egyes belföldi vonatok (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight és gyorsvonatok) biztosítják az átszállásmentes utazást Bécs, Győr, Tatabánya és Budapest között.
  • Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása alapján december 9-ig a győri fővonalon végzett felújításhoz igazodva néhány Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik. Az alább felsorolt járatok esetében Bécsben másik – Linz, Salzburg, München felé – tartó vonatra kell átszállni. Az utazóközönség számára továbbra is elérhetőek maradnak a Railjet-szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon.

  • A Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek csak Bécsig közlekednek (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68). Az utasaik bécsi átszállással utazhatnak tovább a bajor főváros felé. 

  • Annak érdekében, hogy utazását Bécstől biztosan az eredeti Railjettel tudja folytatni, javasoljuk, hogy a Bécsbe történő eljutáshoz – az eredetileg tervezett utazásához képest – 1 órával korábban induló, alábbiakban ajánlott nemzetközi vonatot válassza.

  • Magyarország felé valamennyi Railjet vonat továbbra is a teljes útvonalán közlekedik. Az utasaiknak Bécsben nem kell átszállni.

BŐVEBBEN

  • Annak érdekében, hogy utazását Bécstől biztosan az eredeti Railjettel tudja folytatni, javasoljuk, hogy a Bécsbe történő eljutáshoz – az eredetileg tervezett utazásához képest – 1 órával korábban induló, alábbiakban ajánlott nemzetközi vonatot válassza:

    • a Keleti pályaudvarról Zürichbe 6:40-kor induló Railjet xpress (RJX 162)
    • a Keleti pályaudvarról Bécsbe 8:40-kor továbbinduló Hortobágy EuroCity (EC 140)
    • a Keleti pályaudvarról Bécsbe 10:40-kor induló Liszt Ferenc EuroCity (EC 142)
    • a Keleti pályaudvarról Bécsbe 12:40-kor induló Csárdás EuroCity (EC 144)
    • a Keleti pályaudvarról Bécsbe 14:40-kor továbbinduló Transilvania EuroCity (EC 146)
  • A változás nem minden Bécsbe induló Railjetet érint:

    • A Keleti pályaudvarról 6:40-kor Zürichbe induló és 17:40-kor Salzburgba induló járat (RJX 162, RJX 42) a teljes útvonalon közlekedik.
    • A változás nem érinti a Bécsen, Salzburgon, Münchenen át Stuttgartba, illetve Zürichbe közlekedő Kálmán Imre EuroNight (EN 462) közlekedését sem.

  • .Magyarország felé a Railjet vonatok utasainak nem kell átszállni Bécsben
Díjszabási információk (kattintásra lenyílik)

Az Ausztria irányába szóló nemzetközi jegyek az érvénytartamukon belül más vonatokon is igénybe vehetők, amennyiben utasunk a külföldi csatlakozás biztosítása érdekében a korábbi vonattal utazna el.

  • korábbi vonattal utazók számára díjmentes helyfoglalást és kerékpárhelyjegyet (férőhelytől függően) biztosítunk.
    • Ha utasunk valamely rövidebb útvonalon közlekedő Railjetre rendelkezik helybiztosítással, és aznapi vonattal szeretne elutazni az osztrák fővárosig, akkor Bécsig az új helyjegyet díjfizetés nélkül állítja ki a MÁV-START. Ha az utasunknak nincs helyjegye az eredeti vonatra, viszont az azt megelőzőre szeretne helyfoglalást, akkor a helybiztosítás díját meg kell fizetnie.
  • Ha az átszállás miatt valaki a felajánlott korábbi eljutási lehetőség ellenére lemond az utazásáról, akkor számára kezelési költség nélkül visszatérítjük a már megváltott nemzetközi jegy árát (az utazás még meg nem tett szakaszára vonatkozóan).

bécsi főpályaudvaron (Wien Hbf) a vasúttársaság utastájékoztatási munkatársa segíti az utasainkat az eligazodásban és az átszálláskor is. 

Településenkénti, térségenkénti utazási javaslatok, Volánbusz-járatok 

  • Vasútállomás drónról
  • A bővebben gombra kattintás után a települések nevére kattintva megtekintheti az adott települést vagy térséget érintő főbb változásokat. A részletes menetrendi tervezéshez és jegyvásárláshoz a jegy.mav.hu weboldalt, vagy a MÁV appot javasoljuk. A tájékoztatás nem teljeskörű.
  • A Volánbusz a lent felsorolt járatain elfogadja a Tatabánya–Budapest szakaszra érvényes vasúti viszonylatos bérleteket.
  • A VOLÁNBUSZ menetrend szerinti járatai a térségben.

BŐVEBBEN

Ausztria (Bécs, Linz, Salzburg), valamint Zürich és Stuttgart felől
  • Az EuroCity, Railjet xpress és EuroNight vonatok alapmenetrend szerint közlekednek. A felújítás miatt hosszabb menetidőkre, késésekre (20-30 perc) lehet számítani. 
Graz, Szombathely, Répcelak, Szentgotthárd felől
  • A Savaria, Mura, Dráva InterCity vonatok csak Tatabányáig közlekednek.
  • Győrig és Tatabányáig az InterCity vonatok menetrendje és megállási rendje változatlan.  
  • Budapestre való utazáshoz Tatabánya és Budapest-Kelenföld között InterCity-pótlóbuszokkal biztosítjuk az eljutást.
  • Szombathelyről Budapestre alternatív útvonalként javasoljuk a Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-vonatok igénybevételét.
  • Az InterCityk és pótlóbuszaik a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők.
 
Sopron, Fertőszentmiklós, Kapuvár és Csorna felől
  • A Budapest-Sopron között közlekedő Tűztorony, Ikva, Lövér, Scarbantia, Kékfrankos, Soproni Közgáz, Magnet Bank InterCityk csak Tatabányáig közlekednek.  
  • Győrig és Tatabányáig az InterCityk menetrendje és megállási rendje változatlan. 
  • Budapestre való utazáshoz Tatabánya és Budapest-Kelenföld között IC-pótlóbuszokkal biztosított az eljutás.
  • Az InterCityk és pótlóbuszaik a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők.
Győrből
  • Budapest felé
    • Az EuroCity, Railjet xpress vonatokkal óránként közvetlenül, átszállás nélkül biztosított az eljutás. A vonatokra helyjegy váltása kötelező.
    • reggeli csúcsidőben (gyorsított) személyvonatok is közlekednek teljes útvonalon, Budapestig.
    • Vasárnap délutánonként 17:21-kor közvetlen InterRégió-vonat közlekedik a Déli pályaudvarra.
    • Sopron, Szombathely felől érkető InterCityk csak Tatabányáig közlekednek, Tatabányáról Budapest-Kelenföldig IC-pótlóbuszra átszállva lehet utazni. E vonatok és pótlóbuszaik helyjegy nélkül igénybe vehetők.
    • Az S10-es jelzésű személyvonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest (Biatorbágy) felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre.
  • Sopron, Szombathely, Graz, Bécs felé az InterCity, EuroCity, Railjet xpress vonatok alap menetrend szerint közlekednek.
Komárom, Tata felől
  • Budapest felé
    • A soproni és szombathelyi IC-vonatokkal óránként biztosított az eljutás, melyek csak Tatabányáig közlekednek. Tatabánya és Budapest-Kelenföld között IC-pótlóbuszok közlekednek. A vonatok és pótlóbuszaik helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.
    • Az S10-es jelzésű vonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest (Biatorbágy) felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre. A leggyorsabb menetidővel az IC-pótlóbuszok közlekednek, megállás nélkül Budapest-Kelenföldre.
    • A kora reggeli csúcsidőben (gyorsított) személyvonatok közlekednek közvetlenül, átszállás nélkül Budapestig.
    • Vasárnap este közvetlen InterRégió-vonat közlekedik a éli pályaudvarra (Komárom: 17:44, Tata 17:57).
  • Győr, Sopron, Szombathely felé az S10-es és IC-vonatok alap menetrend szerint közlekednek.
  • Tatabányáig az S10 és az InterCity-vonatok változatlanul közlekednek
    • .
Győr-Gyárváros, Győrszentiván, Nagyszentjános, Ács, Szőny, Almásfüzitő felső, Almásfüzitő, Tóvároskert és Vértesszőlős felől
  • Budapest felé
    • Az S10-es jelzésű vonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre. A leggyorsabb menetidővel az IC-pótbuszok közlekednek, megállás nélkül Budapest-Kelenföldre.
    • reggeli csúcsidőben személyvonatok is közlekednek közvetlenül, átszállás nélkül Budapestig.
  • Győr felé S10-es vonatok alapmenetrend szerint, óránként közlekednek.
Oroszlány, Környe felől
  • Oroszlány és Környe felől az S12-es jelzésű vonatok menetrendje (időfekvése) az alapmenetrendhez képest megváltozik, csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek óránként.
  • Budapest felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, a leggyorsabb menetidővel Budapest-Kelenföldig közlekedő IC-pótlóbuszokra 10 perc áll rendelkezésre az átszállásra.
Tatabánya felől
  • A pótlóbuszok indulásának és érkezésének helyszíne a vasútállomás melletti Jedlik Ányos utca egyik parkolójában kialakított ideiglenes megállóhely. 
  • Budapestre történő utazás esetén:
    • Az EuroCity, Railjet xpress vonatokkal óránként közvetlenül, átszállás nélkül biztosítjuk az eljutást. A vonatokra helyjegy váltása kötelező.
    • reggeli csúcsidőben (gyorsított) személyvonatok is közlekednek teljes útvonalon, Budapestig.
    • Egész nap óránként közlekednek IC-pótlóbuszok, melyek az M1-es autópályán megállás nélkül közlekednek Budapest-Kelenföldig. A zsúfoltság elkerülése érdekében e buszok igénybevételét javasoljuk.
    • Egész nap óránként megállás nélkül közlekednek X10-es buszok Biatorbágyra, melyekről átszállás biztosított a Déli pályaudvarra közlekedő S10-es vonatokra.
  • Győr, Mosonmagyaróvár, Ausztria felé a Railjet xpressz, EuroCity vonatok egész nap óránként közlekednek.
  • Győr, Szombathely és Sopron felé az InterCity-vonatok Tatabányáról alapmenetrend szerint, óránként indulnak, helyjegy nélkül igénybe vehetők.
  • Győr felé az óránként közlekedő S10-es vonatok is közlekednek alapmenetrend szerint.
  • Szárra, Bicskére, Herceghalomba és Biatorbágyra a félóránként közlekedő S10-es jelzésű buszokkal lehet utazni, melyek célállomása Biatorbágy, és minden érintett településen megállnak. Biatorbágytól Budapestig az S10-es vonatok félóránként közlekednek.
  • Biatorbágyra az óránként induló X10-es pótlóbusszal lehet a leggyorsabban eljutni, mely útközben nem áll meg.
  • Alsógallára és Szárligetre az S10-es jelzésű vonatok óránként közlekednek, de a félóránként közlekedő S10-es pótlóbuszokkal is elérhetők.
  • Oroszlány felé a vonatok menetrendje jelentősen változik, óránként közlekednek továbbra is.
Alsógalla, Szárliget felől
  • Ezeket a településeket (településrészeket) pótlóbuszok és a vonatok egyaránt érintik. A vonatpótló autóbuszok Szárligeten a vasútállomás bejárati útnál, Alsógallán Tatabánya, Sportpálya Volán-megállóban állnak meg.
  • Budapest felé utazva a félóránként közlekedő S10-es jelzésű buszokkal Biatorbágy állomásig lehet utazni, ahol a Déli pályaudvarig közlekedő S10-es vonatokra gyors átszállás biztosított mindkét irányban. A reggeli időszakban egyes X10-es buszok is megállnak Alsógallán és Szárligeten, gyorsabb eljutást kínálva Biatorbágy (Budapest) felé.
  • Győr, Tatabánya felé utazva az S10-es jelzésű vonatok óránként, eredeti menetrend szerint közlekednek Szárliget állomástól.
Szár, Bicske, Herceghalom felől 
  • Budapest felé a félóránként közlekedő S10-es (és reggeli csúcsidőben Bicskétől S100-as) buszokkal lehet utazni Biatorbágyig, melyek minden településen megállnak. Biatorbágy és a Déli pályaudvar között félóránként közlekednek az S10-es vonatok.
  • Tatabánya felé a félóránként közlekedő S10-es pótlóbuszokkal lehet utazni. Tatabányától Győr felé az S10-es vonatok, illetve Oroszlány felé az S12-es vonatok közlekednek.
  • Az autóbuszok Bicskén 4 megállót is érintenek:
    • Bicske, vasútállomás
    • Bicske, vasútállomás bejárati út
    • Bicske, Műszaki áruház
    • Bicske, általános iskola 
Biatorbágy, Törökbálint, Budaörs felől
  • Budapest felé (Déli pályaudvar) félóránként közlekednek S10-es jelzésű személyvonatok.
  • Herceghalom, Bicske, Szár, Szárliget, Alsógalla és Tatabánya felé a félóránként közlekedő, mindenhol megálló S10-es jelzésű autóbuszokkal lehetséges utazni, melyekről Tatabányán átszállás lehetséges Győr felé.
  • Tatabányára az óránként (délutáni csúcsidőben félóránként) közlekedő X10-es buszokkal lehet a leggyorsabban eljutni, melyek megállás nélkül közlekednek (délutáni csúcsidőben egyes járatok Szárligeten és Alsógallán megállnak). Tatabányától Oroszlány felé az S12-es személyvonatok az X10-es buszhoz csatlakozva indulnak.
Budapestről
  • Budaörsre, Törökbálintra és Biatorbágyra az S10-es vonatokkal változatlanul el lehet jutni Budapest-Déli felől, félóránként.
  • Herceghalom, Bicske, Szár, Szárliget és Alsógalla településekre való eljutáshoz a félóránkénti S10-es vonatokkal szükséges Biatorbágyig utazni, onnan pótlóbusszal
    • Az S10-es jelzésű pótlóbuszok Tatabányáig közlekednek félóránként, minden településen megállnak.
    • A csúcsidőben S100-es jelzésű buszok is közlekednek Bicske és Biatorbágy között.
    • Az X10-es jelzésű buszok Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek óránként megállás nélkül, délutáni csúcsidőben félóránkét, a sűrítő járatok Szárligeten és Alsógallán is megállnak.
  • Tatabánya felé egész nap óránként indulnak Railjet/EuroCity-vonatok, melyek helyjegy nélkül igénybe vehetők. A délutáni csúcsidőben (gyorsított) személyvonatok is közlekednek.
  • Tatabányára IC-buszok is közlekednek, melyek az M1-es autópályán, megállás nélkül közlekednek. Az IC buszok Budapest-Kelenföldről (Etele tér BKK-megálló) indulnak, helyjegy nélkül igénybe vehetők. A zsúfoltság elkerülése érdekében ezen buszok igénybevételét ajánljuk a Tatabányáig utazóknak.
  • Győr felé egész nap óránként indulnak Railjet/EuroCity-vonatok, melyekre helyjegy váltása kötelező.  A délutáni csúcsidőben (gyorsított) személyvonatok is közlekednek, a Keletiből 16:01-kor és 17:01-kor indulnak.
  • Győrbe Tatabányáig IC-busszal, majd ott a Sopron, illetve Szombathely felé induló IC-re átszállva is lehet utazni, helyjegy nélkül.
  • Győr és Tatabánya közötti településekre Tatabányáig IC-pótlóbusszal szükséges utazni. Onnan az óránként közlekedő S10-es vonatokkal lehet tovább utazni. Komárom és Tata elérhető InterCity-vonatokkal is Tatabányától.
  • Sopron, Kapuvár, Fertőszentmiklós felé való eljutáshoz Budapest-Kelenföld és Tatabánya között IC-pótlóbusszal lehet utazni. Tatabányától a vonatok változatlan menetrend szerint közlekednek Sopron felé. Az InterCityk a teljes útvonalukon helyjegy nélkül igénybe vehetők.
  • Szombathely, Répcelak, Szentgotthárd, Graz felé való eljutáshoz Budapest-Kelenföld és Tatabánya között IC-pótlóbusszal lehet utazni. Tatabányától a vonatok változatlan menetrend szerint közlekednek Szombathely felé. Az InterCityk a teljes útvonalukon helyjegy nélkül igénybe vehetők. Budapestről Szombathelyre alternatív útvonalként javasoljuk a Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-vonatok igénybevételét.
  • Ausztria (Bécs, Linz, Salzburg), valamint Zürich és Stuttgart felé az EuroCity, Railjet xpress vonatok alapmenetrend szerint közlekedek a Keleti pályaudvarról, nem kell pótlóbuszra átszállni. Késések azonban a pályafelújítás miatti sebességkorlátozások okán előfordulhatnak. Bécsben több Railjet esetében át kell szállni a továbbutazáshoz, a késések miatt érdemes Budapestről eggyel korábbi EuroCity-vonattal elindulni. A nemzetközi jegyek az érvényességi időtartamon belül más (akár korábbi) vonatokra is felhasználhatók a késések, csatlakozásmulasztások elkerülése érdekében. 

Vasúti bérletek elfogadása a Volánbusz-járatokon Tatabánya és Budapest között

A Volánbusz az alább (lenyíló rész) felsorolt járatain elfogadja a Tatabánya–Budapest szakaszra érvényes vasúti viszonylatos bérleteket (menetjegyeket nem). Az országbérletekkel, illetve érvényességi területükön belül a vármegyebérletekkel a helyközi Volánbusz-járatok továbbra is igénybe vehetők.

Az érintett Volánbusz-járatok (rákattintással lenyitható)

(Zárójelben az elfogadás viszonylatai szerepelnek.)

Budapest-Biatorbágy viszonylat
  • 760 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton), a vasútállomást nem érinti
  • 762 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Sóskút, iskola járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, autóbusz-forduló viszonylaton), a vasútállomást is érinti
  • 763 Budapest, Kelenföld vasútállomás–Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton, gyorsjárat Kelenföld-Biatorbágy között), a vasútállomást nem érinti
  • 767 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton, Budaörs érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást nem érint
  • 778 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Budajenő, Petőfi Sándor utca járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy, Szent László utca viszonylaton) vannak olyan járatok, amelyek nem érintik a vasútállomást, többségében érintik
  • 782 Etyek, autóbusz-forduló – Budapest, Széll Kálmán tér (Biatorbágy, Kálvin tér – Budapest, Széll Kálmán tér viszonylaton), napi egy járat érinti a vasútállomást is.
Budapest-Tatabánya viszonylat
  • 770 Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Kisbér, autóbusz-állomás járat (Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Tatabánya, autóbusz-állomás viszonylaton). Egyes járatok a Déli pályaudvartól indulnak. Az M1 autópályán haladnak Zsámbékig, majd érintik Szomor-Gyermely-Tarján településeket, így érik el Tatabányát.
Budapest-Herceghalom-(Bicske) viszonylatok
  • 1251 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Pápa, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
  • 1253 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Mór, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
  • 1254 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Kisbér, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
  • 791 Budapest, Széll Kálmán tér – Budakeszi – Páty – Zsámbék – Herceghalom járat (Budapest, Széll Kálmán tér – Herceghalom, Liget utca viszonylaton). 
Budapest-Bicske viszonylatok
  • 760 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy – Etyek – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, vasútállomás viszonylaton, Biatorbágy és Etyek érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást is érinti napi 5-6 járat.
  • 767 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Budaörs – Biatorbágy – Etyek – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, vasútállomás viszonylaton, Budaörs, Biatorbágy és Etyek érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást is érinti napi 1-1 járat
  • 770 Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 775 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 777 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 779 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 798 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 799 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
  • 784 Budapest, Széll Kálmán tér – Zsámbék – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Széll Kálmán tér – Budakeszi – Páty – Zsámbék – Bicske, vasútállomás viszonylaton), a vasútállomást is érinti.

 

VOLÁNBUSZ menetrend szerinti járatai a térségben

Zsámbéki-medencéből Budapestre történő ingázásban az alábbi autóbuszos eljutási lehetőségek tudnak alternatívát kínálni. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy csúcsidőben a szokottnál többen utaznak a menetrend szerinti buszokkal. A busztársaság csak korlátozott mennyiségben tud az esetleges többlet utazási igényekre felkészülni.

Tatabánya
  • 770 jelzéssel közvetlen buszjáratok közlekednek minden hétköznap a reggeli órákban 5:32, 6:02 és 7:30-kor.
  • Az autóbuszok másfél órás menetidővel a Kelenföldi pályaudvart éri el, illetve az első járat kivételével további negyed óra megtételével a Déli pályaudvart is.
  • Ellenkező irányban Kelenföldről 12:45, 14:45 és 16:45-kor indulnak. Az első és harmadik járat a Déli pályaudvart is érinti, 25 perccel korábban.
  • Menetrend
Bicske
  • A településről a pótlóbuszok mellett a 784 jelzésű buszokkal Zsámbékon keresztül közvetlenül elérhető Budapest Széll Kálmán tere, jellemzően óránkénti sűrűséggel, 1:20-1:30 menetidővel.
  • A 784-es buszokkal gyorsabb kapcsolatként Zsámbékon adott a – folyamatos bevárást biztosító - átszállási lehetőség is, mely időponttól függően a 775, 777, 779, 798, 799 jelzésű autópályás gyorsjáratokkal valósítható meg.
  • Ezen kapcsolatokkal Budapesten a Kelenföld metróállomás érhető el, jellemzően (Bicskétől számítva) egy óra öt perces menetidővel.
  • További, átszállásmentes kelenföldi kapcsolatként a 760 vagy a 767 jelzésű autóbuszok választhatók, melyek jellemzően két óránkénti gyakorisággal, 1:10-1:20 perces menetidővel közlekednek.
  • Menetrend
Herceghalom
  • A települést az 1251, 1253, 1254 jelzésű távolsági autóbuszok érintik, melyekkel csúcsidőben óránként, azon kívül két óránként lehet a Budapest, Népliget autóbusz-pályaudvarra vagy onnan indulva ingázni.
  • Ezen buszjáratok a Kelenföld vasútállomás mellett elhelyezkedő Sasadi út nevű megállóhelyen kívül több megállási ponttal is rendelkeznek Budapesten.
  • Helyközi buszokkal Zsámbékon keresztül (791 Herceghalom-Zsámbék-Budapest) vagy Zsámbékon átszállva (788 Herceghalom-Zsámbék) lehet a Széll Kálmán térre eljutni, csúcsidőben óránként, azon kívül két óránként.
  • Menetrend
Biatorbágy
  • Nagyon sűrű a buszos közlekedés a település és Kelenföld között.
  • A helyközi buszos hálózat több (760, 762, 763, 767 vonalak) útvonala bejárja és feltárja Biatorbágy teljes területét, minek köszönhetően a fővárosba történő ingázás csúcsidőben 10-15 percenkénti követést, azon kívül óránkénti követést jelent, illetve időszaktól függően 30-40 perces menetidővel számolhatnak utasaink.
  • Menetrend

 

Jegy- és bérletinformációk, késésigazolás, visszatérítés, START Klub

Jegyértékesítési infók

  • A Budapest és Sopron, illetve Szombathely (Savaria IC-k) között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi InterCity-k helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.

  • A nemzetközi vonatokat (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight, gyorsvonat) esetében helyjegy váltása kötelező a belföldi forgalomban a Keleti pályaudvar és Tatabánya közötti szakasz kivételével, ahol helyjegy nélkül is igénybe lehet venni. A külföldi szakaszra továbbra is fakultatív, ajánlott a helybiztosítás.

  • Az utazásáról lemondó utasunk számára a le nem utazott szakaszra eső menetdíjat, felárat kezelési költség levonása nélkül visszatérjük.
  • Az utasaink kérésére a késésről (ide értve a késés miatti csatlakozásmulasztást is) és járatkimaradásról a MÁV-START igazolást állít ki. 
  • A nemzetközi jegyek az érvényességi időtartamon belül más (akár korábbi) vonatokra is felhasználhatóak a késések, csatlakozásmulasztások elkerülése érdekében. 

BŐVEBBEN

Visszatérítés kezelési költség nélkül

Ha az utazásáról lemondó utasunk a pályafelújítás és a korlázások miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonal bármely viszonylatára érvényes, vagy az 1-es vonalat bármely viszonylatban érintő érvényes, de – akár részben – fel nem használt menetjegye árának visszatérítését kéri, akkor részére a le nem utazott szakaszra eső menetdíjat, helyjegyet kezelési költség levonása nélkül visszatérjük a vasúti személypénztáraknál.

Az online vásárolt menetjegy esetén a visszatérítést az ügyfélszolgálat végzi. Fontos tudni, hogy az online vásárolt jegynél, ha a visszatérítést az utasunk saját maga végzi a jegyértékesítési rendszerben, akkor a kezelési költséget levonja, ám ennek visszatérítését az ügyfélszolgálatnál lehet kérni.

Késésigazolás módja

Az utasaink kérésére a késésről (ide értve a késés miatti csatlakozásmulasztást is) és járatkimaradásról, valamint az azt okozó akadály tényéről és időtartamáról a MÁV-START igazolást állít ki. A vasúttársaság részéről szükséges igazolásokat a vasútállomás ügyeletes alkalmazottja, a vonaton a jegyvizsgáló adja ki és ezt a tényt feljegyzi az utas menetjegyére.

START Klub kártyacsalád

A Volánbusz elfogadja az 1-es vasúti fővonalra vonatkozó felújítás miatti vágányzárak teljes ideje alatt a START Klub kártyával díjmentesen utazók esetében a Budapest-Biatorbágy, Budapest-Tatabánya, Budapest-Herceghalom (Bicske), Budapest-Bicske, Budapest-Győr szakaszon a társaság által üzemeltetett menetrendszerinti buszjáratokon a START Klub Bónusz, START Klub VIP és START Klub Prémium kártyákat.

Székesfehérvár-Komárom vonal (S150) 

5-ös vonal - Nagyigmánd-Bábolna

  • A Székesfehérvár–Komárom vonalon november 18-tól ismét vonatok közlekednek az eredeti menetrendjük szerint. Már nem kell pótlóbusszal utazni.
  • A menetrend a MÁV applikációban vagy az ELVIRA online menetrendi tervezőben érhető el.
  • A menetrendi táblázat (pdf) innen érhető el.

 

  • Fontos, hogy a győri fővonalon utazók ne megszokásból utazzanak, hanem mindenképpen tájékozódjanak előre. A változásokról és az utazáshoz javasolt járatokról az utasaink továbbra is itt, a mav.hu/egyesvonal weboldalon tudnak tájékozódni, amelyet folyamatosan frissítünk részletes információkkal, menetrendekkel, térképekkel.
  • A módosított menetrendek az online vonatkereső és jegyváltási felületeinken (MÁV app, ELVIRA) már elérhetők. Az egyes járatok esetében a pótlóbuszos eljutást is ekkortól fogják jelezni a menetrendi keresők.
  • A 3. ütem kezdete előtti napokban további, az utazások megszervezését segítő térképeket, helyszínrajzokat teszünk közzé. Továbbá megkezdjük az érintett állomásokon, megállóhelyeken és buszmegállókban a menetrendi és térképes tájékoztatóanyagok közzétételét. 

További vágányzárak december 9-ig

23-án estétől 26-án éjfélig további közlekedési változások

Almásfüzitő állomáson végzett karbantartás miatt november 23-án 21:30-tól 26-án éjfélig Almásfüzitő felső és Almásfüzitő állomás között az S10-es vonatok, valamint a Tatabányáról Rajkára 5:44-kor (9412-es számú), a Győrből 4:38-kor a Délibe (4959), a Győrből a Keletibe 5:35-kor és 6:35-kor (9309, 19309, 9307, 19307) induló vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.
November 24-től 27-ig az eredeti menetrend szerint a Hegyeshalomból 8:28-kor a Keletibe továbbinduló rjx 41-es számú Railjet xpress 60 perccel korábban, a Hegyeshalomból eredetileg 7:28-kor induló EN463-as Kálmán Imre EuroNight 60 perccel később közlekedik Hegyeshalomtól a teljes útvonalán. 
Hirdetmény

November 24-től 27-ig az eredeti menetrend szerint a Hegyeshalomból 8:28-kor a Keletibe továbbinduló rjx 41-es számú Railjet xpress 60 perccel korábban, az EN 463-as Kálmán Imre EuroNight 60 perccel később közlekedik Hegyeshalomtól a teljes útvonalán.

Hirdetmény

Ferencváros és Budapest-Kelenföld között pályakarbantartási munkálatokat végeznek novemberben hétvégenként (november 18-19., 25-26.), emiatt a székesfehérvári, a pécsi, a kaposvári vonal távolsági járatai, valamint az S36-os vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Egyes módosítások már péntek esti járatokat (Railjet, S36) is érintenekA rjx261 november 18/19-én és november 25/26-án a Keleti helyett a Délibe közlekedik.

1-es vonal_térkép_3fázis_érvényes 2023.11.18-12.09 - map-phase3

Felújításról

A kivitelezés számokban, a kivitelezés eddigi eredményei

A három ütemre felosztott, mintegy három hónapig tartó munkálatsorozat első üteme idején a bal vágányban (Budapest irányú vágányban) síneket, betonaljakat cseréltünk, elvégeztük az ágyazatrostálást. Naponta átlagosan kétezer vágányméteres szakasz ágyazatrostálását és ezerötszáz vágányméter átépítését kellett elvégeznünk.

Szárliget és Biatorbágy között a két vágány egyidejű felújításán az elmúlt két hétben is ütemterv szerint dolgoztak a szakemberek az ágyazatrostáló gépekkel, az átépítőgéplánccal és a munkálatokban, szállításban résztvevő gépekkel, szerelvényekkel. A két sínpár tekintetében összesen kettő és fél kilométer hosszan az alépítményt (vasúti töltés, bevágás) is helyreállítják a mostani második ütem során, azaz a vágány alatt ezeken a szakaszokon talajstabilizáló és vízzáró réteget alakítanak ki, teljesen újraépítik a pályát.

A teljes forgalomszünetelés ideje alatt Biatorbágyon, Herceghalmon, Bicskén és Szár megállóhelyen egyéb, az utazási komfortot javító karbantartást is végez a MÁV.  A leglátványosabb, hogy megújulnak a peronok, mintegy 150-200 méteren új egyenletes aszfaltburkolatot terítenek az említett helyszíneken. Ezenkívül az állomási épületek homlokzatát, továbbá a várótermek, a mosdók és az aluljárók falait is javítják, kifestik, valamint tisztítják és javítják az esőbeállókat és a padokat is. (Biatorbágyon az egyik peron jövő év tavaszán újul meg.) A harmadik ütem során a jobb vágány felújítását végzi el a MÁV FKG, hasonlóan az első ütem során a másik vágányon végzett rekonstrukcióhoz.

A MÁV és a leányvállalata, a MÁV FKG részéről több mint 1100 munkavállaló, szakértő vesz részt a tervezési és kivitelezési folyamatokban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, még a téli hidegebb időjárás előtt, a december 9-i határidőre végezzenek a pályarekonstrukcióval.

A sebességemelésről

A megengedett pályasebesség a felújítást követően átmenetileg legfeljebb 80 km/h lehet, mert az ágyazat tömörségét kialakító dinamikus vágánystabilizátorok erre a tartományra képesek beállítani a tömörséget. A további szükséges tömörítést az áthaladó, egyúttal leterhelést is biztosító vonatforgalom biztosítja. Az átépített vágányokon áthaladó forgalom után, – folyamatos ellenőrzések mellett lehetséges a pályasebesség lépcsőzetes emelése, mindaddig, amíg el nem érjük a vasúti pályára jellemző maximális pályasebességét. Ebben a „bejáratós” szakaszban a személyvonatoknál 5-6 perces, a távolsági vonatoknál 8-10 perces késés várható, majd a megengedett pályasebesség fokozatosan, legfeljebb heti 20 km/h-val emelhető, így előreláthatólag három hét után válik biztosítottá az eredeti 140 km/h-ás sebesség – a bal vágányon várhatóan a téli menetrendváltástól, a jobb vágányon pedig az év végétől. Márciustól a nyár elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon – ugyancsak technológiai előírások alapján – vágányszabályozást kell végezni, ez több alkalommal a menetrend kisebb mértékű módosításával jár majd. Az átmeneti, jellemzően több napig tartó változásokról időben tájékoztatjuk az utazóközönséget.

A pályafelújításokra vonatkozó technológiai és biztonsági előírásokat betartva a forgalomba helyezési eljárást követően a felújított szakaszokon előbb legfeljebb 80 km/h-ás sebességgel indulhat meg a vonatközlekedés Biatorbágy és Szárliget között. (A munkálatok melletti szakaszokon 40 km/h-ás sebesség lesz érvényben a biztonság érdekében.) A megengedett pályasebesség fokozatosan, heti 20 km/h-val emelhető, így három hét után válik biztosítottá az eredeti 140 km/h-ás sebesség, -- az egyik vágányon várhatóan menetrendváltástól, a másikon év végétől.

Ez azt jelenti, hogy november 18-án a bal vágányon 80 km/h-ás sebességgel indulhat a forgalom. A jobb vágányon folyamatban lévő munkavégzés miatt összesen mintegy 6 kilométeren még 40 km/h-ás  sebességkorlátozás lesz érvényben.  A bal vágány esetében a 140 km/h-ás megengedett sebesség heti 20 km/h–ás sebességemelések mellett érhető el várhatóan a menetrendváltásig.

December 9-én a jobb vágányon is 80 km/h-ás sebességgel indulhat meg a vonatforgalom. Ezen is heti 20 km/h-val emelhető a maximális pályasebesség. A személyvonatoknál 5-6 perces, a távolsági vonatoknál 8-10 perces késés várható a 80 km/h-ás sebességkorlátozás esetén.  

Herceghalom és Bicske közötti 400 méteres szakaszon a jelentős mértékű újjáépítés miatt viszont csak a tavaszi vágányszabályozás után lehet sebességet emelni mindkét vágányon. A menetidőben viszont ez csak minimális, néhány tíz másodperces többletet jelent.

Tavaszi utómunkálatok

Márciustól a nyár elejéig pedig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást kell végezni, illetve Biatorbágyon folytatódik a peronaszfaltozás is. A munkálatok jelentős része az éghajlatunknak megfelelő átlaghőmérséklet idején végezhető el. Jellemzően napközben egy-egy vágányon fog szünetelni a közlekedés több napon át, ez több alkalommal a menetrend módosításával jár majd. A több szakaszra és ütemre bontott munkálatok és a menetrendrendi módosítások tervezése még folyamatban van. Az átmeneti, jellemzően több napig tartó változásokról időben tájékoztatjuk az utazóközönséget.

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság