A 10 éve nem tapasztalt mennyiségű hóval és erős faggyal szembeni védekezés az év legelső napja óta folyamatos a MÁV-csoportnál, ám a zord idő sajnos így is több helyen okoz károkat a hálózatunkon. Ezúttal ráadásul az egyik fővonalon kell jelentős fagykárt elhárítunk, a Budapestet Győrrel összekötő 1-es vasútvonalon, Tata térségben egy váltónál olyan anyagtörést fedeztek fel a kollégáink, amelyet a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani. Ez csak a kétvágányú szakasz érintett egyik vágányának lezárásával, a pálya áteresztő képességének átmeneti szűkítésével lehetséges. A helyreállítási munkálatokat ugyanakkor a csúcsidőn kívüli órákra időzítettük, hogy a lehető legkevesebb fennakadást okozzák a rendkívül forgalmas és zavarérzékeny pálya vasúti közlekedésében.
A csütörtök délelőtti váltójavítás és egyvágányú közlekedés azonban így is türelmet és alkalmazkodást igényel a vonalon közlekedő utasainktól, a biztonság érdekében ugyanis az érintett váltón azonnal 10 km/órás sebességkorlátozást kellett bevezetnünk, ami a győri fővonal forgalmában jelentős késéseket okozhat.
A hazánkat jelenleg is sújtó csapadékos, állandóan fagypont alatti időjárás ráadásul nem alkalmas a pályahiba végleges helyreállítására: a nappali, kevésbé fagyos órákban elvégezhető beavatkozással azonban ideiglenesen javítható, és az adott szakaszon már 40 km/órára emelhető a biztonságos vasúti közlekedés sebessége. (Majd a végleges helyreállítást követően állhat vissza az eredeti pályasebesség.)
Az ideiglenes forgalmi rendet a MÁV Országos Haváriaközpontja folyamatosan felügyeli, pótlóbuszokat állít forgalomba és készenlétbe is, valamint az állomásokon munkatársaink segítik a helyszíni utastájékoztatást. Köszönjük utasaink türelmét!
Korlátozások várhatóan 8 és 13 óra között
Elővárosi vonatok (S10, S12)
- Az S10-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Tatabánya, valamint Almásfüzitő és Győr között járnak.
- Az S12-es vonatokat nem érinti a korlátozás, így a Budapest-Tatabánya szakaszon megmarad a félóránkénti követése az S10/S12-es vonatoknak.
- Az S10-es vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek Tatabánya és Almásfüzitő között.
- A soproni és szombathelyi InterCityk is megállnak Vértesszőlősön, Tóvároskerten, Almásfüzitő felsőn, Szőnyben is (Vértesszőlősön, Tóvároskerten mindkét irányban a Győr irányú peronnál).
- A nemzetközi vonatok (EuroCityk, Railjetek) megállnak Tatán és Komáromban is.
- Az S10-es vonatok pótlóbuszaival a hosszabb közúti menetidő miatt az átszállás után általában a következő elővárosi vonatot lehet elérni. Az elővárosi vonatok – a korlátozásban nem érintett vonalszakasz menetrendjének megőrzése érdekében – nem csatlakoznak a pótlóbuszokhoz.
Távolsági, nemzetközi forgalom (RJX, EC, IC)
- A nemzetközi vonatok a (EuroCityk, Railjetek) a teljes útvonalukon, többletmegállásokkal közlekednek, megállnak Tatán és Komáromban is.
- A soproni és szombathelyi InterCityk a teljes útvonalukon, többletmegállásokkal közlekednek, megállnak Vértesszőlősön, Tóvároskerten, Almásfüzitő felsőn és Szőnyben is.
- A távolsági és nemzetközi vonatok Budapest és Győr között helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe.




