Ferencváros és Kelenföld között a harmadik vágány építéséhez kapcsolódó munkálatok miatt, illetve a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend. A munkálatok miatt január 12. és február 28. között a Dunántúlról a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló belföldi távolsági vonatok Kelenföldre érkezek és onnan is indulnak, a menetrendjük ezenkívül nem módosul.
A Keleti pályaudvar 12. és 13. vágányánál februárig átépítjük a peront, ugyanis Délegyháza, Kelebia és Belgrád felől a forgalom megindulása után ide érkeznek majd a vonatok. Az önkormányzatok és térség lakosságának kérését figyelembe véve nemcsak a nemzetközi, hanem az elővárosi járatok is a főpályaudvarra érkeznek és innen indulnak majd. A kényelmesebb le- és felszállás érdekében, valamint a szerb vasút által a nemzetközi forgalomra szánt motorvonatok műszaki kialakítása miatt magasítjuk a peront.
Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak január 12. és február 28. között a Keleti pályaudvar helyett:
- a Mecsek InterCityk,
- a kaposvári InterCityk – kivéve a Kaposvárról 16:00-kor induló Rippl-Rónai IC (IC 823),
- a soproni Scarbantia, valamint a szombathelyi Savaria, Dráva és Mura InterCityk – kivéve a Szombathelyről 19:10-kor induló Savaria IC (IC 921),
- a Keletiből munkanapokon 16:01-kor és 18:01-kor, valamint péntekenként 15:01-kor Győrbe induló G10-es (9304, 9314, 9308),
- a Szombathelyről vasárnaponként 15:04-kor a Keletibe érkező Rába InterRégió (19203),
- a Hegyeshalomból 4:57-kor a fővárosba induló sebesvonat (9309).
További forgalmi változások:
- Január 11-én a Pécsről 17:14-kor és 19:14-kor induló Mecsek InterCity (IC 801, IC 811) és a Sopronból 20:21-kor induló Scarbantia InterCity (IC 1991) már csak Kelenföldig közlekedik.
- Január 20-án, 21-én, 23-án, 24-én, 26-án, 27-én és 29-én az utolsó Budapestre tartó Railjet (rjx 261) utasait Budapest Kelenföld és a Keleti pályaudvar között pótlóbusz szállítja.
- Január 21-én, 22-én, 24-én, 25-én, 27-én és 28-án a Keleti pályaudvarról 6:40-kor Zürichbe induló Railjet (rjx 162) csak Kelenföldtől közlekedik.
- Március 1-jén a Keleti pályaudvarról 5:53-kor és 7:53-kor Pécsre induló Mecsek InterCity (IC 800, IC 802), valamint a Keleti pályaudvarról 7:13-kor Sopronba induló Scarbantia InterCity (IC 982) még csak Kelenföldről indul.
G43-as vonat és a dunaújvárosi Z42-es járatok:
- Január 12-én és 13-án, illetve február 2-tól munkanapokon a Kőbánya-Kispestről 8:57 és 15:57 között Dunaújvárosba induló Z42-es vonatok, valamint a Dunaújvárosból 7:32 és 14:32 között Kőbánya-Kispestre induló Z42-es vonatok csak Dunaújváros és Kelenföld között közlekednek. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között az óránkénti kapcsolatot a megszokott menetrend szerint közlekedő G43-as járatok biztosítják.
- Január 21-én, 22-én, 24-én, 25-én, 27-én és 28-án a Székesfehérvárról 4:14-kor induló G43-as vonat (3519) csak Kelenföldig közlekedik.




