Hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani a győri fővonalon, mert Komárom és Ács között fadőlés miatt egy tehervonat, és egy RailjetXpress áramszedője, valamint a felsővezeték is megsérült, ennek következtében nem közlekedhetnek a vonatok az érintett szakaszon.
A bevezetett forgalmi rend:
- Az EuroCityk, InterCityk, RailjeXpressek, G10-esek csak Budapest és Komárom, illetve Ácstól (esetenként Győrtől) Bécs/Sopron/Szombathely felé közlekednek.
- Az S10-es vonatok csak Budapest és Komárom között közlekednek, Ács és Győr között a távolsági vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
- Komárom – Ács között pótlóbuszok közlekednek, amelyek fokozatosan állnak forgalomba.
- A győri fővonalon a távolsági vonatok helyjegyváltása nélkül igénybevehetőek a fennakadás végéig.
A fentiektől eltérő változások:
- A Kelenföldről 21:56-kor Győrbe induló G10-es (9318) csak Tatabányáig közlekedik.
- A Győrből 20:38-kor a Déli pályaudvarra elindult S10-es (4931) csak Ácsig közlekedett.
- A Déli pályaudvarról 19:25-kor Győrbe elindult S10-es (4928) csak Komáromig közlekedett.
- A Keleti pályaudvarról 20:40-kor Salzburgba induló Kálmán Imre EN (EN 462) a Keleti pályaudvarról 60 perc késéssel indul.
- A Bécs felől érkező, Budapesten keresztül Bukarestbe elindult Dacia-Ruthenia EC (EC 347) jelentős késése miatt, az Ács-Komárom pótlóbusz érkezése után Komárom és Kelenföld között mentesítővonat közlekedik, amely a vonatinformációs rendszerben nem követhető.
A pótlóbuszokon kívül menetrend szerinti Volán járatokkal is utazhatnak az utasok, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket.
- A Komárom, Ipari parkból 22:10-kor Ácsig közlekedő 8663/106-os járat betérítésre kerül Komárom, autóbusz-állomásra (1-es kocsiállás) várhatóan 22:17-kor.
- A Komárom, autóbusz-állomásról 22:35-kor Ácsra induló 8661/163-as járat.
A Győrből 19:20-kor a Keleti pályaudvarra elindult - megsérült áramszedős - RailjetXpress (rjx 67) utasait a katasztrófavédelem segítségével pótlóbuszra szállítják át.




