Várhatóan rekordok dőlnek meg idén az esztergomi vasútvonalon

2018. december 11. kedd, 06.13 / Utolsó módosítás: 2018. december 11. kedd, 06.19

Budapest, 2018. december 11. – Az év végére a négymilliót is megközelítheti az utasszám az esztergomi vonalon, miközben a menetrendszerűség is kiemelkedő, mintegy 96 százalékos volt január és november között. Az utóbbi évek jármű- és pályafejlesztéseinek, a felújításoknak, az új motorvonatok beszerzésének, a menetrendszerűség növekedésének, a szolgáltatási színvonal javulásának köszönhetően egyre népszerűbb a vasúti közlekedés Budapest vonzáskörzetében élők körében is.

A Budapest–Esztergom vonalon tavaly 3,3 millióan utaztak, idén az első tíz hónapban viszont már 3,2 millió fizető utas vette igénybe a vasúttársaság járatait. Összehasonlítva 2017 és 2018 hasonló időszakát kijelenthető, hogy egy év alatt félmillió utassal, azaz 16 százalékkal emelkedett a kötöttpályás közlekedést választók száma a 2-es számú vonalon. Így év végére eléri a 3,8-3,9 milliót az utasszám. Ezen adatokban például nincsenek benne a jogszabály alapján díjmentesen utazók (65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok, díjmentesen utazó diákcsoportok), valamint a fővároson belül Budapest-bérletet használók. Az utasforgalom figyelemre méltó növekedése mellett kimagasló a menetrendszerűség is: a járatok 96 százaléka pontosan ért célba. A pályafelújításnak és villamosításnak köszönhetően április 9-től egyébként a korábbi dízelmotorvonatok helyett modern, elektromos FLIRT-szerelvények közlekednek a Budapest–Esztergom vonal teljes szakaszán, május 20-ától pedig zónázó menetrendet vezetett be a MÁV-START a FLIRT-ök jobb menetdinamikájára alapozva. Ennek eredményeként – az utasok megelégedettségére – a gyorsított személyvonatok menetideje 26 perccel 62 percre csökkent a Nyugati pályaudvar és Esztergom között.

Kelenföld csúcsforgalomAz elmúlt időszakban kialakított menetrendeknek, a jegyértékesítés korszerűsítésének, a pályafejlesztéseknek, a felújított kocsiknak és az új motorvonatoknak is köszönhetően az elmúlt három évben mintegy 4 millióval nőtt a MÁV-START utasszáma országos viszonylatban, a növekedés leginkább a nagy elővárosi forgalmat lebonyolító szakaszokon kiugró. A fejlesztések gyümölcse pedig a Budapest–Székesfehérvár vonalon is beérett, ahol 2015-ben még alig 7, 2016-ban 7,2, tavaly azonban már 8 millióan vették igénybe a vasutat. Már biztosan rekordok fognak megdőlni ezen a szakaszon is: az első tíz hónap adatai szerint összesen 7,9 millió alkalommal vásároltak menetjegyet, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 18 százalékos bővülést jelent. Az utasok igényeihez igazodva a 2018-as nyári menetrendben a korábbihoz képest sokkal több járat közlekedett a Balatonhoz, így ezen a szakaszon is nagymértékben nőtt vonatforgalom.

A szolgáltatási színvonal fejlesztése a jövőben sem áll meg: a vasúttársaság a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalakon Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalakon KISS emeletes motorvonatokat állít forgalomba 2019 végétől. Az új járműbeszerzések révén az elővárosban szinte teljes mértékben modern motorvonatok szállítják majd az utasokat. A vasúttársaság azt várja a Kelenföld–Százhalombatta, valamint a Budapest–Hatvan vonalszakasz teljes felújítása után, hogy stabilabb, kiszámíthatóbb lesz a menetrend, és a nagyobb pályasebesség révén csökken majd az elővárosi vonatok menetideje, az átmeneti kényelmetlenségek után pedig magasabb színvonalú szolgáltatást vehetnek igénybe az utasok és az áruszállító vasúti társaságok.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG