Utasbarát fejlesztésekkel lépett életbe az új vasúti- és buszmenetrend december 13-án

2020. november 26. csütörtök, 13.59 / Utolsó módosítás: 2021. február 10. szerda, 18.40
KISS és busz a peronnál

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.  A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni. A Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indulnak vasúti és autóbusz járatok a két város között.  A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, illetve a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár között egész nap két óránként közlekednek.

Új menetrendek

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fontos lépésnek nevezte a Volánbusszal történő integrációt, amelynek az utasok számára előnyös hatásai már az új menetrendben is megmutatkoznak. Sok feladat áll még Magyarország legnagyobb munkáltatója előtt, komoly fejlesztések vannak tervben és zajlanak, amelyek a következő éveket, évtizedeket is jelentősen meghatározzák. 2022-re be kell vezetni a közös és összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet és biztosítanunk kell, hogy az utasainak egy egységes bérlet- és jegyértékesítő felületen keresztül férjenek hozzá a szolgáltatásainkhoz, azaz létrejöjjön végre az egységes jegyrendszer, be kell vezetnünk az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása, valamint a tarifaközösség bevezetése. Az emeletes motorvonatok, korszerű IC+ kocsik már fokozatosan állnak forgalomba, emellett 54 új HÉV-szerelvény, 115 mozdony és több száz busz beszerzése van folyamatban. Az új menetrendet már a MÁV-VOLÁNBUSZ integráció által elérni kívánt céloknak megfelelően készült: a közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az esetleges változások a lehető legkevésbé érintsék az utasokat, sőt, váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volánbusz minden fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása mellett a MÁV-val közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása lehetővé teszi, illetve megkönnyíti a megfelelő csatlakozások biztosítását, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros minél egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb megközelítését. A busztársaság a járműflotta modernizációjával, az utazási komfort folyamatos növelésével nemcsak a szolgáltatási színvonal emelésére törekszik, hanem a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére is. Az elmúlt időszakban vásárolt autóbuszok környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorjának köszönhetően 8743 tonnával csökkent a Volánbusz járműveinek szén-dioxid-kibocsátása 2020 januárja és júliusa között az előző év azonos időszakához képest. A jövőben jelentős számú elektromos autóbusz beszerzését is tervezi a vállalat, a járművek működtetéséhez szükséges töltési infrastruktúra kialakításával együtt.

A menetrendváltástól, december 13-tól az alábbi nagyobb fejlesztések lépnek életbe:

Fejlesztések

  • Érd alsó és Budapest-Kelenföld között 10 percenként közlekednek a vonatok a reggeli csúcsidőszakban. Székesfehérvár és Siófok között ütemes menetrend szerint, egész nap kétóránként közlekednek a személyvonatok.
  • A hatvani vasútvonal felújításának köszönhetően jelentősen változik, és bővül a Budapest – Hatvan szakasz elővárosi menetrendje. Budapest és Gödöllő között egész nap fél óránként közlekednek személyvonatok. Budapestről Gödöllő, Aszód és Hatvan térségét az Egerbe egész nap óránként közlekedő Agria InterRégió vonatok, valamint munkanapokon délután új Z80-as zónázó vonatok biztosítják, melyek Budapest és Gödöllő között nem állnak meg, ezáltal gyors kapcsolatot kínálnak.
  • Budapest és Eger között bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek új Agria InterRégió vonatok 2020 októberétől. December 13-tól a Volánbusz összehangolja távolsági és regionális járatait a vasúti közlekedéssel, Budapest és Eger között átlagosan fél óránként indulnak a buszok és az Agria InterRégió-vonatok. Minden második busz az M25 gyorsforgalmin halad, így a menetidejük 1 óra 40 percre csökken. Vámosgyörkön, Kál-Kápolnán, Füzesabonyban és Egerben számos autóbuszjárat csatlakozást biztosít a vontokhoz.
  • Az Eger és Felsőtárkány, valamint Eger és Maklár között közlekedő autóbuszjáratok összevonásával új, a várost átszelő vonal jön létre: a járatok Maklár, Templom térről indulva Andornaktálya–Eger, Tihaméri malom–Eger, autóbusz-állomás–Eger, Felnémet–Felsőtárkány útvonalon közlekednek napközben óránként, a reggeli és délutáni időszakban pedig 30 percenként.
  • Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között az InterCity-hálózat fejlesztésével jelentősen javulnak az eljutási lehetőségek. Az új Hernád InterCity vonatok kétóránként biztosítanak kapcsolatot Budapest és Kassa (Hidasnémeti) között, Miskolc, Szikszó, Encs, Hidasnémeti érintésével. Az új Zemplén InterCity vonatok Budapest és Sátoraljaújhely között közlekednek, érintve Szerencset és Sárospatakot, ezzel húsz perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő. A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Budapest és Miskolc között egyesítve közlekednek, emellett a két nagyváros között javulnak a reggeli és esti eljutások is. A Hernád-Zemplén InterCity vonatokon vásárlás és felhasználás időpontjától független árú, – 300 forintba kerülő – helyjegyet vezet be a vasúttársaság a rendszerszintű tarifaegyszerűsítés következő elemeként.
  • Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári térségéből a Nyíregyháza és Eger között közlekedő autóbuszok Mezőkövesden InterCity-csatlakozást biztosítanak Budapest irányába, így a térség fővárosi kapcsolata jelentősen javul.
  • Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz: Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás. A Miskolc-Ózd vasútvonalon új menetrend ép életbe, a vonatok az autóbuszhálózat átalakításával szinkronban gyorsított megállási rend szerint fognak közlekedni, 13 perccel gyorsabb menetidővel.
  • Debrecen térségében a Debrecen–Mátészalka vasútvonalon öt perccel csökken a menetidő.  Munkanapokon, esténként egy új járattal több közlekedik a Debrecen–Nagykereki viszonylaton.
  • Budapest és Békéscsaba (Lőkösháza) között minden vonaton, óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás, a belföldi vonatok Békés InterCity néven fognak közlekedni. Javul a késő esti eljutási lehetőség Budapest és Békéscsaba között egy új InterCity vonat indításával.
  • Kecskemét elővárosi és városi közlekedésében a vasút szerepe erősödni fog: Kecskemét–Hetényegyháza között munkanapokon kilenc pár vonattal bővül a kínálat.
  • Szeged és Makó között minden nap, minimum 30 percenként indulnak autóbuszok, csúcsidőben rövidül a menetidő, mivel a reggeli és délutáni időszakban az M43-as autópályán is közlekednek autóbuszjáratok a két település között.
  • A Budapest-Tatabánya-Győr vonalon reggelenként új vonatok indításával bővülnek és gyorsulnak az elővárosi eljutások a főváros irányába, illetve egyes vonatok meghosszabbításával javulnak a késő esti eljutási lehetőségek Budapest és Győr között.
  • Kaposvár és a Balaton között új dunántúli kapcsolat létesül: a Győr és Balatonszentgyörgy között kétóránként közlekedő Helikon InterRégió (IR) vonatok meghosszabbított útvonalon, Fonyódon át Kaposvárig közlekednek. Hétvégeken pedig közvetlen járatok indulnak Győr és Pécs között.
  • Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben 30 percenként közlekednek az autóbuszok, Keszthelyen kétóránként csatlakozást biztosítva a Balatonszentgyörgy és Budapest, köztes órákban pedig a Balatonszentgyörgy és Kaposvár között közlekedő vonatokhoz.
  • A Pécs–Villány–Magyarbóly vasútvonalon új menetrend szerint kétóránként közlekednek vonatok, a korábbinál rövidebb átszállási idővel csatlakozást biztosítva a budapesti InterCity vonatokhoz.
  • Villamosítás, illetve pályafelújítások, helyreállítási munkák miatt továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat 2021 nyaráig Székesfehérvár és Balatonfüred, késő őszig Debrecen és Balmazújváros, várhatóan a tavasz végéig Somogyszob és Beleg között, májustól augusztusig Püspökladány– Biharkeresztes között.
A kiemelt vasúti menetrendi fejlesztések mellett az autóbuszvonalak jelentős részén, országszerte életbe lépnek kisebb módosítások. A vasúti menetrendek a MÁV-csoport, az autóbuszos menetrendek pedig  a Volánbusz honlapjáról letölthetők.

Rákos-Piliscsaba - S76A jövő évi menetrend több eleme már 2020 őszén életbe lépett. Szeptember végétől több dunántúli vasútvonalon is új menetrendet vezetett be a MÁV-START, így olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé is. Az érintett nagyvárosokban a Volánbusz a vasúti ütemes menetrendhez autóbuszos csatlakozásokat alakított ki. Október végétől tervezhetőbbé tette a vasúti közlekedést a vasútvállalat Észak-Magyarországon Eger, illetve Sátoraljaújhely és Budapest között, továbbá az Észak-Alföld térségében Püspökladány és Debrecen között is sűrűbbé, ütemesebbé vált a menetrendi kínálat. A budapesti külső körvasúton is új korszak kezdődött, mert teszt jelleggel új, alacsonypadlós, modern motorvonatok közlekednek munkanapokon félóránként Piliscsaba és Rákos, a hétvégi közlekedési rend szerinti napokon óránként Óbuda és Rákos között. A december 13-án életbe lépő fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik.

A változásokról részletesen, térségenként

(A régió nevére kattintva lenyitható és megtekinthető a bővebb tájékoztatás.)

Budapest és elővárosa

Sűrűbb közlekedés, gyorsabb eljutás Érd és Budapest között

Érd alsó - Kelenföld

A vasúttársaság bővíti a Budapest–Székesfehérvár vasútvonal reggeli és esti forgalmát. Érd alsó és Budapest-Kelenföld között a tanítási időszakban, a reggeli csúcsidőszakban 10 percenként fognak közlekedni a vonatok: a tanítási időszakban két új gyorsított vonat indul Tárnokról 6:45-kor, illetve 7:40-kor Érd alsón át Budapestre. A Martonvásárról tanítási időben 6:29-kor Budapest-Délibe közlekedő gyorsított vonat megszűnik, de a pótlására azonos időben a Veszprémből érkező személyvonat fog megállni Martonvásáron és Érd alsón.

Székesfehérvár–Velence–Martonvásár–Érd felől az esti időszakban is biztosítja a MÁV-START a napközben megszokott gyors eljutást a fővárosba, kiterjeszti a zónázó rendszer üzemidejét.

Esti bővítés Érd és Százhalombatta felé

A Budapest—Pusztaszabolcs vonal esti elővárosi kiszolgálása bővül, mert munkanapokon két új vonat közlekedik 19:25-kor és 20:25-kor Budapest-Déliből Százhalombattára.

Gyorsabb és sűrűbb elővárosi közlekedés Pécel, Gödöllő, Aszód és Hatvan felé

A hatvani vasútvonal felújításának köszönhetően új struktúrájú elővárosi menetrendet vezet be a MÁV-START: Budapest–Pécel–Isaszeg–Gödöllő között félóránként jár személyvonat. Budapest–Gödöllő–Aszód–Hatvan térségét pedig óránkénti InterRégió vonat szolgálja ki az alábbiak szerint:

  • Budapest-Keletiből Gödöllőre 7:05 és 19:35 között, Gödöllőről Budapest-Keletibe 7:16 és 20:16 között, hétvégén is 30 percenként fog személyvonat indulni. (Ebben az időszakban a korábban megszokott, mindenütt megálló hatvani személyvonatok nem közlekednek.)

  • A Gödöllő és Hatvan közötti vonalszakaszt a fővárosból mindig egész órakor, óránként induló egri, Agria névvel közlekedő, felár nélkül igénybe vehető InterRégió vonatok fogják kiszolgálni, melyek menetrendváltástól megállnak Máriabesnyő, Bag és Tura állomásokon is, az aszódi megálláson kívül.

  • Munkanapokon délután a Keleti pályaudvarról 13:25 és 18:25 között óránként zónázó vonat indul Hatvanba, mely Gödöllőig nem áll meg, Gödöllőtől Hatvanig pedig minden érintett megállóhelyet kiszolgál.

  • Szintén munkanapokon, délután Hatvanból 3 személyvonat is indul Gödöllőre 15:25-kor, 17:25-kor és 19:25-kor, amelyekről kedvező átszállási lehetőség lesz Aszódon Balassagyarmat irányába.

  • Kora reggel, reggeli csúcsidőben és az esti időszakban 20 órától a menetrendben kisebb változások lesznek:

    • Budapest-Keletiből 4:00-kor új személyvonat indul Hatvanba, ahová 5:06-kor érkezik.

    • Hatvanból új személyvonat indul 22:46-kor Budapest-Keletibe (oda 23:55-kor érkezik).

    • Budapest-Keletibe 6:15-kor és 6:35-kor érkező személyvonatok Hatvan helyett csak Gödöllőről indulnak (5:36-kor és 5:56-kor), minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Budapest-Keletibe 6:15-kor érkező vonat hétvégi napokon is közlekedik.

    • A Miskolcról érkező, Hatvanból 5:12-kor a Keletibe továbbinduló személyvonat megállási rendje változik; menetrendváltástól Tura, Bag és Máriabesnyő megállókat is kiszolgálja, de Gödöllőtől a Keleti pályaudvarig nem áll meg.

    • Budapest-Keletibe 7:15-kor új, naponta közlekedő személyvonat érkezik Gödöllőről, ahonnan 6:36-kor indul. Ezzel kapcsolatosan az Eger felől érkező, Hatvanból 5:56-kor induló személyvonat Gödöllőtől Budapest-Keletiig nem fog megállni, mellyel gyorsabb eljutás biztosított a fővárosba távolabbról érkező utasoknak.

    • A reggeli utasforgalmi csúcsidő kínálatát bővíti a munkanapokon Balassagyarmat–Aszód–Hatvan viszonylat két új vonatpárja: 6:14-kor és 7:18-kor indulnak Aszódról, illetve ellenkező irányba pedig 7:15-kor és 9:15-kor Hatvanból.

    • A Keletibe 7:40-kor új Borsod InterCity elnevezésű vonat érkezik Miskolcról, Hatvan állomáson is megáll, innét 6:51-kor megy tovább Budapestre.

    • Budapest-Keletiből 20:30-kor indul Borsod InterCity vonat Miskolcra, mely Hatvanban megáll 21:14-kor.

Győr és Budapest közötti, reggeli közlekedést érintő fejlesztések

Győr-Budapest

Munkanapokon, a reggeli időszakban Győr és Budapest között új elővárosi menetrendet vezet be a vasútvállalat. Több viszonylaton növekedni fog az eljutások száma, illetve a vonatok időbeli elosztása a korábbinál egyenletesebb lesz.

  • Tatabánya és Budapest között megállás nélkül haladó, gyorsított vonatok indulnak reggel a Győr és Komárom térségéből a fővárosba utazók számára. A munkanapokon Győrből 5:30-kor induló személyvonat és 5:45-kor induló gyorsított vonat helyett egy gyorsított vonat fog közlekedni 5:40-kor. Az új menetrend alapján e gyorsított vonat a főváros közelében nem áll meg: Győr és Alsógalla között mindenhol megáll, Alsógallától Budapest-Kelenföld állomásig nem áll meg. A Tatabánya állomás és a főváros közötti szakaszt egy személyvonat szolgálja ki, amely Tatabányáról változatlanul 6:40-kor indul. A munkanapokon Győrből 6:30-kor induló személyvonat és 6:45-kor induló gyorsított vonat helyett egy gyorsított vonat fog közlekedni 6:40-kor. A gyorsított vonat megállási rendje változik, Győr és Alsógalla között mindenhol megáll, Alsógallától azonban Budapest-Kelenföld állomásig nem áll meg. Tatabánya állomás és a főváros közötti szakaszt egy személyvonat szolgálja ki, amely Tatabányáról változatlanul 7:40-kor indul.

  • A munkanapokon Komáromból 5:32-kor, illetve 6:25-kor induló személyvonatok menetrendváltástól meghosszabbított útvonalon, Győrből fognak indulni, 5:07-kor, illetve 6 órakor. A Győr–Komárom szakaszról ezáltal új eljutási lehetőséget biztosítanak Tatabánya és Budapest felé.

  • Bicskéről és Biatorbágyról reggel több vonat indul a fővárosba: munkanapokon Bicskéről Budapest-Kelenföldre 3 új gyorsított vonatot indít a vasútvállalat – 6:20-kor, 6:50-kor és 7:54-kor. A vonatok csak Bicske alsó és Biatorbágy állomásokon fognak megállni. Ezekkel az új vonatokkal reggeli csúcsidőben a korábbi kettő helyett három alkalommal biztosít a MÁV-START gyors eljutást a fővárosba Bicske és Biatorbágy felől.

  • Munkanapokon kora reggel Budapest-Déliből Oroszlányba új személyvonat indul 5:50-kor.

Változások a G10-es vonatok közlekedésében

  • Gyors esti eljutást biztosítanak Tatabánya és Komárom felé: új, naponta közlekedő G10-es vonat közlekedik a Keletiből Győrbe, 21:40-es indulással. A vonat Komárom és Győr között minden állomáson és megállóhelyen megáll.

  • A fentiekkel összefüggésben a Déliből 21:20-kor induló személyvonat a továbbiakban Győr helyett csak Komáromig, a 22:20-es személyvonat pedig Komárom helyett Győrig közlekedik. A változásokkal késő esti időszakban is biztosítják az óránkénti eljutási lehetőséget Budapestről Győrbe.

  • Menetrendváltástól több alacsony kihasználtságú G10-es vonat nem, vagy időszaki korlátozással fog közlekedni:

    • Pénteki napokon az eddig a Keletiből 12:53-kor, illetve 13:53-kor induló 9302-es és 9312-es számú vonatok megszűnnek.

    • A pénteki napokon Győrből Budapestre 15:10-kor induló G10-es vonat helyett csak Komáromig fog közlekedni személyvonat.

    • A vasárnapokon Győrből Budapestre 15:26-kor induló G10-es vonat a téli és nyári iskolaszünetben nem fog közlekedni.

Új vonat Esztergomból Budapestre a hétvégi reggeleken

A hétvégeken, új vonat közlekedik Esztergomból 4:53-kor a Nyugati pályaudvarra a reggeli időszak fél órás menetrendi ütemének biztosítása érdekében.

Észak-Magyarország

Zemplén IC

A Miskolc környékén jelentősen gyorsított vonatokkal Ózdról és Sárospatakról Miskolcra versenyképessé válik a vasútállomások közti utazási idő a párhuzamos főutakon elérhető menetidővel. De nemcsak a megyeszékhelyre lesz gyors kapcsolat: egész nap, kétóránkénti InterCity eljutást biztosít a MÁV-START a fővárosba Szikszóról, Encsről, Hidasnémetiből, valamint Sárospatakról és Sátoraljaújhelyről. 

Jelentős menetrendi fejlesztések segítik Mezőkövesd és Sátoraljaújhely vonzáskörzetében a Volánbusz utasait is. A regionális autóbusz-közlekedésben tervezett változtatások hatására számos viszonylaton a jelenleginél egyenletesebb kínálatot biztosító ütemes autóbuszmenetrendek lépnek életbe, több közvetlen kapcsolat jön létre a kistérségek között, rendszeres vasúti csatlakozások érhetők el Mezőkövesden és Mezőkeresztes-Mezőnyárád vasútállomáson.

Közvetlen InterCity Budapestről Abaújba és Zemplénbe, gyors eljutás Sátoraljaújhelyre

Menetrendváltástól a Budapest és Miskolc közötti InterCity-k útvonalát meghosszabbítja a vasúttársaság Szikszó és Encs érintésével Hidasnémetiig, a járványhelyzet enyhülése után a szlovák partnerével Kassáig tervezi közlekedtetni ezeket a vonatokat. A Keleti pályaudvarról 6:30-tól 18:30-ig 2 óránként közlekedő vonatok közvetlen kocsikat továbbítanak Sátoraljaújhelyre. E fejlesztéssel összefüggésben a Füzesabony–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vonalrész, valamint a Miskolc–Hidasnémeti vasútvonal menetrendjében jelentős változások lesznek. Menetrendváltástól Kassára – járványhelyzettől függetlenül – az első és az utolsó vonatpár biztosít eljutási lehetőséget.

A változás főbb elemei a Budapest–Füzesabony–Miskolc vonalszakaszra vonatkozóan az alábbiak:

  • A Hidasnémetibe, illetve Kassára és Sátoraljaújhelyre közlekedő InterCity-k Füzesabony helyett Mezőkövesd állomáson fognak megállni. Mezőkövesden a vonatokhoz csatlakozó autóbusz menetrendet alakítanak ki. A Sátoraljaújhely–Budapest-Keleti–Sátoraljaújhely viszonylatban közlekedő Füzér, illetve Füzér-Tokaj InterCity azonban megáll Füzesabonyban is.
  • Kora reggel új InterCity indul Miskolcról Budapestre, este pedig vissza. Az üzemidőt meghosszabbító új IC vonatpár Miskolcról 5:36-kor, a Keletiből 20:30-kor indul, megáll Hatvanban, Füzesabonyban, Mezőkövesden és Nyékládházán is.
  • Napközben 7 és 20 óra között – az egri InterRégió vonatokhoz csatlakozva – óránként fognak járni a Füzesabony és Miskolc között közlekedő személyvonatok, a legtöbb miskolci átszállás nélküli közvetlen szerencsi, nyíregyházi eljutást is biztosítva.
  • A versenyképesség javítása érdekében a dunántúli vonalakon elsőként alkalmazott árcsökkenést eredményező rendszerszintű változtatás következő elemeként a Budapest–Sátoraljaújhely, illetve a Budapest és Kassa között közlekedő IC járatokon (Hernád-Zemplén) egységes árú helyjegyet vezetnek be. Ezeken a vonatokon a pót- és helyjegyváltási kötelezettség megszűnik, helyette a vásárlás és utazás időpontjától független, 300 forintba kerülő helyjegyet vezet be a vasútvállalat.

A változás főbb elemei a Miskolc–Hidasnémeti vonalra vonatkozóan:

  • A miskolci InterCity-k meghosszabbításával napi 5 új közvetlen vonatpár közlekedik Budapest és Hidasnémeti között. A vonatok a járványhelyzet alakulásától függően – várhatóan 2021 tavaszának végétől – Kassáig fognak közlekedni. A Budapest–Miskolc szakaszon Hernád-Zemplén (Miskolc és Hidasnémeti között vonatrész neve: Hernád) InterCity-vonatok a másik 2 pár kassai vonathoz hasonlóan a teljes menetrendi évben felár megfizetése nélkül lesznek igénybe vehetők a Miskolc–Hidasnémeti vonalszakaszon.
  • Naponta két alkalommal változatlanul biztosítják a közvetlen eljutást Kassára. A Keletiből 6:30-kor induló IC182-es és 18:30-kor startoló IC188-as számú vonatok továbbra is Kassáig, az onnan 6:01-kor induló IC189-es és a 18:01-kor induló IC191-es számú vonatok változatlanul a Keletiig közlekednek.
  • Az új vonatokkal egész nap kétórás ütemű IC-közlekedés valósul meg első ütemben Budapest és Hidasnémeti, majd Budapest és Kassa között. Az IC-k Miskolc és Hidasnémeti között (az IC189-es számú vonat kivételével) Szikszó-Vásártér, Halmaj, Ináncs, Forró-Encs és Novajidrány állomásokon állnak meg. Valamennyi IC vonat Hernád elnevezéssel fog közlekedni.
  • Az új IC vonatokkal összefüggésben jelentősen módosul a Miskolc és Hidasnémeti között közlekedő személyvonatok menetrendje, a valamennyi jelentős autóbuszos csatlakozó ponton megálló IC-k miatt a reggeli órákban továbbra is óránkénti, napközben viszont általában 120 perces ütemű személyvonati közlekedés lesz biztosított.

A változás főbb elemei a Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vonalra vonatkozóan:

  • Húsz perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő. Kétóránként, egész nap közvetlen, Zemplén InterCity névvel, kerékpárszállító kocsit is továbbító kocsicsoport közlekedik Sátoraljaújhely és Budapest között. A vonatok Szerencs és Miskolc között nem állnak meg. Sátoraljaújhelytől Szerencsig minden állomáson és megállóhelyen megállnak Mezőzombor és Szegi kivételével. A vonatok egyes kocsijai Sátoraljaújhely és Miskolc között felármentesen vehetők igénybe.
  • A csak vasárnapi napokon közlekedő 1523-as számú, Sátoraljaújhelyről 16:22-kor induló, valamint a pénteki 1526-os számú, Budapest-Keleti pályaudvarról 16:30-kor startoló vonat már nem közlekedik, helyettük a 2 óránként induló Budapest és Sátoraljaújhely közötti közvetlen Zemplén és Füzér InterCity vonatokkal biztosított az eljutás.
  • A Miskolc–Szerencs vonalszakasz köztes megállóit többségében a Füzesabony–Miskolc és Nyíregyháza viszonylatú személyvonatok fogják kiszolgálni, amelyet Miskolc és Szerencs, illetve este és reggel, csúcsidőn kívül a Miskolc és Sátoraljaújhely között közlekedő személyvonatok egészítenek ki. A megállók kiszolgálásának gyakorisága nem változik, de a konkrét indulási időpontok számos esetben – jellemzően 10 percet meg nem haladóan – változnak. Átszállás nélküli eljutási lehetőséget biztosít a vasúttársaság a füzesabonyi csomópont és Nyíregyháza közötti regionális utazások esetében.
  • Továbbra is közlekedni fognak a Szerencs és Sátoraljaújhely viszonylatú személyvonatok, de menetrendváltástól napközben a nyíregyházi személyvonatok helyett a kör-IC vonatokról, illetve vonatokra biztosítanak átszállási lehetőséget Szerencsen Miskolc felől, illetve felé.
  • Az október 25-től bevezetett Sátoraljaújhely és Budapest közötti közvetlen Füzer-Tokaj, illetve Füzér IC-vonatpár változatlanul közlekedni fog, és ugyancsak biztosítják a reggeli Nyíregyháza felől érkező gyorsvonat csatlakozását, valamint az esti debreceni Tokaj InterCity vonatrész továbbítását is.


Új autóbuszjáratok és tarifaközösség, jobb közlekedés Sárospatak és Sátoraljaújhely térségében

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz. A Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vasútvonal mentén Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot és Sátoraljaújhelyt érinti a változás. A Sárospatak vagy Sátoraljaújhely induló- vagy célállomású vasúti bérleteket az adott város területén fekvő megállóhelyek és a vasútállomás között közlekedő autóbusz-járatokon elfogadja a busztársaság. Továbbá a Sárospatak és Sátoraljaújhely között érvényes autóbusz-bérletek a vonatokon is érvényesek.

 

Heves megye közösségi közlekedésének menetrendi átalakítása

Agria IR

Menetrendváltástól a Budapest és Eger közötti InterRégió vonatok egységesen Agria név alatt közlekednek.

2020 októberétől Budapest és Eger közötti bevezetett vasúti szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően a vonatok a korábbinál gyakrabban, óránként közlekednek. December 13-tól a Volánbusz összehangolja távolsági és regionális járatait a vasúti közlekedéssel. Budapest és Eger között átlagosan fél óránként indulnak buszok és az InterRégió-vonatok. Az összehangolás eredményeképpen az óránként induló vonatok között, félidőben indul autóbusz Budapestről Egerbe, illetve Egerből Budapestre. Az autóbuszjáratok közül átlagosan minden második az M25-ös gyorsforgalmi úton fog közlekedni (csúcsidőben további 3 pár sűrítő expresszjárat is megy majd), minden eddiginél rövidebb, 1 óra 40 perces (a jelenleginél 10 perccel gyorsabb) eljutási lehetőséget biztosítva a fővárosba.

Bővülnek a közvetlen eljutási lehetőségek a fővárosból az idegenforgalmi szempontból kiemelkedő térségekbe (Szalajka-völgy, Tisza-tó, Mátra). Eger és Kecskemét, valamint Eger és Nyíregyháza között kétóránkénti gyakorisággal új autóbuszjáratok állnak az utasok rendelkezésére, így az autóbuszok és a vasút együttes igénybevételével Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári és Hajdúnánás térségéből könnyebben elérhetővé válik Budapest, Gyöngyös és Jászberény térségéből pedig Szeged.

A regionális közlekedésben, Gyöngyös és Eger térségében a nagyobb forgalmú autóbuszvonalakon hosszabb üzemidejű, elővárosi színvonalú, a közös szakaszokon egymással összehangolt, sűrű és egyenletes eljutást biztosító ütemes menetrendeket vezet be a busztársaság. Az új menetrendek – amellett, hogy lehetővé teszik a térségi központok felé irányuló utazási igények színvonalasabb kiszolgálását – számos településről biztosítják a csatlakozást a Budapest és Eger között közlekedő InterRégió-vonatokhoz, ezzel is javítva a közösségi közlekedés egészének versenyképességét.

Az Eger–Egerszalók–Verpelét–Kisnána–Domoszló–Markaz–Abasár–Gyöngyös–M3–Budapest útvonalon a jelenlegi 2 járatpár helyett egész nap egyenletesen kétóránként indulnak az autóbuszjáratok, így Budapest felé már naponta 7, Budapest felől 6 járat biztosítja az érintett települések kapcsolatát a fővárossal a jelenleginél gyorsabb útvonalon, mivel valamennyi autóbuszjárat Gyöngyös és Budapest között Hatvan érintése nélkül, az M3-as autópályán közlekedik.

Az Eger–Mezőkövesd–Miskolc útvonalon is új menetrend lép életbe: az autóbuszok egész nap kiszámíthatóan óránként indulnak és valamennyi autóbuszjárat Mezőnyárád település érintésével közlekedik. Ezáltal Mezőnyárádról, Bükkábrányból, Vattáról, Emődről jelentősen javul Mezőkövesd, Miskolc és Eger elérhetősége.

A Gyöngyös–Abasár–Markaz–Domoszló–Kisnána–Verpelét–Egerszalók–Eger viszonylaton új menetrend lép életbe: az autóbuszok egész nap jellemzően óránként indulnak Gyöngyösről mindig egész órakor, Egerből mindig óra 40 perckor. A változtatással a jelenlegi 12 helyett már 18 járat biztosít eljutási lehetőséget Egerből Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár településekre, illetve jelentősen javul Verpelét és Egerszalók elérése Gyöngyös felől is.

Javul a Heves megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések közötti utazási lehetőség is a Gyöngyös–Vámosgyörk–Jászárokszállás–Jászberény útvonalon, mivel munkanapokon az eddigi 10 helyett már 14 járat biztosítja a kapcsolatot a települések között. Jászberény felől munkanapokon óránként néhány perces csatlakozási idővel biztosított az átszállás a Füzesabony felé közlekedő vonatokra.

Eger és Kecskemét között egész nap kétóránként indulnak autóbuszjáratok, melyek jellemzően a Gyöngyös–Jászberény–Nagykáta–Cegléd–Nagykőrös útvonalon közlekednek Kecskemétig, jelentősen javítva az útvonalon elhelyezkedő települések kapcsolatát egymással, Egerrel és Kecskeméttel is. Vámosgyörkön, Jászberényben és Cegléden is biztosított a vonatok és az autóbuszok közötti átszállási lehetőség.


Regionális fejlesztések Nógrádban és a Jászságban

A Budapest–Hatvan–Miskolc csatlakozó vasútvonalain módosul a kínálat:

  • Balassagyarmatról Aszódra naponta a korábbi 2 hajnali, reggeli vonat helyett 3 indul Balassagyarmatról: 3:58-as, 4:45-ös és 5:50-es indulási időpontokkal, amelyek mind a fővárosi, mind a gödöllői és hatvani utazások esetében kedvezően befolyásolják a munkába-, iskolába eljutás lehetőségeit. Miután a  4:45-ös vonat munkanapokon Aszódról tovább közlekedik Hatvanba, átszállásmentes kapcsolatot biztosít a Galga-völgye településein élők hatvani utazásaihoz is.
  • A Balassagyarmatról Aszódra közlekedő vonatok indulási időpontja minden nap csaknem egységes lesz. Az 5:50-kor induló vonat munkanapokon meghosszabbított útvonalon, szintén Hatvanig jár.
  • Aszódról Balassagyarmatra 9:43-kor új vonat indul. Az új vonat munkanapokon meghosszabbított útvonalon, Hatvanból indul 9:15-kor. Ezzel párhuzamosan az Aszódról 7:43-kor Balassagyarmatra közlekedő vonat útvonala hosszabb lesz, munkanapokon Hatvanból indul 7:15-kor.
  • A Szolnokról jelenleg Jászapáti állomásra induló 35727-es számú vonat 40 perccel korábban közlekedik, Szolnokról 9:09-kor indul, és útvonala Vámosgyörkig hosszabbodik meg.
  • A 35714-es számú vonat meghosszabbított útvonalon, Jászapáti helyett Vámosgyörkről fog indulni Szolnok felé, 11:20-kor.
  • A Szolnok–Vámosgyörk viszonylatban, meghosszabbított vonatpár helyett járványügyi intézkedés miatt várhatóan eleinte pótlóbusz fog közlekedni, a teljes útvonalon pótolva a vonatokat.


Gyorsabb összeköttetések Ózd és Miskolc között

A megye két legnépesebb települését összekötő vasútvonalon jelentősen rövidül a menetidő. Ózd és Miskolc között új menetrendi struktúrát alakít ki a MÁV-START kétóránként közlekedő gyorsított vonatokkal. A kisebb utasforgalmú megállókat a vonatok kihagyják. A kimaradó megállók kiszolgálását   – igazodva a 2020 nyarán Miskolc-Kazincbarcika-Putnok-Ózd viszonylaton bevezetett gyorsjárati buszközlekedéshez – a busztársaság fejleszti. Hét és Sajónémeti településekre munkanapokon és hétvégén az autóbuszjáratok gyakrabban térnek be. A térségben közlekedő egyes autóbuszjáratok útvonalának módosításával javul Putnok vasútállomás autóbuszos kiszolgálása is, továbbá a Sajószentpéter, Putnok és Ózd induló- vagy célállomású vasúti bérleteket az adott város területén a vasútállomást érintő autóbuszjáratokon elfogadja a busztársaság.

A Miskolc–Tornanádaska vasútvonal változásai

A reggeli órákban naponta közlekedő, hivatásforgalmi (munkába, iskolába utazási) igényekhez igazodó, Szendrőről 6:33-kor Miskolc-Tiszai pályaudvarra új vonat indul.

Az ózdi vonatok helyett menetrendváltástól a 94-es számú Miskolc—Tornanádaska vonalon közlekedő személyvonatok fognak megállni Sajókeresztúr megállóhelyen.

Észak-Alföld

Debrecen környéke

Gyorsabb közlekedés a Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vasútvonalon

Debrecen és Nyíradony között elvégzett pályakarbantartás 4-5 perc menetidő csökkentést tesz lehetővé a Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vasútvonalon. A nagyon alacsony utasforgalmú Tisztavíz megállóhelyen nem állnak meg a vonatok a menetrendváltástól.


Debrecen és Nagykereki közötti regionális kiszolgálás bővítése esténként

A hivatásforgalmi, munkába, iskolába utazók hazautazási igényeihez igazodva munkanapokon egy új vonattal bővül a koraesti menetrendi kínálat a Debrecen–Nagykereki viszonylaton. Az új vonat 18:21-kor indul el Debrecenből.
 

Görögszállás–Tiszalök reggeli és esti kínálatbővítés

Görögszállás és Tiszalök között, minden nap a reggeli és esti órákban 1-1 új vonatpár áll menetrendbe. A reggeli vonatpár indulási ideje 7:01 Görögszállásról, Tiszalökről 7:31-kor indul vissza Görögszállásra. Az esti vonatpár 19:01-kor indul Tiszalökre, ahonnan 19:31-kor fordul vissza Görögszállásra.


Felármentes utazás Debrecen és Hajdúszoboszló között az InterCity vonatokon

A 2020. október 25-től életbeléptetett menetrendi fejlesztése után Debrecen és Hajdúszoboszló közötti utazásra a MÁV-START az InterCity vonatokat felármetessé teszi, ösztönözve vele a két város között a vasúti közlekedés használatát. Az intézkedéssel munkanapokon 30, hétvégén 30 és 60 perces közlekedést alakítunk ki felármentesen, a menetidő a két város között IC vonatokkal 14 perc. Az InterCity vonatokon a Debrecen és Hajdúszoboszló között felármentesen utazók csak a szabadon maradó ülőhelyeket foglalhatják el.

Dél-Alföld

Békéscsaba - Békés IC

Új hivatásforgalmi vonatok Kecskemét és Hetényegyháza között

A MÁV-START és Kecskemét városa közötti együttműködés alapján, a Kecskemét–Hetényegyháza viszonylaton 9 pár, munkanapokon közlekedő vonattal bővül a menetrendi kínálat.
 

Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza útvonal távolsági kapcsolatainak fejlesztése

Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza között valamennyi belföldi távolsági vonat Békés InterCity elnevezéssel fog közlekedni, egyúttal valamennyi távolsági vonaton elérhető lesz az IC-szolgáltatás. A Budapest-Keletiből Békéscsabára 20:10-kor induló távolsági vonat menetrendváltástól naponta közlekedik, már nem csak pénteki közlekedési rend szerint.


Szolnok–Mezőtúr–Békéscsaba vonalszakasz személyvonati forgalmának átalakítása

Négy pár alacsony utasforgalmú Szolnok és Mezőtúr közötti személyvonat nem közlekedik a menetrendváltástól. Két Mezőtúr és Szolnok közötti vonat megszűnik a délutáni, illetve esti időszakban, helyettük a Békéscsaba és Mezőtúr közötti személyvonatok útvonalát hosszabbítják meg Szolnokra. A távolsági vonatok a Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza viszonylatban felármentes vehetők igénybe az arra kijelölt vonatrészben.


Új, ütemes Volánbusz-menetrend Szeged és Makó között

Az új menetrend szerint minden nap, minimum 30 percenként indulnak autóbuszok a két település között. Reggel Szeged, délután Makó irányába 30 percenként expresszjáratok közlekednek az M43-as autópályán, ezáltal csúcsidőben rövidül a menetidő a két település között. Deszk és Szeged között reggel Szeged felé 7-8, délután Deszk felé 15 percenként közlekednek a járatok. Makó és Deszk felől az összes, naponta közlekedő InterCity-vonathoz biztosítottá válik a csatlakozás. Több közvetlen autóbuszjárat indul Nagylak–Magyarcsanád–Apátfalva irányából Szegedre.

Dél-Dunántúl

Helikon IR
InterRégió vonatok Győr és Kaposvár között, kétóránként

A jelenleg Győr és Balatonszentgyörgy között kétóránként közlekedő InterRégió (IR) vonatok meghosszabbított útvonalon, Fonyódon át Kaposvárig közlekednek az új menetrendi időszakban. Pótolják a Balatonszentgyörgy és Fonyód között megszűnő személyvonatokat. A hétvégi utazásokat kiszolgálandó egyes IR vonatok Győrtől egészen Pécsig közlekednek. A téli menetrendi időszakban szabad és munkaszüneti napokon egy InterRégió vonatpár Kaposvártól egészen Pécsig meghosszabbítva közlekedik. A vonatok Győrből 15:11-kor, Pécsről 6:42-kor indulnak. Továbbá a pénteki napokon Kaposvár helyett egy InterRégió vonat Pécsről indul 14:42-kor, vasárnapi menetrend szerint pedig a Győrből 13:11-kor induló IR vonat Kaposvártól Pécsig közlekedik tovább.

Az InterRégió vonatokhoz kapcsolódóan a jelenleg 7:35-kor Celldömölkről Kaposvárra közlekedő személyvonat útvonala Keszthelyig rövidül, indulási ideje 7:39-re változik. A jelenleg Kaposvárról 17:16-kor Celldömölkre induló személyvonat csak Keszthely és Celldömölk között fog közlekedni, Keszthelyről 19:27-kor indul.

A jelenleg munkanapokon Kaposvár és Tapolca, hétvégi napokon Pécs és Tapolca között közlekedő vonatpárok az InterRégió vonatok beindulásával csak Keszthely és Tapolca között fognak közlekedni.

Kaposvár és Fonyód között a kétóránként közlekedő InterRégió vonatokat a hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást) kiszolgáló és peremidős személyvonatok egészítik ki.

Székesfehérvár és Balatonszentgyörgy vonalszakasz személyvonat forgalmának átalakulása

Székesfehérvár és Siófok között egész nap 2 óránként, ütemes menetrend szerint közlekednek a személyvonatok.

Siófok és Fonyód között csak a reggeli időszakban marad mindenhol megálló személyvonat a nyári, valamint az elő- és utószezoni időszakon kívül. Az InterCity-k által nem kiszolgált, alacsony forgalmú megállók a Volánbusz menetrendszerinti járataival érhetők el.

Fonyód és Balatonszentgyörgy között napközben a meghosszabbított, Győr és Kaposvár közötti InterRégió vonatok adják a személyvonati kiszolgálást. A reggeli időszakban néhány személyvonat továbbra is közlekedni fog.

Szántód-Kőröshegy vasútállomás neve Szántódra változik a menetrendváltástól.


Budapest–Pécs vasútvonal reggeli regionális közlekedésének bővítése

A munkanapokon Sárbogárdról 6:28-kor Pusztaszabolcsra induló személyvonat útvonalát meghosszabbította a vasútvállalat, Pincehely állomásról 5:58-kor fog indulni.
 

Új menetrendi szerkezet Pécs–Villány–Magyarbóly, illetve Mohács között

A Budapest–Pécs viszonylatú ütemes InterCity vonatokhoz Pécs állomáson napközben rövid átszállási idővel csatlakozó vonatok közlekednek a Pécs–Villány–Magyarbóly vasútvonalon. A vonatok egy kora délutáni vonatpáron kívül ütemes, kétóránkénti menetrend szerint közlekednek.

A Villány és Mohács között közlekedő vonatok is változnak, hogy csatlakozást biztosítsanak Villányban a pécsi vonatokra. A reggeli időszakban egy Mohács–Villány, a délutáni időszakban egy Villány–Mohács közötti vonattal bővül a kínálat.

Nyugat-Dunántúl

Bz

Új vonatok a Bakonyvasúton

A Győr–Bakonyszentlászló viszonylatban, munkanapokon a reggeli órákban új vonatpár közlekedik a győri elővárosi utazási igények kedvezőbb kiszolgálása érdekében: Győrből 6:18-kor indul és Bakonyszentlászlóra 7:14-re ér, visszafelé pedig 7:32-kor indul Bakonyszentlászlóról, 8:30-kor érkezik Győrbe.

A turisztikai szezon hossza egy őszi hétvégével, Mindenszentekig meghosszabbodik. A turisztikai szezonban hétvégenként Bakonyszentlászlóról 14:14-kor induló vonat hosszabb útvonalon, Veszprémbe fog közlekedni, oda 15:18-kor érkezik. Ellenkező irányban a Zircről 15:11-kor Győrbe induló vonat is hosszabb útvonalon fog közlekedni, Veszprém állomásról 14:40-kor indul.
 

Győr és Celldömölk között a délutáni kiszolgálás bővül a munkanapokon

Az utazások jobb elosztása miatt munkanapokon a délutáni időszakban új személyvonat közlekedik a Győr–Pápa–Celldömölk viszonylaton. Győrből 14:51-kor indul, Celldömölkre 16:17-kor érkezik meg.
 

Sümeg és Ukk közötti szakasz kiszolgálásának módosítása

A Sümeg–Ukk vonalszakasz kisebb megállóit menetrendváltástól autóbuszok helyett újra vonatokkal szolgálja ki a vasúttársaság. A Budapest felől érkező, illetve Budapest felé induló Göcsej InterCity vonatokhoz fognak csatlakozni Ukk állomáson a vonatok, ezáltal Ajka és Veszprém felé is kedvező eljutási lehetőség nyílik. Zalaegerszeg felől, illetve felé a csatlakozás a Göcsej IC-k helyett személyvonatokra, illetve azokról lesz biztosított.


Zalaegerszeg és Keszthely között is ütemesen, új menetrend szerint közlekednek az autóbuszok

Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben pedig 30 percenként közlekednek az autóbuszok. A járatok menetrendjét úgy alakították ki, hogy Keszthelyen kétóránként a Balatonszentgyörgy–Budapest, köztes órákban pedig a Balatonszentgyörgy–Kaposvár irányba, irányából közlekedő vonatokhoz biztosít csatlakozást. 

A 76-os úton a Nagykapornak, Zalacsány, Zalaköszvényes, Felsőpáhok, Alsópáhok és Hévíz érintésével közlekedő járatok egész nap egyenletesen, munkanapokon csúcsidőben jellemzően 30 percenként, az azon kívüli időszakban óránként indulnak a zalai megyeszékhely, valamint Keszthely felé.

Nemzetközi menetrendi változások

EC

Járványhelyzettel kapcsolatos változások a nemzetközi vonatok közlekedésében

Bécs és Budapest között jelenleg szűkített kínálatot biztosít a vasúttársaság az alacsonyabb utasforgalom miatt. A menetrendváltás után is megmarad a jelenlegi közlekedési rend (https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/v1_covid_19_valtozasok_x.30-tol.pdf), a következő eltérésekkel:

A Hegyeshalom érintésével közlekedő alábbi vonatok a korábbi rendtől eltérően járnak:

  • Az EC143-as számú Transilvania-Szamos vonat belföldön Hegyeshalom és Budapest között gyorsvonatként közlekedik, 11:28-kor indul a határállomásról.

  • Az eddig a Keletiből 14:40-kor induló EC146-os Transilvania-Szamos (korábbi EC144-es) és az eddig Hegyeshalomból 19:28-kor induló rjx165-ös számú vonatok a továbbiakban belföldön sem közlekednek.

  • Új 144-es számú vonat a Keleti pályaudvarról 12:40-kor indulva Hegyeshalomig gyorsvonatként közlekedik.

  • Egyelőre több új nemzetközi vonat (EC142-es, rjx 264-es, EC145-ös, EC341-es, rjx 261-es) nem közlekedik a belföldi vonalszakaszon sem.

  • Egyes vonatoknak csak a száma változik: a jelenleg EC147-es Hortobágy vonat menetrendváltástól EC149-es számmal, változatlan időben, járványhelyzet miatt továbbra is csak a bécsi főpályaudvar és Budapest-Keleti között közlekedik. A jelenleg 145-ös számú vonat száma menetrendváltástól 147 lesz, indulási ideje, menettartama azonban nem változik, a vonat, a járványhelyzet miatt gyorsvonatként közlekedik.

Miskolc–Hidasnémeti vonal:

  • Hét pár nemzetközi InterCity vonatból csak az IC182/IC188-as és az IC189/IC191-es számú Hernád-Zemplén vonatok közlekednek Kassáig, illetve Kassából,
  • a többi nemzetközi vonat csak a belföldi szakaszon, Hidasnémetiig jár.

Mátészalka–Tiborszállás vonal: a 36326-os számú vonat belföldön sem közlekedik.

Budapest-Kelebia vonal: a Budapest-Keletiből 5:57-kor induló vonat nemzetközi forgalomban egyelőre nem indul el. A belföldi szakaszán, Kelebia állomásig közlekedik. A Szabadka (Subotica) állomásról 8:02-kor induló vonat nemzetközi forgalomban egyelőre nem indul el, a vonat Kelebiáról fog indulni, 8:46-kor.

A korábban Budapest és Temesvár között közlekedő Körös vonatpár meghosszabbított útvonalon, Budapest és Bukarest között fog közlekedni, Muntenia elnevezéssel. A vonatpár az ülőhelyes kocsik mellett fekvőhelyes kocsit is továbbít a két főváros között.

Vágányzári és járványügyi menetrendi változások
  • A Szabadbattyán–Balatonfüred vonalszakasz villamosítási munkálatai miatt a Székesfehérvár–Tapolca vasútvonalon várhatóan 2021 nyaráig vágányzári menetrend lesz érvényben menetrendváltástól is a jelenlegi formában folytatódva. Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Lepsény és Balatonfüred között a pótlóbuszok szállítják az utasokat.
  • A Somogyszob és Beleg szakaszon a Rinya-patak által megrongált híd helyreállítási munkálatai miatt a Kaposvár–Dombóvár vasútvonalon várhatóan 2021 májusáig érvényben marad a jelenlegi, pótlóbuszos vágányzári menetrend.
  • A Debrecen–Tiszalök, illetve Debrecen–Füzesabony vasútvonalon folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A jelenlegi vágányzári menetrendek várhatóan 2021 márciusáig lesznek érvényben, de a munkálatok a Debrecen–Füzesabony vonal Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszán egészen 2021 késő őszéig folytatódnak.
  • További intézkedésig az Esztergom–Almásfüzitő[–Komárom] (4-es vonal), Komárom–Székesfehérvár (5-ös), Dunaújváros–Mezőfalva–Rétszilas (42-43-as), Székesfehérvár–Sárbogárd (45-ös), Dombóvár–Komló (47-es), Villány–Mohács (66-os), Vámosgyörk–Újszász–Szolnok (86-os), Nyékládháza–Tiszaújváros (89-es), Abaújszántó–Hidasnémeti (98-as), Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta (113-as) Mátészalka–Csenger (114-es), Mezőhegyes–Újszeged (121-es), Mezőhegyes–Battonya (125-ös) vasútvonalakon érvényben maradnak a járványhelyzet miatt bevezetett menetrendek.

Térkép - rákattintással nagyítható

Internetes jegyértékesítési rendszer megújítása miatt az online jegyváltás november 30-án, hétfőtől első körben a MÁV app-on lesz elérhető, ezért a vasúttársaság azt javasolja utasainak, hogy a december 13-i menetrendváltást követő napokra a MÁV mobilalkalmazás segítségével vegyék meg elővételben a menetjegyeket. Ez a járványhelyzetben is biztonságos, érintésmentes és személyes kontaktus nélküli vásárlást tesz lehetővé. Az új menetrendi időszakra a pénztári elővételi értékesítés is november 30-tól kezdődik. A megújuló internetes felületen a jegyértékesítés várhatóan december elején indul tesztüzemben, fokozatosan növelve a felhasználók számát; a tervek szerint a menetrendváltásig már minden regisztrált utas számára elérhetővé válik. A jegykiadó automaták esetében az átállás fokozatos lesz: első körben a budapesti Déli, Nyugati és Keleti pályaudvarokon, majd a forgalmasabb elővárosi állomásokon vásárolhatnak teljeskörűen jegyet az utasok a december 13-át követő időszakra.
A közlekedési társaságok továbbra is felhívják a figyelmet arra, hogy a közegészségügyi előírások mindenkire nézve kötelezőek, és kérik, hogy ne feledjék: a maszk használata nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, járműveken, hanem valamennyi állomási és megállóhelyi helyiségben és szabadtéren is egyaránt kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik.

 

Budapest, 2020. november 26.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság