Dél-balatoni vasútvonal felújítása: szeptember 1-jétől módosított menetrend, vonatpótló autóbuszok

2014. augusztus 27. szerda, 13.40 / Utolsó módosítás: 2015. március 6. péntek, 17.45

A dél-balatoni vasútvonal régóta esedékessé vált felújítása, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a nyáron, előkészítési munkákkal megkezdődött. Szeptember elsejével újabb fázisba érkezett a fejlesztés, amely már a vonattal utazókat is érinti. A Lepsény és Szántód-Kőröshegy közötti pályaszakasz rekonstrukciós munkálatai miatt módosul a vonatközlekedés, továbbá Siófok és Balatonszemes között az utasoknak vonatpótló autóbuszokkal kell utazniuk. A vágányzári menetrend továbbra is biztosítja az érintett szakasz valamennyi településének vonattal, vagy vonatpótló autóbusszal történő utas-kiszolgálását.

Augusztus 31-vel véget ér a Balatonnál a nyári utazási főszezon, ezért nem véletlen a dél-balatoni vonal vasúti menetrendjét is érintő építési fázisának szeptember elsejei kezdete. A vasúttársaság a NIF Zrt.-vel arra törekedett, hogy a legkisebb zavartatással járjanak az átépítés munkálatai. A nyári csúcsidőszakban hétvégenként 57 közvetlen járat, a téli menetrendben ennél kevesebb, 24 közvetlen vonatjárat közlekedik Budapest és a Balaton déli partja között. Csökken az utazók száma, a csoportok is ritkábban kelnek útra egy-egy kirándulás alkalmával.     

A beruházást irányító Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdheti a vasútvonal megújítását szolgáló munkálatokat, a vágányzári menetrend alapján a megfelelő közszolgáltatást pedig a vasúttársaság biztosítani tudja. Minden fejlesztés, átmeneti korlátozásokkal, esetenként kényelmetlenségekkel jár, de a vasúttársaság igyekezett úgy megszervezni a vonat és a vonatpótló buszok menetrendjét, hogy az eljutások és a csatlakozások így is biztosítva legyenek. A 30-as számú vonalon a felújítási munkálatok 2014. szeptember 1-től 2015. június 13-ig, a jövő évi nyári forgalom kezdetéig tartanak, eltérő pályaszakaszokon.

A mostani felújítási fázisban – szeptember elsejétől a december 13-ai menetrendváltozásig – a 30-as számú Budapest – Székesfehérvár – Siófok – Nagykanizsa – Gyékényes vasútvonalon módosított menetrend lép életbe. Siófok és Balatonszemes, illetve Balatonszemes és Siófok között valamennyi személyszállító vonat helyett vonatpótló autóbuszokat állít be a MÁV-START az utasok elszállítása céljából, melyekkel minden állomás és megállóhely az adott vonat megállási rendjének megfelelően kiszolgálásra kerül. A menetidő természetesen megnövekszik az átszállási időkkel és az autóbuszok hosszabb menetidejével. Emiatt a vasútvonalon közlekedő ütemes gyorsvonatok Budapest-Déli pályaudvarról 25 perccel korábban indulnak, illetve visszaútban Budapestre 25 perccel később érkeznek meg. Nagykanizsától Balatonszemesig illetve Balatonszemestől Nagykanizsáig a vonatok menetrendje megközelítőleg megegyezik a korábban megszokott alapmenetrenddel. A többi vonat menetrendje is változik kisebb-nagyobb mértékben az egyvágányú pálya adottságaiból fakadóan.

A 30-as számú Budapest – Székesfehérvár – Siófok – Nagykanizsa – Gyékényes vasútvonal vágányzári menetrendjei a vasúttársaság honlapján, ide kattintva érhetőek el,  az ELVIRA menetrendi keresőben is megtalálhatóak a változások, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat is az utasok rendelkezésére áll a 06 40 49 49 49-es telefonszámon.

Ezen kívül az állomások pénztáraiban is kérhetőek információk, a személyes ügyfélszolgálatokon, valamint az állomásokon elhelyezett hirdetmények is jelzik a módosításokat. A vágányzári hirdetmények, tájékoztatók, szórólapok a jelenlegi menetrendi időszakra készültek, a következő menetrendi időszakra vonatkozó hirdetményeket november végén, a jövő évi vágányzári időpontok és viszonylatok pontosítása után hozza az utazóközönség tudomására a MÁV-START Zrt.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

E-mail:sajto [KUKAC] mav.hu ()

www.mav.hu

Háttér-információ az átépítéséről:

A vágányzár tervezett időtartama:

·       Siófok - Szántód-Kőröshegy 2014.09.01-től 2015.06.13-ig,

·       Lepsény - Siófok 2015.03.02-től 2015.06.13-ig.

 

A vonatpótló autóbuszok viszonylata a vágányzár alatt:

·       2014.09.01-től 2014.12.13-ig Siófok – Balatonszemes,

·       2014.12.14-től 2015.03.01-ig Siófok – Szántód-Kőröshegy,

·       2015.03.02-től 2015.06.13-ig Lepsény – Szántód-Kőröshegy.

 

A Balaton déli partján futó, 30-as számú vasútvonal a nyári időszakban hazánk második legforgalmasabb vasútvonala. A legutóbbi jelentős pályakorszerűsítés közel 50 éve történt, azóta a pálya állapota olyannyira leromlott, hogy 100 km/ h sebességű közlekedésre fenntarthatatlanná vált. A NIF Zrt. a Balaton Fejlesztési Tanáccsal karöltve dolgozta ki a vasútvonal korszerűsítését. A fejlesztés keretében a vasúti pálya teljes egészében megújul, így 2015 nyarától a jelenlegi 80 km/h, illetve jelentős hosszban 60 km/h óra helyett újra 100 km/h-s sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A pályafelújítás révén kedvezőbb eljutási lehetőség lesz vonattal Budapestről a dél-balatoni állomásokra, nő a sebesség, csökken a vonatok menetideje, jobb lesz a vonatok menetrend szerinti közlekedése. 

Siófok térségében: Szabadifürdő megállóhely - Siófok állomás - Zamárdi felső állomás között új második vágányú szakaszok építésével biztosítjuk a vasúti forgalom zavartalanságát. A vasúti közlekedés okozta zaj és rezgés szempontjából a kritikus helyeken: Balatonvilágoson, Siófokon és Zamárdiban, összesen mintegy 4 km hosszban zajárnyékoló falat, illetve kb. 17 km hosszban zaj- és rezgéscsillapító sínágyazatot telepítünk, így a Balaton part zajterhelése jelentősen csökkenni fog. A gyalogos átjárók és útátjárók korszerűsítésével biztonságosabbá válnak a szintbeli átkelési lehetőségek. A forgalmas Siófokon a Vitorlás utcai új közúti aluljáró megépülésével a nyári forgalmi dugók mérsékelhetők, a külön szintű keresztezés pedig tovább javítja a közlekedésbiztonságot. A Zamárdi városközpontjában lévő, a szántódi révhez vezető út útátjárója új helyen, a Honvéd utca vonalában épül meg, ennek következtében új megállóhelyi peront tudunk létesíteni. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon és Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken a peronok magasperonná épülnek át. A peronok átépítésével nő az utaskomfort, kényelmesebbé válik az utasok fel- és leszállása.

A Lepsény – Szántód-Kőröshegy között szakasz átépítésére irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen lezárult. A szerződéskötést követően, 2014. nyarán a Déli-part 2013 Konzorcium a kivitelezést az előkészítési munkákat megkezdte. A tervezett vágányzár 2014 szeptemberében veszi kezdetét. A 32 km hosszú szakasz felújítása várhatóan 2015 nyarára fejeződhet be.