Budapest – Hatvan – Eger / Miskolc
Budapest előváros (Pécel, Isaszeg, Gödöllő)
- Az S80-as vonatok ismét közlekednek
Hatvan, Gyöngyös, Eger térsége
- Az InterRégiók ismét az eredeti menetrendjük szerint, a Keleti pályaudvarig közlekednek, valamint onnan is indulnak.
- A késések csökkentése érdekében Vámosgyörkön / Füzesabonyban visszaforduló járatok még előfordulhatnak.
- A Mátra InterRégiók 19:30-ig csak Budapest – Vámosgyörk között közlekednek.
- Vámosgyörk – Gyöngyös között pótlóbusszal utazhatnak, mely a fél órával későbbi Agria InterRégióhoz csatlakozik
- Kivétel a Gyöngyösről 17:08-kor a Keleti pályaudvarra induló Mátra InterRégió (IR 3043) mely a teljes útvonalán közlekedik
Budapest – Miskolc (InterCityk)
- A Budapest – Miskolc közötti InterCityk ismét az eredeti útvonalukon közlekednek, a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan is indulnak.
Budapest – Sülysáp – Szolnok – Debrecen / Békéscsaba
- A Budapest – Békéscsaba közötti InterCityk a teljes útvonalukon közlekednek. Kőbánya felsőn és Rákoson már nem állnak meg
Budapest előváros (Maglód, Sülysáp, Nagykáta térsége)
- Az S60-as vonatok ismét közlekednek
- A Z60-as vonatok ismét a teljes útvonalukon közlekednek
- A Nagykátára tartó G60-as vonatok nem közlekednek
- A Szolnokra tartó G60-as vonatok közlekednek
-
A Keleti pályaudvarról 15:45-kor Szolnokra induló G60-as (3346) csak Maglódtól közlekedik
-
A Keleti pályaudvarról 19:40-kor Szolnokra induló G60-as (3396) nem közlekedik
-
Békéscsaba térsége
- A Budapest – Békéscsaba közötti InterCityk a teljes útvonalukon közlekednek. Kőbánya felsőn és Rákoson már nem állnak meg
Budapest – Debrecen (Tokaj, Nyírség InterCityk)
- A Budapest – Debrecen közötti InterCityk ismét az eredeti útvonalukon közlekednek
S76 (Rákos – Pilisvörösvár)
- Az S76-os vonatok ismét a vágányzári menetrend szerint közlekednek (Minden második járat csak Pilisvörösvár – Angyalföld között közlekedik)
Pótlóbuszok
A Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között 15:30-ig pótlóbuszok is közlekednek, körülbelül 20 perces menetidővel.
A Keletiből Rákosra tartó buszok megállói:
- Keleti pályaudvar M (Kerepesi út 1-5. előtt, 80-as troli megállója után)
- Budapest, Kőbánya felső vasútállomás (Aluljárónál, az Albertirsai úton)
- Élessarok (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
- Rákos vasútállomás (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
A Rákosról Keletibe tartó pótlóbuszok megállói (Figyelem! Rákosról menetrendszerinti járatok is indulnak, melyek az Örs vezér terére közlekednek)
- Rákos vasútállomás (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
- Kőbánya felső vasútállomás (BKK, 10-es autóbusz megállóhelye)
- Keleti pályaudvar M (BKK, Troliterminál)
Jegyelfogadás
Az alábbi BKK járatokon 15 óráig a vonatjegyek is érvényesek:
- M2-es metró Örs vezér tere – Keleti pályaudvar között
- H8-as HÉV teljes hosszán (Örs vezér tere – Gödöllő között)
- 97E, 169E autóbuszokon (Rákos vasútállomásról ajánljuk)
- 161, 161A, 162, 168E, 169E, 262-es autóbuszokon
- 37-es, 37A villamosokon
Forgalmi rend
A Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között pótlóbuszok közlekednek. Kőbánya felső csak pótlóbusszal érhető el
Rákos vasútállomáson valamennyi Örs vezér tere, Stadion felé tartó VOLÁN járat, valamint a 97E és a 169E autóbusz is megáll, a belváros eléréséhez ezeket a járatokat ajánljuk.
Budapest – Hatvan – Eger / Miskolc
Budapest előváros (Pécel, Isaszeg, Gödöllő)
- Az S80-as vonatok nem közlekednek. Helyettük a Rákosról induló egri Agria és a gyöngyösi Mátra InterRégiók Gödöllőig minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
- Budapest (Örs vezér tere) és Pécel között a BKK 169E járatát is javasoljuk, melyen a vonatjegyek is érvényesek
- Rákosmente térségéből a BKK 97E járatát is javasoljuk, melyen a vonatjegyek is érvényesek
- A gödöllői utasoknak a H8-as HÉV-et is ajánljuk, melyen elfogadják a vonatjegyeket.
Hatvan, Gyöngyös, Eger térsége
- Az InterRégiók a Keleti pályaudvar helyett csak Rákosról indulnak, valamint odáig közlekednek. Rákos – Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, emiatt késéssel közlekednek. Vámosgyörkön / Füzesabonyban visszaforduló járatok is előfordulhatnak.
- Budapest (Örs vezér tere) és Gödöllő között a H8-as gödöllői HÉV járatait javasoljuk, melyen elfogadják a vonatjegyeket.
Budapest – Miskolc (InterCityk)
- A Budapest – Miskolc közötti InterCityk 14:30-ig a Keleti pályaudvar helyett csak Gödöllőig közlekednek, valamint onnan is indulnak.
- Budapest – Gödöllő között a H8-as HÉV-et ajánljuk, melyen a vonatjegyek is érvényesek
A Budapest – Miskolc közötti InterCityk 14:30-tól ismét az eredeti útvonalukon közlekednek, a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan is indulnak.
Az első teljes útvonalon közlekedő IC-k:
- A Miskolcról 12:35-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity (IC 652) már a Keleti pályaudvarig közlekedik
- A Keleti pályaudvarról 15:25-kor Miskolc, Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra induló Tokaj InterCity (IC 568) már a Keletiből indul
Budapest – Sülysáp – Szolnok – Debrecen / Békéscsaba
Budapest előváros (Maglód, Sülysáp, Nagykáta térsége)
- Az S60-as vonatok nem közlekednek
- A G60-as és a Z60-as vonatok Rákos – Sülysáp között mindenhol megállnak
- Rákosmente térségéből a BKK 97E járatát is javasoljuk, melyen a vonatjegyek is érvényesek
- A Z60-as vonatok a Keleti pályaudvar helyett Rákosról indulnak, és oda is érkeznek
- A délutáni G60-as vonatok nem közlekednek
Békéscsaba térsége
-
A Keleti pályaudvarról Lőkösházára tartó, Szolnokról várhatóan 13:54 körül továbbinduló Békés InterCity (IC 742) 140-150 perces késéssel és csak Békéscsabáig közlekedik.
-
Békéscsaba és Lőkösháza között pótlóbusz szállítja az utasokat.
-
-
A Lőkösházáról 14:54-kor a Keleti pályaudvarra induló Békés InterCity (IC 743) helyett pótlóbusz közlekedik Békéscsabáig, - Kétegyháza, vasútállomás érintésével.
- A Budapest – Békéscsaba közötti InterCityk a teljes útvonalukon közlekednek. Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak. Jelentős késésekre kell számítani.
- Az Arad felől érkező, Lőkösházáról 11:54-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Körös InterCity (IC 376) helyett pótlóbusz közlekedik Lőkösháza és Békéscsaba között, - Kétegyháza, vasútállomás érintésével.
- A Keleti pályaudvarról – Békéscsabán át – Aradra tartó, Gyomáról 11:27-kor továbbindult Zaránd InterCity (IC 371) 135 perces késéssel közlekedik, emiatt az utasokat pótlóbusz szállítja Békéscsaba és Lőkösháza között.
- A Lőkösházáról 12:54-kor a Keleti pályaudvarra induló Békés InterCity (IC 745) helyett pótlóbusz közlekedik Lőkösháza és Békéscsaba között, - Kétegyháza, vasútállomás érintésével. A vonat várhatóan 40-45 perces késéssel közlekedik.
- A Keleti pályaudvarról Lőkösházára tartó, Szolnokról várhatóan 12 óra körül továbbinduló Békés InterCity (7402) 150 perces késéssel közlekedik.
Budapest – Debrecen (Tokaj, Nyírség InterCityk)
- A Budapest – Debrecen közötti utasoknak nem kell átszállniuk, a Tokaj és Nyírség IC-k a teljes útvonalukon közlekedek. Ezek a járatok terelve, a ceglédi fővonalon át közlekednek. A Budapestre tartó vonatok Cegléden, Ferihegyen, Kőbánya-Kispesten és Zuglóban is megállnak
- A Csap, illetve Nagybánya felől Bécsbe tartó, Debrecenből 11:31-kor továbbinduló Tisza-Szamos EuroCity (EC 146) Szolnoktól Kőbánya felső érintése nélkül közlekedik Budapest-Kelenföld felé.
- A Bécsből Csapra, illetve közvetlen kocsikkal Nagybányára tartó, Budapest-Kelenföldről 13:18-kor továbbinduló Tisza-Szamos EuroCity (EC 143) Kőbánya felső érintése nélkül közlekedik Szolnok felé.
S76 (Rákos – Pilisvörösvár)
- A rákosi S76-os vonatok csak Újpalota – Pilisvörösvár között közlekednek
Pótlóbuszok
A Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között pótlóbuszok is közlekednek, körülbelül 20 perces menetidővel.
A Keletiből Rákosra tartó buszok megállói:
- Keleti pályaudvar M (Kerepesi út 1-5. előtt, 80-as troli megállója után)
- Budapest, Kőbánya felső vasútállomás (Aluljárónál, az Albertirsai úton)
- Élessarok (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
- Rákos vasútállomás (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
A Rákosról Keletibe tartó pótlóbuszok megállói (Figyelem! Rákosról menetrendszerinti járatok is indulnak, melyek az Örs vezér terére közlekednek)
- Rákos vasútállomás (BKK, 161-es autóbusz megállóhelye)
- Kőbánya felső vasútállomás (BKK, 10-es autóbusz megállóhelye)
- Keleti pályaudvar M (BKK, Troliterminál)
Jegyelfogadás
Az alábbi BKK és VOLÁN járatokon a vonatjegyek is érvényesek:
- M2-es metró Örs vezér tere – Keleti pályaudvar között
- H8-as HÉV teljes hosszán (Örs vezér tere – Gödöllő között)
- 97E, 169E autóbuszokon (Rákos vasútállomásról ajánljuk)
- 161, 161A, 162, 168E, 169E, 262-es autóbuszokon
- 37-es, 37A villamosokon
- A VOLÁN 484, 485, 486, 505, 506, 508, 509, 510, 1070, 1075-ös autóbuszain




