Változás a Déli pályaudvart érintő vonatoknál

2026. január 12. hétfő, 06.51 / Utolsó módosítás: 2026. január 12. hétfő, 11.40
Helyreállították a váltót, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Déli pályaudvaron. A menetrendszerinti közlekedés fokozatosan áll helyre.

Az elővárosi vonatok ismét a teljes útvonalukon közlekednek, azonban néhány esetben még Kelenföldön forduló járatokra lehet számítani.

A székesfehérvári vonal InterCity vonatai 13 óráig helyjegy nélkül is igénybe vehetőek.


Előzmény:

A Déli pályaudvarról induló, valamint oda érkező járatoknál 20-50 perccel hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra lehet számítani váltóhiba miatt.

A székesfehérvári vonalon valamennyi InterCity helyjegy nélkül is igénybe vehető a szabadon maradt ülőhelyek elfoglalásával. 

Bevezetett változások:

Elővárosi forgalom

  • A martonvásári Z30-as vonatok Martonvásár – Budapest-Kelenföld között közlekednek. ​
    • Kivétel a Déli pályaudvarról 8:40-kor Martonvásárra (4632), valamint a Martonvásárról 8:48-kor a Déli pályaudvarra (4637) induló Z30-as vonatok, melyek nem közlekednek.
    • A Déli pályaudvarról 10:40-kor Martonvásárra induló Z30-as vonat (4614) a teljes útvonalán közlekedik, a Déliből indul.
  • a Déli pályaudvar – Százhalombatta közötti S40-es vonatok nem közlekednek.
    • Kivétel a Déli pályaudvarról 10:20-kor Százhalombattára (4314), valamint a Százhalombattáról 11:02-kor a Déli pályaudvarra (4325) induló S40-es vonat, mely közlekedik.
  • a tárnoki S36-os vonatok ismét közlekednek.

Csak egy-egy elővárosi járatot érintő változások:

  • A Déli pályaudvarról 6:55-kor Oroszlányba elindult S12-es vonat (4412) csak Tatabányáig közlekedik.
  • Az Oroszlányból 8:45-kor a Déli pályaudvarra induló S12-es vonat (4457) csak Tatabányától közlekedik.
    • Odáig pótlóbusszal utazhatnak.
  • A Déli pályaudvarról 8:25-kor Győrbe induló S10-es vonat (4932) nem közlekedik.
  • A Déli pályaudvarról 7:50-kor Pusztaszabolcsra elindult S40-es vonat (4122) csak Százhalombattáig közlekedik.
  • A Pusztaszabolcsról 9:08-kor a Déli pályaudvarra induló S40-es vonat (4147) csak Százhalombattától közlekedik.
  • A Győrből 9:38-kor a Déli pályaudvarra induló S10-es vonat (4947) nem közlekedik.
  • A Déli pályaudvarról 8:55-kor Oroszlányba elindult S12-es vonat (4432) csak Tatabányáig közlekedik.
  • Az Oroszlányból 10:45-kor a Déli pályaudvarra induló S12-es vonat (4415) csak Tatabányától közlekedik.
    • Odáig pótlóbusszal utazhatnak, mely várhatóan 15-20 perces késéssel közlekedik.
  • A Déli pályaudvarról 11:25-kor Győrbe induló S10-es vonat (4924) csak Kelenföldtől közlekedik.
  • A Déli pályaudvarról 11:10-kor Székesfehérvárra induló Z30-as vonat (4524) csak Kelenföldtől közlekedik.

Távolsági forgalom

  • A távolsági vonatok ismét a teljes útvonalukon, a Déli pályaudvarig közlekednek, és onnan is indulnak.
  • A Déli pályaudvarról 7:05-kor Tapolcára induló sebesvonat (9702) csak Balatonfüredtől közlekedik. 
    • Székesfehérvárról 7:55-kor pótlóbusz indul Balatonfüredre (A vonat megvárja a pótlóbusz érkezését)
  • A Veszprémből 8:32-kor a Déli pályaudvarra induló Bakony InterCity (IC 909) nem közlekedik.
    • Székesfehérvárig pótlóbusszal utazhatnak, onnan a következő Budapestre tartó vonattal folytathatják útjukat.
  • A Budapest-Kelenföldről 8:12-kor Pécsre induló Mecsek InterCity (IC 802) várhatóan 30 perces késéssel indul.
  • A Déli pályaudvarról 9:05-kor Tapolcára (9792) induló sebesvonat nem közlekedik.
    • Balatonfüredről 11:50-kor pótlóbusz indul Tapolcára.
Kollégáink folyamatosan a váltó helyreállításán dolgoznak, köszönjük utasaink türelmét, és megértését!

A Déli pályaudvar, Kelenföld, Érd alsó, Martonvásár peronjain az Országos Haváriaközpont utasmenedzserei, Székesfehérváron pedig a peronokon lévő jegyvizsgáló kollégák nyújtanak helyszíni információt utasainak számára. 
Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére