Október 3-án és 4-én rendezik meg Szilvásváradon a közép-kelet-európai régió legnagyobb amatőr lovas versenyét, amelyre a MÁV-csoport is segíti az oda, majd onnan a hazajutást. A vasúttársaság ezen a hétvégén a Keleti pályaudvar és Szilvásvárad között egy-egy közvetlen vonatpárt indít a Nemzeti Vágta rendezvényre érkezők és az október elejére várt jelentős bükki túrázó forgalom zavartalan kiszolgálása érdekében. Emellett Eger és Szilvásvárad között napközben több vonat is a szokásosnál nagyobb kapacitással jár.
A Szalajka sebesvonat mindkét nap 7:45-kor indul a Keleti pályaudvarról, Szilvásváradra 11:21-kor érkezik, visszaútban Szilvásváradról 17:34-kor indul és a Keletibe 21:05-kor érkezik. A főváros és Eger között csak Gödöllőn, Hatvanban és Füzesabonyban áll meg, Egertől Szilvásváradig pedig minden állomáson és megállóhelyen: a Szalajkavölgy mellett más bükki túrákhoz – pl. Szarvaskő vagy Bélapátfalva-Cementgyár megállóhelyekről indulva – is közvetlen fővárosi kapcsolatot biztosít.
A vonat helyjegy nélkül, normál díjszabás szerint igénybe vehető, amelyhez javasoljuk a mindössze 4999 Forintba kerülő Magyarország24 napijegyet. A vonat 3 személykocsit és egy klasszikus vezérlőkocsit továbbít, utóbbiban a kerékpárszállítás is lehetséges, így kellemes bicikli túrát is lehet tervezni a Bükk-hegységbe.
A hétvégén Eger és Szilvásvárad között néhány perccel változik a személyvonatok menetrendje a sebesvonat közlekedése miatt.