Már nincsenek korlátozások a dél-budai vonalszakaszokon

2019. március 23. szombat, 05.52 / Utolsó módosítás: 2019. március 23. szombat, 20.19
Frissítés 17:10-kor:
A Magyar Honvédség tűzszerészei befejezték a Duna budafoki szakaszán megtalált két robbanótest kiemelését és hatástalanítását, így már nincs lezárva az érintett városrész. Újraindult a vonatközlekedés a Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszon.
A Déli pályaudvarról, illetve Kőbánya-Kispestről induló és oda érkező vonatok 16:30-tól ismét az eredeti menetrend szerint, a teljes útvonalukon járnak, már nem kell pótlóbuszokra átszállni.
Az elővárosi vonatközlekedésben már nincs korlátozás az S36-os tárnoki, Z30-as és G43-as székesfehérvári, illetve az S40-es pusztaszabolcsi és S42-es dunaújvárosi járatok forgalmában.
A székesfehérvári vonalon közlekedő távolsági vonatok is már a Déli pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak.
 A menetrend fokozatosan áll helyre, a hatósági zárás befejezése után több vonat késve indult el, illetve a szerelvényfordulók miatt estig még késésekre kell számítani.
Frissítés 15:50-kor:
A legfrissebb információk szerint a hatósági zárás 16 óra után is érvényben marad, így továbbra sem közlekednek a vonatok a Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszon. Az utasok pótlóbuszokkal utazhatnak a délelőtt óta érvényben lévő rendkívüli közlekedési rend szerint.

Előzmény:

A Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán megtalált két robbanótestet. A rendőrség a művelet idejére 1 kilométeres körben kiüríti a városrészt és lezárja a 6-os számú főutat. A vonatközlekedés várhatóan 10 és 16 óra között szünetel a Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszon.

10 óra előtt:

  • A Déli pályaudvarról, illetve Kőbánya-Kispestről induló és oda érkező vonatok menetrend szerint, teljes útvonalukon járnak.
  • A Székesfehérvárról Kőbánya-Kispestre 10:31-kor érkező G43-as gyorsított vonat, a Dunaújvárosból a Déli pályaudvarra 10:19-kor érkező S42-es személyvonat, illetve a Nagykanizsáról ugyancsak a Délibe 10:24-kor érkező gyorsvonat is közlekedik még.
  • A Déli pályaudvarról a menetrend szerint 10:10-kor induló Z30-as jelzésű vonat korábban, 9:50-kor indul és teljes útvonalán módosított menetrend szerint halad.

 

10 órától:

  • A rendőrségi zárás miatt nem közlekednek a vonatok Kelenföld és Érd alsó között, ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Kőbánya-Kispestről menetrend szerint 9:57-kor induló S36-os vonat csak Kelenföldig megy, ezt követően a többi S36-os jelzésű vonat is csak Kelenföldig közlekedik.
  • A G43-as vonatok Kőbánya-Kispest és Kelenföld, illetve Érd alsó és Székesfehérvár viszonylatban járnak, Kelenföld és Érd alsó között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A pótlóbuszok Kelenföld és Érd alsó között az Angeli utca/Nagytétényi út BKK-megállónál és Budapest, Tétényi út autóbusz megállóhelynél állnak meg, amelyek közel vannak a Kastélypark, illetve Tétényliget vasúti megállókhoz. Érd alsó és Székesfehérvár között a G43-as vonatok menetrendjei változatlanok.
  • A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek a vonatok. Ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déliből utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz.
  • A Z30-as székesfehérvári zónázó vonatok helyett Kelenföld és Érd alsó között szintén pótlóbuszok közlekednek, amelyek a két állomás között nem állnak meg. Érd alsótól Székesfehérvárig változatlan menetrend szerint járnak.
  • A dunaújvárosi és a pusztaszabolcsi S40/S42-es vonatok csak Érd felsőig közlekednek és onnan is indulnak. A Budapestről induló és oda érkező utasok Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszokkal utazhatnak, ezek a két állomás között nem állnak meg. Az érdi utasok az Érd alsótól induló pótlóbuszokkal utazhatnak Budapestre.

 

Távolsági vonatok:

  • A nagykanizsai, veszprémi és szombathelyi gyorsvonatok csak Székesfehérvártól, illetve Székesfehérvárig közlekednek. A gyorsvonatok utasainak Székesfehérvárra a Z30-as vonatokkal, illetve pótlóbuszokkal biztosított az eljutás.
  • A pécsi és a kaposvári InterCity vonatok a vágányzári menetrend szerint továbbra is csak Százhalombattáról indulnak és oda is érkeznek. Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszok közlekednek.

A menetrendi korlátozások várhatóan szombaton 16 óráig lesznek érvényben, az időpont a hatósági zárás függvényében módosulhat. A vonatközlekedés újraindulásáról a MÁVINFORM a közösségi oldalain, online felületein, valamint a sajtón keresztül is tájékoztatni fogja az utasokat.

 

MÁVINFORM