A Nyugati pályaudvar minden vonatot indít és fogad - zavartalanul

2021. július 18. vasárnap, 06.11 / Utolsó módosítás: 2021. július 19. hétfő, 06.56

Frissítés hétfőn 4:50-kor:

Hétfőn hajnaltól nincsenek menetrendi korlátozások a Nyugati pályaudvar vonatközlekedésében, valamennyi vonat közlekedik zavartalanul, menetrendszerint. 

Frissítés vasárnap 21:35-kor:

Hétfő hajnaltól nem kell korlátozásokra számítani a Nyugati pályaudvar forgalmában, a vasárnapi közlekedést hátráltató műszaki hibákat elhárították. A hét első munkanapján az érintett vonatok már ismét a Nyugati pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak.

A Nyugati pályaudvart érintő vonalak közül két vonalon kell korlátozásokra számítani más szakaszokon.

Frissítés vasárnap 18 órakor:

A reggel bevezetett közlekedési rend vasárnap este is érvényes, de több vonat már a teljes útvonalon közlekedik.
Hétfő hajnaltól várhatóan már nem kell korlátozásokra számítani a Nyugati pályaudvar forgalmában, a vonatok az eredeti útvonalukon közlekedhetnek.

Szegedi InterCity-k:

Lajosmizsei vonal:

  • Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest.
  • A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.
  • Este már a Nyugati pályaudvarra érkezik a Dabasról 18:16-kor és a Lajosmizséről 20:41-kor induló S21-es vonat (2943, 2931).

Ceglédi vonal:

  • A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra.
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.
  • A Nyugati pályaudvaron fordulnak: távolsági sebesvonatok, InterCity-k, Z50-es vonatok
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 23 óráig rásegítő pótlóbuszok is közlekednek kb. félóránként, a városba való gyorsabb eljutás érdekében az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak leszálló utas esetén. 
  • Alternatív eljutási lehetőség: a Budapest bérlettel rendelkező utasoknak az M3-as metrópótló Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között.
  • Este már a Nyugati pályaudvarra érkezik a Monorról 21:37-kor induló S50-es vonat (2751).
  • Este már a Nyugati pályaudvarról indul 22:03-kor a személyvonat Kecskemétre (7028).
 
Az esztergomi és a szobi vonal közlekedésében nincs változás, az eredeti menetrend érvényes.
 
A Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat. Bővebb tájékoztatás: https://www.mavcsoport.hu/mavinform/rakospalota-ujpest-es-fot-kozott-vonatpotlok
A Nyugati pályaudvaron több munkálat még nem fejeződött be, így vasárnap reggeltől a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni az állomás. A végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat is korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében.

Vasárnap reggel 6 órától érvényes változások a közlekedési rendben

Szegedi InterCity-k:

Lajosmizsei vonal:

  • Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest.
  • A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.
 
Ceglédi vonal:

  • A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra.
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.
    A Nyugati pályaudvaron fordulnak: távolsági sebesvonatok, InterCity-k, Z50-es vonatok
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között rásegítő pótlóbuszok is közlekednek, a városba való gyorsabb eljutás érdekében az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak leszálló utas esetén. 
  • Alternatív eljutási lehetőség: a Budapest bérlettel rendelkező utasoknak az M3-as metrópótló Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 
 
Az esztergomi és a szobi vonal közlekedésében nincs változás, az eredeti menetrend érvényes, 5-15 perces késések előfordulhatnak.
 
MÁVINFORM