Február 28-án és március 1-jén napközben 8 és 17 óra között a Budapest-Újszász-Szolnok fővonal, Rákoshegy és Maglód közötti szakaszán a felsővezetéki hálózat részleges karbantartását, illetve a vasúti közlekedésre veszélyes fák kivágását, gyérítését végzik. A munkálatok ideje alatt, a két állomás között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt változik a menetrend.
Menetrendi változások
Budapestről Sülysáp–Szolnok–Békéscsaba felé
- 7 és 16 óra között Budapestről Sülysáp-Szolnok felé óránként csak egy elővárosi vonat indul, minden óra 50 perckor a Keleti pályaudvarról. Sülysápig minden állomáson és megállóhelyen megáll, onnan Z60-as vonatok megállási rendjében közlekednek Szolnok felé.
- Ennek megfelelően 8-tól 17 óráig a Keleti pályaudvarról óra 20-kor Sülysápra induló S60-as vonatok nem közlekednek, a megszokott menetrend szerint minden óra 15-kor Szolnokra induló Z60-as vonatok pedig 25 perccel korábban, előző óra 50 perckor indulnak és S60-as vonatként közlekednek Szolnokig.
- 8 és 17 óra között a Budapestről Békéscsaba felé induló távolsági vonatok (Békés, Claudiopolis-Fogaras, Maros, Béga, Muntenia InterCityk) 5 perccel korábban, minden óra 5 perckor indulnak a Keleti pályaudvarról. Szolnoktól a megszokott menetrendjük szerint közlekednek tovább Békéscsaba felé.
- A Keleti pályaudvarról Debrecen–Záhony–Csap–Ungvár felé tartó Tisza-Szamos EuroCity (EC 143) 5 perccel később, 13:45-kor indul tovább a Keleti pályaudvarról.
Békéscsaba–Szolnok–Sülysáp felől Budapest felé
- 8 és 17 óra között Sülysápról óránként csak egy elővárosi vonat indul a főváros felé.
- a Szolnok felől érkező elővárosi vonatok Sülysápon 9 percet várakoznak, majd az S60-as vonat megállási rendje szerint közlekednek tovább a Keleti pályaudvarra. A változás miatt a Szolnok és Sülysáp között felszállók a megszokotthoz képest 25 perccel később érkeznek Budapestre.
- 7:50 és 16:30 között a Sülysápról minden óra 26-kor, valamint 56-kor Budapestre induló S60-as vonatok nem közlekednek.
- 7 és 16 óra között a Szolnokról Budapest felé továbbinduló távolsági vonatok (Békés, Ister, Maros, Béga, Muntenia, Körös InterCityk) 5 perccel később, óra 55-kor érkeznek a Keleti pályaudvarra
- Az Ungvár felől érkező Tisza-Szamos EuroCity (EC 146) Debrecen és Budapest között a megszokotthoz képest 5-6 perccel korábban közlekedik.
Javasoljuk, hogy utazásukat a MÁVPlusz utazástervezővel tervezzék meg, mely tartalmazza a megváltozott menetrendi adatokat.




