Észak-Pestre vonattal érkezők, figyelem! Június 21-étől július 27-ig jelentősen változik a közlekedési rend az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon, mert Rákosrendező állomáson pályafelújítást végzünk. Módosul a menetrend mindhárom érintett irányból, a vonatok fővárosi végállomása a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra kerül át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal vonatai Rákospalota-Újpestig járnak. (Az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti: a sűrű, budapesti közúti forgalomban a pótlóbuszok nem tudnának olyan kedvező eljutási lehetőséget kínálni az utasoknak, mint a sűrűn közlekedő metró- és villamosjáratok.)
A jelentős mértékű korlátozások mérséklése, illetve az alternatív útvonalak biztosítása érdekében ugyanakkor erősítjük a szobi és a veresegyházi vonallal párhuzamos helyközi buszjáratokat: főként csúcsidőben több járat indul Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Őrbottyán, Vác térségében, melyekről Újpesten közvetlenül az M3-as metróra lehet átszállni a belváros felé.
A térségben mintegy 10 autóbusszal erősítettük meg az elővárosi buszos szolgáltatást, emellett az utasigényekhez igazodva tartalék járművekkel is készülünk.
A BKK pedig sűríti a 12-es és a 14-es villamosok közlekedését, növeli a villamosok kapacitását, így a villamosok 3 percenként és több kocsival közlekednek. Ezenkívül a BKK további járatokon és szakaszokon is elfogadja a vasúti díjtermékeket június 20-án 23 órától július 28-án 1:00 óráig.
Az esztergomi vonatokról Újpest megállóhelyen célszerű átszállni az M3-as metróra a belváros felé.
A lezárás ideje alatt éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek, ezért a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom. A pályakarbantartás célja az, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az érintett vonalakon a menetrend, csökkenjen a késés aránya. Ennek érdekében Rákosrendezőn mintegy 800 méteren szüntetjük meg a sebességkorlátozásokat, több mint másfél kilométernyi vágányt építünk át, 700 méteren ágyazatrostálást végzünk, síneket, betonaljakat és talpfákat cserélünk, részben megújul a felsővezeték-hálózat is. Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően 80 km/órás sebességgel lesz használható a pálya – akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások is.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság