Nagymarosnál kedden hajnalban egy vágányon megindult a vonatforgalom

2024. január 2. kedd, 05.07 / Utolsó módosítás: 2024. január 3. szerda, 06.55
Frissítés: 01. 03. 6:55-kor
 
A Szobról 8:26-kor a Nyugati pályaudvarra induló G70-es vonat (2357) csak Verőcétől közlekedik. Az utasai a Szobról 8:56-kor a Nyugati pályaudvarra induló Z70-es vonattal (2367) utazhatnak.
 

Frissítés: 01.02. 5:00-kor:
 

Január 2-án hajnalban Nagymaros és Verőce között egy vágányon villamosvontatással megindulhatott a közlekedés, így újra járnak a szobi zónázóvonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, ezért már nem kell pótlóbuszra szállni Vác és Szob között. 

További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart. Addig a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében 5-15 perces késések előfordulhatnak.

Kedden hajnaltól a következők szerint közlekednek a vonatok:

  • Az S70-es vonatok továbbra is menetrend szerint közlekednek a Nyugati pályaudvar és Vác között.
  • szobi Z70-es és G70-es vonatok ismét a megszokott teljes útvonalukon közlekednek - egy kivételével: a Szobról 8:26-kor induló G70-es vonat (2357) csak Verőcétől közlekedik, onnan 8:49-kor indul a Nyugati pályaudvarra.
    • Szobról 3:32-kor a Nyugati pályaudvarra induló S70-es vonat (2319) is teljes útvonalán közlekedik.
  • nemzetközi vonatok, azaz a Metropolitan EuroCityk, a Báthory (EC 130, EC 131), és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173), valamint a Metropol EuroNight vonatok (EN 476, EN 477) a Nyugati pályaudvar és Szob között a menetrend szerinti teljes útvonalukon közlekednek.
  • Vác és Szob között már nem kell átszállni pótlóbuszokra sem a szobi járatok, sem a nemzetközi vonatok esetében.

 


Frissítés: 01.01. 19:50-kor

Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is. Ez azt jelenti, hogy a mai napon még nem indulhat újra a vonatforgalom, de január 2-án hajnali 4 órakor Nagymaros és Verőce között egy vágányon villamosvontatással megindulhat a közlekedés, így akkortól újra járnak a szobi zónázóvonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, ezért nem kell majd átszállni pótlóbuszra Vác és Szob között. 

További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart. Addig a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében 5-15 perces késések előfordulhatnak.

A kedden hajnalban, illetve reggel útra indulóknak az utazás előtt feltétlenül érdemes tájékozódni a MÁVINFORM felületein (MÁV app, MÁV honlap, MÁVINFORM facebook), valamint javasoljuk, hogy az utazásuk során figyeljék az állomási és fedélzeti hangos utastájékozatást.

Január 1-jén még marad a korlátozás és az eddigi forgalmi rend:

Vác és Szob közötti korlátozások miatt január 1-jén, illetve a forgalom megindulásáig még az elmúlt két napra meghirdetett forgalmi rend szerint zajlik még a közlekedés. Vác és Szob között pótlóbuszok járnak. A szobi Z70-es, G70-es vonatok vonatok nem közlekednek. A Nyugati pályaudvar és Vác között az S70-es vonatok megszokott menetrendjük szerint járnak. Vác-Verőce-Nagymaros-Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket a menetrend szerinti buszokon.

  • Nyugati pályaudvarról Szobra 21:08-kor, 22:08-kor induló Z70-es vonat (2368, 2378) Vácig közlekedik, onnan pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig. A Nyugati és Vác között minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • Nyugati pályaudvarról Szobra 22:50-kor, 23:50-kor és 00:50-kor induló S70-es vonatok (2388, 2398, 2310) Vácig közlekednek. Onnan pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig.

A Metropolitan EuroCityk Szlovákia felől csak Szobig közlekednek és onnan fordulnak vissza, helyettük Vác és Szob között EC-pótlóbuszok járnak. A Metropol EuroNight (EN 476, EN 477), a Báthory (EC 130, EC 131) és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173) kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek.

A forgalom újraindulásáig érvényes forgalmi rendről lentebb olvashatnak részletesebb információkat. 

Utazás előtt érdemes tájékozódni a MÁV app, az Elvira menetrendi tervező (jegy.mav.hu), a mikorindul.hu weboldalunk segítségével, illetve a MÁVINFORM felületein (MÁV honlap, MÁV app, facebook). Kérjük utasainkat, hogy figyeljék az állomási és fedélzeti utastájékoztatást is.

A teljes helyreállítás várhatóan 2 hétig tart

Szombat kora délután egy Nagymaros állomásra bejáró 23 vagonból álló tehervonat 9 tartálykocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon, egyes kocsik a tengelyükkel az ágyazatba fúródtak.

A kisiklott tisztítatlan tartálykocsik bár üresek voltak, de az előírásokat betartva a MÁV vegyi elhárító csapata és a Katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat. Szivárgást nem észleltek, így nem jelentettek veszélyt a környezetre. Ennek megállapítását követően már aznap délután megkezdődhetett a helyszínelés és estétől pedig a műszaki mentés egy vasúti óriásdaru segítségével.

A kocsik daruzásának megkezdése előtt a felsővezetéket részben vissza kellett bontani, illetve félrehúzni, hogy a daru, és a megemelt kocsik ne akadjanak bele. A MÁV szakemberei szombat délutántól éjjel-nappal folyamatosan dolgoztak a kocsik visszaemelésén. Hétfő délutánra mindegyik kocsit sikerült beemelni és elszállítani, továbbá a nagymennyiségű leszakadt alkatrészt, tengelyeket, forgóvázakat is összegyűjtötték, elvitték. Ezt követően, hétfő estétől az egyik, kevésbé rongálódott vágányon elvégezték a szükséges vágányszabályozást, illetve visszaszerelték a felsővezetéket, hogy kedden hajnalban megindulhasson a vonatközlekedés.

A baleset következtében három vágány esetében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. sínek, jelzőberendezések, váltók, betonaljak sérültek. Az okozott károk pontos felmérése és a teljes helyreállítás tervezése, kivitelezése csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után kezdődhetett meg. A pálya teljes helyreállítása a jelenlegi becslés alapján két hétig tarthat Nagymaroson.

Fotók a hírünk alján tekinthetők meg.
 

Frissítés: 01.01. 21:00-kor

A Nyugati pályaudvarról Szobra 21:08-kor, 22:08-kor induló Z70-es vonat (2368, 2378) Vácig közlekedik, onnan pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig. A Nyugati és Vác között minden állomáson és megállóhelyen megáll.

A Nyugati pályaudvarról Szobra 22:50-kor, 23:50-kor és 00:50-kor induló S70-es vonatok (2388, 2398, 2310) Vácig közlekednek. Onnan pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig.

Frissítés: 
  • Hétfő reggel a Nyugati pályaudvarról 5:30-kor Prágába induló Metropolitan EuroCity (EC 280) helyett a Nyugati pályaudvar és Párkány (Štúrovo) között közlekedik pótlóbusz. 
  • Hétfőn, a Nyugati pályaudvarról Prágába 9:30-kor induló Metropolitan EuroCitytől (EC 278) kezdődően a Metropolitan EC-k utasait külön EC-pótlóbuszok szállítják Vác és Szob között.
 
Frissítés: december 31-re és január 1-jére vonatkozó forgalmi változásokkal
 
Vác és Szob között továbbra is szünetel a vonatforgalom a szombat kora délután Nagymarosnál kisiklott 9 kocsi visszaemelése és a műszaki mentés ideje alatt. A jelenlegi információk alapján január 1-jén még szünetelni fog a vonatközlekedés. A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés. Addig érvényben maradnak a korlátozások és közlekedési változások:
  • Pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között. A közúti viszonyok miatt a buszok menetideje eltér a vonatokétól, ezért a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác fölötti szakaszán utazóknak hosszabb eljutási időkre kell számítani.
    A pótlóbuszok megállási helyei lentebb, ide kattintva tekinthetők meg.
  • A Nyugati pályaudvar és Vác között az S70-es vonatok megszokott menetrendjük szerint közlekednek. Nagyobb késések nincsenek ezen a szakaszon.
  • A szobi Z70-es vonatok, illetve a késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek. Az utasaik a Nyugati pályaudvar és Vác között az S70-es vonatokat, Vác és Szob között a pótlóbuszokat vehetik igénybe mindkét irányban.
  • Vác-Verőce-Nagymaros -Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket a menetrend szerinti járatain.

Változások a nemzetközi vonatok közlekedésében

A Metropolitan EuroCity vonatok eredeti szerelvényei Szobról fordulnak vissza Pozsony felé. Szob és Vác között mindkét irányban pótlóbuszok szállítják az utasaikat. A Nyugati pályaudvar és Vác között motorvonat közlekedik a Metropolitan vonatok szerelvényei helyett, viszont Vácról a pótlóbuszok beérkezése után induló, alkalmas vonattal lehet eljutni a Nyugati pályaudvarra.

Hétfőn, a Nyugati pályaudvarról Prágába 9:30-kor induló Metropolitan EuroCitytől (EC 278) kezdődően a Metropolitan EC-k utasait külön EC-pótlóbuszok szállítják Vác és Szob között.

 
A Metropol EuroNight (EN 476, EN 477), a Báthory (EC 130, EC 131) és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173) kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé, felől közlekednek az alábbiak alapján:

Budapestről induló:

  • A Nyugati pályaudvarról 7:30-kor Hamburgba induló Hungária EuroCity (EC 172),
  • a 8:12-kor Varsóba induló Báthory EuroCity (EC 130) és
  • a 19:30-kor Breclavba induló Metropol EuroNight (EN 476) kerülő útvonalon, Győr, Hegyeshalom, Rajka felé közlekedik.

Budapest felé közlekedő:

  • A Breclav felől érkező – Vácról menetrend szerint 8 órakor továbbinduló – Metropol EuroNight (EN 477), 
  • a Varsó felől érkező, menetrend szerint Szobról 18:51-kor továbbinduló Báthory EuroCity (EC 131) és
  • a Hamburg felől érkező, Szobról 19:38-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Hungária EuroCity (EC 173) - Rajkán, Hegyeshalmon és Győrön át - kerülő útvonalon közlekedik. A Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Keleti pályaudvarra érkezik.
  • A Szlovákia felől Rajkánál belépő, Budapestre tartó nemzetközi vonatok leszállás céljábóBudapest-Kelenföld állomáson is megállnak. 
  • A kerülő útvonal miatt a vonatok nem érintik Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Štúrovo (Párkány), Nové Zámky (Érsekújvár) állomásokat. A kerülő útvonalon való közlekedés esetén is hosszabb eljutási időre lehet számítani. A vonatinfó és a MÁV app térképén nem követhető az útvonaluk.

Utazás előtt érdemes tájékozódni a MÁV app, az Elvira menetrendi tervező (jegy.mav.hu), a mikorindul.hu weboldalunk segítségével, illetve a MÁVINFORM felületein (MÁV honlap, MÁV app, facebook).

Kárfelmérés, helyreállítás:

A MÁV szakemberei az éjszaka folyamán is dolgoztak Nagymarosnál. A daruzás megkezdése előtt a felsővezetéket vissza kellett bontani. A késő este megérkezett óriásdaru segítségével - az előkészítő műveletek után - a szombat kora délután kisiklott 9 kocsiból hármat már visszaemeltek. A 23 vagonból álló szerelvény többi kocsijából tizenegyet továbbszállítottak Szob felé, illetve a hátul lévőket elvontatták Verőcére.

A baleset következtében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje. A műszaki mentés és a helyreállítás várhatóan több napig tarthat.

 

 

Frissítés: 12.31. 23:45-kor
A korábban közöltekkel ellentétben január 1-jén mégis közlekedik a Nyugati pályaudvar és Vác között a Nyugatiból 00:50-kor, 02:50-kor és 04:50-kor induló S70-es vonat (2310, 2330, 2350). Váctól pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig.
 
Frissítés: 12.31. 23:10-kor

Január 1-jén nem közlekedik a Nyugati pályaudvarról Szobra 00:50-kor, 02:50-kor és 04:50-kor induló S70-es vonat (2310, 2330, 2350).

Emiatt 3 órakor pótlóbusz indul Vácról Szobra. (A buszok megállási helyei lentebb olvashatók). A Nyugati pályaudvarról 1:50-kor Vácra induló S70-es vonatról (2430) biztosítunk csatlakozást a buszhoz.

 
Frissítés: 12.31. 18:20-kor
  • Vasárnap este a Szobról a Nyugati pályaudvarra 20:59-kor és a 21:59-kor induló S70-es vonatok (2341, 2351) Vác és a Nyugati pályaudvar között közlekednek. Szob és Vác között pótlóbusz szállítja az utasokat.
  • Nyugati pályaudvarról Szobra 22:50-kor induló vonat (2388) Vácig közlekedik. Onnan Szobig pótlóbusz szállítja az utasokat.
 

Fotók a hírünk alján tekinthetők meg.


 

Frissítés: 12.30. 22:00-kor
Szombat este megérkezett a nagyteljesítményű daru, amellyel az előkészítő műveletek után, várhatóan éjszaka megkezdődhet a kocsik visszaemelése.
A jelenlegi információk szerint várhatóan december 31-én éjfélig szünetelni fog a vonatközlekedés Nagymaros és Verőce között. Addig továbbra is érvényben maradnak a korlátozások és közlekedési változások.
 
Előzmény:
Szombat délután, egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon. A helyszíni vizsgálat és a műszaki mentés ideje alatt – bizonytalan ideig, várhatóan akár több napig - szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között. A Budapest-Vác-Szob vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani.
Egyes szobi Z70-es vonatok, illetve késő esti, éjszakai szobi S70-es vonatok nem közlekednek, vagy csak a Nyugati pályaudvar és Vác között járnak.
A kisiklott tartálykocsik üresek, de nincsenek kitisztítva, ezért a MÁV vegyi elhárító csapata és a Katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat. Szivárgást nem észleltek.
A baleset következétben jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozatt kár mértéke és a helyreállítás ideje. A műszaki mentés és a helyreállítás várhatóan több napig tarthat.
A kocsik visszaemeléséhez Szolnokról egy nagy teherbírású vasúti daru fog érkezni Nagymarosra. 
A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés.
 
Vác-Verőce-Nagymaros -Szob között a Volánbusz elfogadja a vasúti menetjegyeket és bérleteket a menetrend szerinti járatain.

A pótlóbuszok megállási helyei:

  • Vác autóbusz-állomás (Galcsek György utca)
  • Verőce Fűrésztelep (Volánbusz megállóhely)
  • Kismaros (Volánbusz megállóhely)
  • Nagymaros–Visegrád (Visegrádi komp felé balra mutató jelző táblánál)  
  • Nagymaros vasútállomás (balra - Visegrádi utca, jobbra - gyalogos aluljáró)
  • Zebegény vasúti megállóhely – ideiglenes autóbusz-megállóhely (megállás a jobbra kanyarodó sávban a vasúti aluljáró előtt)
  • Szob alsó esetében - Szob SZTK Volánbusz megállóhely
  • Szob vasútállomás (Volánbusz megállóhely)

Változások a nemzetközi vonatok közlekedésében

(frissítve: 12.30. 21:40-kor)

  • Metropolitan EuroCity vonatok eredeti szerelvényei Szobról fordulnak vissza Pozsony felé. Szob és Vác között mindkét irányban pótlóbuszok szállítják az utasaikat. A Nyugati pályaudvar és Vác között motorvonat közlekedik a Metropolitan vonatok szerelvényei helyett, viszont Vácról a pótlóbuszok beérkezése után induló, alkalmas vonattal lehet eljutni a Nyugati pályaudvarra.
  • Metropol EuroNight (EN 476, EN 477), a Báthory (EC 130, EC 131) és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173) kerülő útvonalon, Hegyeshalom, Rajka felé közlekednek:

Budapestről induló:

  • A Nyugati pályaudvarról 7:30-kor Hamburgba induló Hungária EuroCity (EC 172),
  • a 8:12-kor Varsóba induló Báthory EuroCity (EC 130) és
  • a 19:30-kor Breclavba induló Metropol EuroNight (EN 476) kerülő útvonalon, Győr, Hegyeshalom, Rajka felé közlekedik.

Budapest felé közlekedő:

  • A Breclav felől érkező – Vácról menetrend szerint 8 órakor továbbinduló – Metropol EuroNight (EN 477), 
  • a Varsó felől érkező, menetrend szerint Szobról 18:51-kor továbbinduló Báthory EuroCity (EC 131) és
  • a Hamburg felől érkező, Szobról 19:38-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Hungária EuroCity (EC 173) - Rajkán, Hegyeshalmon és Győrön át - kerülő útvonalon közlekedik. A Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Keleti pályaudvarra érkezik.
  • A Szlovákia felől Rajkánál belépő, Budapestre tartó nemzetközi vonatok leszállás céljából Budapest-Kelenföld állomáson is megállnak. 
  • A kerülő útvonal miatt a vonatok nem érintik Vác, Nagymaros-Visegrád, Szob, Štúrovo (Párkány), Nové Zámky (Érsekújvár) állomásokat. A kerülő útvonalon való közlekedés esetén is hosszabb eljutási időre lehet számítani. A vonatinfó és a MÁV app térképén nem követhető az útvonaluk.

Egyéb forgalmi változások szombaton délután:

  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 13:08-kor induló Z70-es vonat (2344) nem közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 13:30-kor induló Metropolitan EuroCity (EC 274) szerelvénye csak Szobtól közlekedik. A Nyugati és Vác között mentesítővonat, Váctól pótlóbusz szállítja az utasokat Szobig.
  • A Prágából – Pozsonyon át – Budapestre tartó, Szobról 13:38-kor továbbinduló Metropolitan EuroCity (EC 275) szerelvénye csak Szobig közlekedik. Onnan pótlóbusz szállítja az utasokat Vácig. Váctól mentesítővonat indul Budapestre.

Nagymaros - kisiklott kocsi felemelve a daruval

Nagymaros - kocsi pőrekocsira emelve

A 4. siklott tartálykocsi beemelése

Éjszakai daruzás Nagymarosnál

Nagymaros - egy tehervonat 9 kocsija kisiklott

Nagymaros - egy tehervonat 9 kocsija kisiklott

Nagymaros - egy tehervonat 4 kocsija kisiklott

Nagymaros - egy tehervonat 4 kocsija kisiklott

 

Utasaink elnézését és türelmét kérjük!