Május 17-től jelentős változások a Keleti pályaudvart érintő vonatoknál

2017. május 2. kedd, 08.00 / Utolsó módosítás: 2017. május 17. szerda, 16.27

Május 17-től június elsejéig felújításokat végeznek a Keleti pályaudvaron, illetve a Ferencvárost a Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos a Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. 

Budapest-Keleti vágányzári információ

Május 17-től június 1-ig minden nap, a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Fontos változás, hogy a pécsi, a soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatoknak a Keleti helyett átmenetileg a Déli pályaudvar lesz az indító- és a végállomása.

A Keleti pályaudvarról 14:45-kor induló Rippl-Rónai InterCity változatlan menetrend szerint közlekedik, illetve a Rijeka–Budapest-Keleti viszonylatú Kvarner InterCity  a Keletibe érkezik. A bajai expresszvonatok továbbra is a Keletiből indulnak és oda futnak be, némileg módosított menetrend szerint.

Munkanapokon a Budapest–Tatabánya-Oroszlány viszonylatú S12-es, a martonvásári S30-as, továbbá a székesfehérvári G43-as jelzésű, hétvégén pedig a tárnoki S36-os elővárosi vonatok Kelenföldről fordulnak.

Május 17-től 19-ig, május 22-től 25-ig a Keleti pályaudvarra 6:55-kor és 7:55-kor érkező hatvani és a munkanapi gödöllői vonatok Kőbánya felsőről indulnak és oda is érkeznek. A Keleti–Kőbánya felső viszonylatban az egri és sátoraljaújhelyi vonatokkal utazhatnak. 

Kelenföld vágányzári információ

A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok a Keleti pályaudvar helyett ugyancsak Kőbánya felsőről fordulnak. A Keleti pályaudvarról 13:45-kor, 14:45-kor, 15:45-kor, 16:45-kor, 17:45-kor és 18:45-kor induló nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, illetve egyes reggeli szolnoki gyorsított személyvonatok és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek. A vonatokat Keleti–Kőbánya felső között a hatvani személyvonatok és a szolnoki zónázó vonatok pótolják.

Május 17-től 25-ig a Budapest–Kelebia közötti személyvonatok a Keleti helyett Kőbánya-Kispestről fordulnak.

A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.

A vágányzári információs térképek itt tölthetőek le:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság – MÁVINFORM