Kőbánya felsőnél zavartalan a forgalom, a miskolci, szolnoki vonatok menetrendje fokozatosan áll helyre

2022. február 23. szerda, 10.15 / Utolsó módosítás: 2022. február 23. szerda, 18.52
Frissítés: 16:30-tól már zavartalanul közlekedhetnek a vonatok Kőbánya felsőn, helyreállították a délelőtti órákban megsérült felsővezetéket.
17 óráig vehetők igénybe a Keleti pályaudvar és Rákos között felármentesen az InterCity vonatok, melyek ezt követően már nem állnak meg Kőbánya felsőn és Rákoson sem. 17 órától már nem fogadják el a BKK járatain a vasúti jegyeket és bérleteket.
Az S60-as és S80-as vonatok közlekedése fokozatosan elindul, kimaradásokra, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra és késésekre továbbra is lehet számítani. A késő esti órákban állhat helyre a menetrendszerű vonatközlekedés a Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely és a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalakon.

Frissítés: Kőbánya felsőnél már két vágányon közlekedhetnek a vonatok. Ugyancsak megindult a vonatforgalom mindkét vágányon a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, továbbá a Kőbánya felső és Rákos közötti szakaszon is. A bevezetett korlátozások továbbra is érvényben maradnak, a Budapest–Hatvan–Miskolc és a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon jelentős késésekre kell számítani. Kőbánya felső többi vágányán még nem közlekedhetnek a vonatok, ott a felsővezeték helyreállítása 19 órára várható.
  • Az újszászi vonalon a sülysápi S60-as járatok továbbra sem közlekednek, helyettük a teljes útvonalon közlekedő G60-as és Z60-as vonatok állnak meg minden állomáson és megállóhelyen.
  • A hatvani vonalon a gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, helyettük az egri Agria InterRégió vonatok állnak meg minden állomáson és megállóhelyen.
  • Az InterCity vonatok megállnak Kőbánya felső és Rákos állomásokon is, a Keleti pályaudvar és Rákos állomás között felármentesen vehetők igénybe.

Frissítés: A Keleti pályaudvar és Rákos között, a Kőbánya felsőnél megrongálódott felsővezeték helyreállítása miatt 14:53-tól előreláthatólag 45 percig nem közlekedhetnek a vonatok. Ebben az időszakban az elővárosi és távolsági járatok Rákosig közlekednek és onnan is indulnak vissza.

Előzmény: Kőbánya felső állomásnál egy mozdony áramszedője letört, megsérült a felsővezeték is, emiatt több vágányon szünetel a közlekedés. A Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon 30-60, esetenként 80-100 perces késéssel közlekednek a vonatok. 
A torlódások és késések csökkentése érdekében a helyreállításig:
  • Az újszászi vonalon a sülysápi S60-as járatok nem közlekednek, helyettük a Z60-as vonatok állnak meg. A zónázó vonatok Szolnok felől csak Rákos állomásig közlekednek és onnan indulnak Szolnok felé.
  • A hatvani vonalon a gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, helyettük az egri Agria InterRégió vonatok állnak meg.
  • Az InterCity vonatok megállnak Kőbánya felső és Rákos állomásokon is, a Keleti pályaudvar és Rákos állomás között felármentesen vehetők igénybe.
A Kőbánya felső állomáson történt felsővezeték-szakadás miatt 12:30-tól elfogadják a vasúti menetjegyeket és bérleteket:
  • H8-as gödöllői HÉV teljes vonalán
  • M2 metró Keleti pályaudvar és Örs vezér tere közötti szakaszán
  • 67-es autóbuszokon - Örs vezér tere és Fővárosi Kertészet között
  • 161-es és 161A autóbuszokon - Örs vezér tere és Rákos vasútállomás között
  • 169E autóbuszokon - Örs vezér tere és Pécel vasútállomás között:
    • (Pécel felé a Fővárosi Kertészet elnevezésű megállóhelyen is megáll)
    • (Örs vezér tere felé Rákos vasútállomás elnevezésű megállóhelyen is megáll)
  • 97E autóbusz (Örs vezér tere - Rákos vasútállomás)
    • (Rákoskert felé a „Fővárosi Kertészet” elnevezésű megállóhelyen is megáll)
    • (Örs vezér tere felé „Rákos vasútállomás” elnevezésű megállóhelyen is megáll)

 

Felsővezetékszakadás

MÁVINFORM