Frissítés 20:41-kor:
Felsőgödön, Sződ-Sződligeten és Vác-Alsóvároson a vonatok ismét az irányuknak megfelelő vágányon állnak meg.
Az első teljes útvonalon, eredeti megállási rendjük szerint közlekedő vonatok irányonként:
- a Nyugati pályaudvarról 20:45-kor Vácra induló S70-es vonat (2468)
- a Vácról 21:34-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló S70-es vonat (2341)
A Volán 300-as buszjáratán a vasúti jegyek 22 óráig érvényesek.
Frissítés 18:13-kor:
18:15-től forgalmi rend változás:
- Az S70-es vonatok csak a Nyugati pályaudvar és Göd között közlekednek, a Z70-es vonatok Göd és Vác között a megállóhelyeken megállnak. A Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó Z70-es vonatok Vácról óra 34 perckor indulnak tovább.
- Göd és Vác között pótlóbuszok is közlekednek.
- Felsőgödön, Sződ-Sződligeten és Vác-Alsóvároson a vonatok mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg.
- A Volán 300-as járatán a vasúti jegyek érvényesek (a Vácról eredetileg óra 04 perckor Budapest felé induló, kimaradó S70-es vonatok helyett alternatív eljutási lehetőség az autóbusz-állomásról kerek órakor az Újpest-Városkapu felé induló 300-as busz).
- A Budapest és Vác között utazóknak alternatív útvonalként a veresegyházi vonalon közlekedő S71-es vonatokat ajánljuk, ahol zavartalan a forgalom.
A balesetben érintett Metropolitan EC (EC 272) utasai a következő Prágába tartó Metropolitan EC-vel (EC 270) utazhatnak tovább.
Forgalmi változások:
- A Nyugati pályaudvarról óra 45 perckor induló S70-es vonatok csak Gödig, a Vácról óra 04 perckor induló S70-es vonatok csak Gödtől közlekednek. Göd és Vác között ezek helyett a vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.
- A Z70-es vonatok a teljes útvonalon, változatlan megállási rend szerint járnak.
- A Nyugati pályaudvarról óra 15 perckor induló S70-es vonatok és a Vácról óra 34 perckor induló S70-es vonatok a teljes útvonalon közlekednek.
- Felsőgödön, Sződ-Sződligeten és Vác-Alsóvároson a vonatok mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg.
- A Volán 300-as járatán a vasúti jegyek érvényesek (a Vácról eredetileg óra 04 perckor Budapest felé induló, kimaradó S70-es vonatok helyett alternatív eljutási lehetőség az autóbusz-állomásról kerek órakor az Újpest-Városkapu felé induló 300-as busz).
- A Budapest és Vác között utazóknak alternatív útvonalként a veresegyházi vonalon közlekedő S71-es vonatokat ajánljuk, ahol zavartalan a forgalom.
A Nyugati pályaudvarról 15:30-kor Prágába elindult Metropolitan EC (EC 272) Sződligetnél elütött egy embert.




