A többi napon érvényes közlekedési rendről és a beruházásról itt adunk részletes tájékoztatást: https://www.mavcsoport.hu/delikorvasut
Július 27-én napközben jellemzően 11 és 15 óra között.
Elővárosi vonatok (Z30, S36)
A martonvásári Z30-as vonatok napközben nem közlekednek. Helyettük a kimaradó Z30-as vonatokhoz közel hasonló időpontban közlekedő S36-os vonatokkal utazhatnak, melyek a Déli pályaudvar és Tárnok között járnak, minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
- Az első kimaradó martonvásári Z30-as a Déli pályaudvarról 10:40-kor, valamint a Martonvásárról 11:48-kor induló járat (4614, 4625).
- Az utolsó kimaradó járat a Déli pályaudvarról 14:40-kor, valamint a Martonvásárról 15:48-kor induló vonat (4616, 4623).
Az S36-os vonatok napközben módosított menetrend szerint, a Déli pályaudvar és Tárnok között közlekednek. Jellemzően a martonvásári Z30-as vonatok eredeti menetrendje szerint közlekednek, azonban minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
- Az első érintett vonat kelenföldi 11:20-as indulás helyett 10:40-kor indul a Déli pályaudvarról Tárnok felé, valamint 11:16 helyett 11:43-kor indul Tárnokról a Déli pályaudvarig (3874, 3875).
- Az utolsó érintett S36-os, kelenföldi 15:20-as indulás helyett 14:40-kor indul a Déli pályaudvarról Tárnok felé, valamint 15:16 helyett 15:43-kor indul Tárnokról a Déli pályaudvarig (3876, 3873).
RailjetXpressek, Csárdás EuroCityk
- A Keleti pályaudvarról 11:40-kor, 12:40-kor, 13:40-kor és 15:40-kor Bécs felé induló vonatok railjet xpress (rjx 64, rjx 66, rjx 68), valamint Csárdás EuroCity (EC 144) csak Budapest-Kelenföldtől közlekednek.
- A Bécs felől érkező, a Keleti pályaudvarra 10:19-kor, 11:19-kor, 12:19-kor, valamint 14:19-kor érkező railjet xpress (rjx 267, rjx 19929, rjx 61), Csárdás EuroCity (EC 141) csak Budapest-Kelenföldig közlekednek.
Tisza-Szamos EuroCityk
Az Ungvárról Budapesten át Bécsbe tartó Tisza-Szamos EC (EC 146) a keleti országrészben csak Szolnokig, a megszokottnál korábban közlekedik.
- Átszállás után Szolnokról 12:59-kor gyorsvonat (755) indul a Keleti pályaudvarra.
- A továbbutazó utasok a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között a M4-es metróval utazhatnak, melyen elfogadják a vonatra megváltott menetjegyeket is.
- A Nagybánya felől érkező, Nyírábrányból 10:19-kor továbbinduló Szamos EuroCity (EC 687) 2 perccel korábban közlekedik.
A Bécsből Budapesten át Ungvárra tartó Tisza-Szamos EC (EC 143) a nyugati országrészben csak Kelenföldig közlekedik.
- A tovább utazó utasok Kelenföld vasútállomás és a Keleti pályaudvar között a M4-es metróval utazhatnak, melyen elfogadják a vonatra megváltott menetjegyeket is.
- Az EC a keleti országrészben csak Szolnoktól közlekedik Záhony, Ungvár felé, a megszokottól később.
- A Keleti pályaudvarról 13:40-kor belföldi gyorsvonat (754) indul Szolnokra, ahol biztosítják az átszállást a nemzetközi vonatra.
- Szolnok és Záhony között 11 perccel később közlekedik.
Július 29-én, 30-án, augusztus 1-jén, 5-én, 6-án, 8-án másnapra virradóan éjszakánként
A München felől érkező, a Keleti pályaudvarra 0:19-kor érkező railjet xpress (rjx 261) csak Kelenföldig közlekedik.
- Kelenföld és a Keleti pályaudvar között MÁVBuszok közlekednek a vonat érkezése után.
A Zágráb felől érkező, a Keleti pályaudvarra 0:24-re érkező Agram InterCity (IC 201) csak Kelenföldig közlekedik.
- Kelenföld és a Keleti pályaudvar között MÁVBuszok közlekednek a vonat érkezése után.




