Tart a ceglédi vonal felújítása - október 30-ig érvényes közlekedési rend

2021. augusztus 19. csütörtök, 07.52 / Utolsó módosítás: 2021. október 29. péntek, 23.24

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik, évente pedig több mint 11 millióan veszik igénybe. Kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. A vonal felújítása 2020-ban kezdődött. Az idei munkákat a MÁV 20 milliárd forintos kormányzati támogatással végzi. Ennek keretében tavasszal a Vecsés–Üllő szakasz felújítása valósult meg, a második ütemben pedig augusztus 30-tól október 30-ig Üllő és Monor között dolgoznak a pálya átépítésén. Az elővárosi és a távolsági vonatok menetrendje jelentősen módosul a ceglédi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakon, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni.

Az idei munkálatok második üteme augusztus 30-án indul Üllő és Monor között. A 18 kilométer hosszú vágány átépítésén, váltócseréken és felsővezeték-karbantartási munkálatokon túl Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélik, utóbbi megállóhelyen modern vizuális utastájékoztató rendszer fogja szolgálni az utasokat. Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel, és az útátjárót is átépítik.

A második ütem munkálatai Üllő és Monor között augusztus 30-tól október 30-ig tartanak, ez idő alatt felváltva dolgoznak a két vágányon, így a kivitelezés ideje alatt az érintett állomások között egy vágánnyal kevesebb áll a vonatok rendelkezésére. Egyes vonatok eltérő megállási renddel közlekednek, valamint rész-, illetve teljes útvonalon kimaradnak. Néhány vonat kivételével a vonatok a Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, illetve oda később érkeznek.

Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon is működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is. A felújítással és a módosított menetrendekkel kapcsolatos információk a www.mav.hu/100a oldalon is elérhetőek.

Menetrendi változások a 100a kivitelezés második üteme alatt, augusztus 30-tól október 30-ig:

100-as számú, Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal, 140 számú Budapest-Kecskemét-Szeged vonal– távolsági közlekedés:

  • A szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvarról 5 perccel korábban indulnak, Szegedről körülbelül 5 perccel később érkeznek meg a fővárosba. Az IC 700-as számú Kárász InterCity  vonat Szegedre 10 perccel korábban, 5:43-kor indul a Nyugati pályaudvarról. Ez az IC megáll Kőbánya alsón és Monoron is. Monoron átszállás biztosított a 6:28-kor Ceglédre induló 2812-es számú S50-es jelzésű személyvonatra.
  • A nyíregyházi kör IC-k és a záhonyi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvarról 5 perccel korábban indulnak, visszairányban 5 perccel később érkeznek.
  • A 100-as számú vonali sebesvonatok – a 6018, 6098, 6009, 6019, 6099 számú vonatok kivételével – Ceglédről indulnak Nyíregyházára és onnan oda is érkeznek. A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 6018-as számú sebesvonat 10 perccel korábban 21:18-kor, a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 6098-as számú sebesvonat 5 perccel korábban 22:23-kor indul. A Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:31-kor induló 6009-es számú vonat az alapmenetrend szerint közlekedik. A Debrecenből a Nyugatiba 3:26-kor induló 6019-es, és a Debrecenből a Nyugatiba 4:21-kor induló 6099-es számú sebesvonat 10 perccel később érkezik a Nyugati pályaudvarra.
  • A 6225, 6213, 16303, 1633-os számú vonatok vasárnaponként Szolnok–Újszász–Budapest útvonalon, kerülő úton közlekednek.
  • A 7029–2849, 6019–7039, 7009–2879, 6099–7049 számú vonatok Cegléd és a Nyugati pályaudvar között összevont menetrend szerint közlekednek. A vonatok Monorierdő megállóhelyen nem állnak meg. A 7039-es számú vonat Monor–Budapest-Nyugati, a 2849-es 2879-es, 7049-es számú vonatok Cegléd–Budapest-Nyugati között nem közlekednek.

100a számú, Budapest–Cegléd–Szolnok vonal – elővárosi közlekedés:

  • A naponta közlekedő Z50-es viszonylatjelzésű zónázó vonatok a Nyugati pályaudvarról 10 perccel korábban indulnak és 10 perccel később érkeznek a Nyugatiba. A 2812-es számú S50-es vonatként Monorról indul 6:28-kor, Nyugati–Monor között nem közlekedik. A 2829, 2839-es számú vonatok az alapmenetrend szerint közlekednek, a 2649-es számú  vonat 5 perccel később, 7:02-kor érkezik a Nyugati pályaudvarra.
  • A délutáni időszakban csak munkanapokon közlekedő Z50-es viszonylatjelzésű zónázó vonatok a Nyugati pályaudvarról 10 perccel korábban indulnak, Ferihegy helyett Hosszúberek-Péteri megállóhelyen állnak meg.
  • Hosszúberek-Péteri megállóhelyen Budapest felé reggel a 2839, 2859, 2649, 2669-es számú Z50-es vonatok állnak meg. Ezen felül a hajnali és a késő esti személyvonatok állnak meg.
  • A Budapest-Nyugati – Monor között közlekedő S50-es viszonylatjelzésű személyvonatok helyett munkanapokon Üllő – Monor, hétvégi napokon Vecsés – Monor között pótlóbuszok közlekednek. A pótlóbuszok Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhely helyett a 4-es sz. főúton Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz megállóhelyen, Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhely helyett Vecsés, Iskola utca autóbusz megállóhelyen állnak meg. A vonatok munkanapokon napközben Budapest-Nyugatiból 10 perccel korábban indulnak és 10 perccel később érkeznek Budapest-Nyugatiba. Hétvégi napokon napközben Budapest-Nyugatiból 20 perccel később indulnak és 20 perccel korábban érkeznek Budapest-Nyugatiba.
  • A hajnali időszakban a személyvonatok az alapmenetrend szerint indulnak a Nyugati pályaudvarról, a késő esti 2638-as számú S50-es vonat 10 perccel korábban 22:33-kor, a 2648-as számú S50-es vonat az alapmenetrend szerint 23:43-kor indul a Nyugatiból. A főváros felé a hajnali és a késő esti vonatok az alapmenetrend szerint közlekednek. A 2629-es számú S50-es vonat 10 perccel korábban közlekedik, Budapest-Nyugatiba 5:12-kor érkezik.
  • A Nyugati pályaudvarról 3:43-kor induló 2640-es számú S50-es vonat nem közlekedik, a 6140-es számú személyvonat Szolnok helyett Ceglédről indul 5:03-kor Nyíregyházára. A Nyugati pályaudvarról 17:28-kor induló 2608-as számú G50-es vonat nem közlekedik.
  • Az éjszakai időszakban az érintett napokon (péntek, szombat, vasárnap éjszakánként október 4-ig) a 2611, 2648, 2610, 2620-as számú S50-es vonatok Vecsés–Monor között pótlóbuszos átszállással közlekednek.
  • A Kőbánya-Kispestről Kápolnásnyékre 5:57-kor induló 3810-es és a 6:57-kor induló 3812-es számú S36-os, továbbá a Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra 6:27-kor induló 3512-es és a Kőbánya-Kispestről 7:27-kor induló 3522-es számú G43-as vonat Üllő–Kőbánya-Kispest között, és a 3592-es számú vonat Kőbánya-Kispest–Budapest-Kelenföld között nem közlekedik.

142-es számú, Budapest–Lajosmizse vonal:

  • A lajosmizsei S21-es vonatok – a hajnali, illetve késő esti 2920, 2958, 2968, 2919, 2939-es számú vonatok kivételével –  5 perccel korábban indulnak a Nyugati pályaudvarról és 5 perccel később érkeznek meg a Nyugatiba.

Az alábbi vonatok felár nélkül vehetők igénybe:

  • a 700-as számú Kárász InterCity vonat gyorsvonati részében Budapest-Nyugati–Cegléd között
  • munkanapokon a Bereg-Kraszna (IC 606), a Délibáb (IC 616) és a Rétköz (IC 626) InterCity vonatok kijelölt kocsijai Budapest-Nyugati–Cegléd között
  • vasárnaponként az újszászi vonalon kerülő úton közlekedő 6225, 6213-as számú személyvonatok.

Pótlóbuszok:

  • Hosszúberek-Péteri–Monor vasúti szakaszon (a vonatokon és a pótlóbuszokon) felhasználható minden olyan vasúti bérlet, melynek kiindulási vagy célállomása Hosszúberek-Péteri, a rajta feltüntetett érvénytartamon belül, legfeljebb a vágányzár végéig;
  • A Volánbusz 512-es számú járata más útvonalon – Péteri, autóbusz-forduló és Monor, vasútállomás között – közlekedik, emiatt az 512-es számú autóbuszokon felhasználhatók az eredeti útvonalra kiadott (Hosszúberek-Péteri vmh. kiinduló vagy célállomású) Volánbusz bérletek a rajtuk feltüntetett érvénytartamon belül.
  • Vecsés, illetve Üllő és Monor között közlekedő pótlóbuszok Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhelytől, illetve Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhelytől távolabb állnak meg. Ezért a Vecsés, Iskola utca amh-en vagy Péteri, Hosszúberek-Péteri amh-en  a pótlóbuszra felszálló utasok menetjegyeket az autóbusz fedélzetén pótdíj nélkül vehetik meg.

Két hétvégén külön közlekedési rend érvényes:

Október 8-án 23:30-tól 11-én 4:00-ig, illetve október 15-én 23:30-tól 18-án 4:00-ig hosszabb, a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon lesz vágányzár, Szombatonként a nyíregyházi Intercity vonatok, vasárnaponként a nyíregyházi InterCity és egyes nyíregyházi sebesvonatok kerülő úton, Újszász felé közlekednek. Az S50-es vonatok rövidebb útvonalon, Vecsésig közlekednek, az éjszakai vonatok helyett Vecsés és Monor között közlekednek a pótlóbuszok. A Z50-es vonatok Ferihegy és Cegléd között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A távolsági személy-, illetve azok a sebesvonatok, melyek nem kerülő úton mennek, csak Ceglédig, illetve Ceglédtől közlekednek.

A részletes menetrendek a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek menüpontban tekinthetők meg:

  • Budapest-Cegléd-Szolnok vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Lajosmizse vonal menetrendi hirdetménye
  • Budapest-Cegléd-Szeged vonal menetrendi hirdetménye
  • Néhány S36-os, G43-as vonat nem közlekedik 
  • Utastájékoztatási térkép

Budapest, 2021. augusztus 19.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon Utastájékoztatási térkép92.73 KB2021.08.19.
PDF ikon fszr-2021-211-monor-100a-peteri-a3.pdf66.9 KB2021.08.29.