München

-A bajor főváros nemcsak az Oktoberfest idején, és nemcsak sörei miatt jelenthet jó kirándulási lehetőséget. A művészeteket pártoló Wittelsbach uralkodóház által építtetett kastélyok és művészeti galériák mellett Németország egyik legnagyobb közlekedési gyűjteménye, a Deutsches Museum illetve az olimpiai létesítmények is érdekes látnivalókkal szolgálnak. Ha pedig a város látványosságaival már beteltünk, könnyen eljuthatunk vonattal az Alpok lábához, amely a kék-fehér bajor zászlóhoz méltóan kék tavakkal és fehér hóval fedett hegycsúcsokkal várja a látogatókat – de a II. Lajos álmait valóra váltó mesekastélyokkal (Linderhof, Neuschwanstein, Herrenchiemsee) az aktív turizmust kevésbé kedvelő látogatóknak is felejthetlen élményt nyújthat. München azonban nemcsak a hegyek felé lehet felfedező utunk kiindulópontja, hanem Bajorország, vagy Dél-Németország más tájaira, és a csatlakozó vonatoknak köszönhetően akár Párizs felé is.

Napi többszöri eljutási lehetőség, korszerű, klimatizált, hangszigetelt kocsik, éjjel hálókocsi, nappal railjet-szerelvények - a vonzó úticélhoz vonzó kínálattal és árakkal is szolgálunk: a München Spezial illetve SparNight menetjegyekkel Ön akár már 29 €-ért eljuthat Münchenbe 2. osztályú ülőkocsin, de a kényelmet preferálóknak 1. osztályra, valamint fekvőhelyes- és hálókocsikra is kínálunk korlátozott számú kedvezményes menetjegyeket. Akkor sem kell azonban lemondania a kedvezményekről, ha az akciós jegyek elfogytak – mivel az 1 hónapig érvényes MünchenCity menettérti jegy bármikor kapható 2. (Economy) osztályra, korlátozások és kötöttségek nélkül, 142 €-ért. Gyermekek számára ebből az árból további 50% kedvezményt biztosítunk.

Menetrendek

Odaút:

  rj 60 rj 62 rj 64 rj 66 rj 68 EN 462
  railjet railjet railjet railjet railjet Kálmán Imre
Budapest-Keleti 7:40 9:40 11:40 13:40 15:40 20:40
Kelenföld 7:55 9:55 11:55 13:55 15:55 20:55
Tatabánya 8:26 10:26 12:26 14:26 16:26 21:26
Győr 9:02 11:02 13:02 15:02 17:02 22:02
Mosonmagyaróvár 8:20 11:20 13:20 15:20 17:20 22:20
Hegyeshalom 9:32 11:32 13:32 15:32 17:32 22:32
München Hbf. 14:25 16:31 18:25 20:25 22:26 6:10

Visszaút:

  rj 61 rj 63 rj 65 rj 67 EN 463
  railjet railjet railjet railjet Kálmán Imre
München Hbf. 7:31 9:34 11:34 13:34 23:36
Hegyeshalom 12:25 14:25 16:25 18:25 7:25
Mosonmagyaróvár 12:35 14:35 16:35 18:35 7:35
Győr 12:53 14:53 16:53 18:53 7:53
Tatabánya 13:28 15:28 17:28 19:28 8:28
Kelenföld 14:02 16:02 18:02 20:02 9:06
Budapest-Keleti 14:19 16:19 18:19 20:19 9:24
A vonatok nevére vagy vonatszámára kattintva letöltheti azok részletes menetrendjét és kocsiösszeállítását.

Fedélzeti szolgáltatások:

  1. osztály Valamennyi railjet-ben közlekedik.
Business-osztály Valamennyi railjet-en igénybevehető 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s felárral.
Étkezőkocsi Valamennyi railjet-ben közlekedik.
Akadálymentes utazás Valamennyi railjet-ben a kocsi saját emelőjével lehetséges.

A müncheni közvetlen vonatok és a Stuttgart illetve Párizs felé közlekedő csatlakozások menetrendjei pdf formátumban itt tölthetők le.

Árajánlatok a Kálmán Imre EuroNight-ra (egy útra)

  SparNight Globáldíjas menetjegyek Felárak
Ülőkocsi 29 €-tól 95 € 5 €
Fekvőhelyes kocsi 6 ágyas fülkében 49 €-tól 109 € 20 €
4 ágyas fülkében 59 €-tól 115 € 25 €
Hálókocsi 3 ágyas fülkében (Tourist) 69 €-tól 120 € 35 €
2 ágyas fülkében (Double) 79 €-tól 139 € 50 €
1 ágyas fülkében (Single) 139 €-tól 209 € 100 €

A SparNight menetjegyek korlátozott számban, kizárólag adott napra és vonatra válthatók, azokból további kedvezmény nem adható. Cseréjük és visszaváltásuk nem lehetséges.

A globáldíjas menetjegyek szintén adott napra és vonatra szólnak, de cserélhetők és visszaválthatóak, és bármeddig elérhetők, amíg szabad hely van a vonaton.

A RailPlus és START Klub kártya tulajdonosok a globáldíjakra 25 % kedvezményt kapnak

Szüleikkel vagy nagyszüleikkel utazó gyermekek számára csak a helyjegyet kell megváltani, ha a szülő/nagyszülő CityStar, illetve egyéb, a vonalra érvényes menetjeggyel, vagy pedig normál árú, illetve RailPlus-kedvezményes globáldíjas menetjeggyel utazik. Minden más esetben a gyerekek a globáldíjak felét fizetik.

Csoportok és iskolás csoportok a globáldíjas menetjegyeket közel 60 % kedvezménnyel vásárolhatják meg, a részletekről kérjük, érdeklődjenek jegypénztárainkban.

Egész fekvőhelyfülke (max 6 fő részére) 425 €/fülke áron foglalható.

A felárakat érvényes menetjeggyel (pl. MünchenCity, CityStar) vagy bérlettel (pl. Interrail) rendelkező utasoknak kell megfizetniük!

Valamennyi fekvőhelyes- vagy hálókocsira érvényes jegy ára a reggelit is tartalmazza.

München Spezial akciós ajánlat a railjet-ekre (egy útra)

2. osztályon 29 €-tól

1. osztályon: 45 €-tól

(Az indulás napja előtti napig váltható, kizárólag adott napra és railjet-re, cseréje és visszatérítése nem lehetséges!)

A Spezial- és SparNight-menetjegyekhez távolságtól függően 9, 29 illetve 39 €-ért válthatók csatlakozó menetjegyek valamennyi német célállomásra. Néhány példa ezekre:

9 € - Augsburg, Ingolstadt, Bad Tölz, Landshut (Bayern)

29 € - Günzburg, Ulm, Stuttgart, Pforzheim, Karlsruhe, Tübingen, Nürnberg, Würzburg, Bayreuth, Bamberg, Konstanz, Lindau

39 € - Freiburg (Breisgau), Frankfurt, Heidelberg, Mannheim, Mainz, Wiesbaden, Koblenz, Bonn, Köln, Kassel

A korlátlan számban váltható MünchenCity menettérti jegy ára felnőtteknek: 142 €

München további látványosságairól és szálláslehetőségeiről a www.muenchen-tourist.de , Bajorországról a www.bayern.by, míg a bajor kastélyokról a www.schloesser.bayern.de oldalon találhat további hasznos információkat német és angol nyelven.

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a +36 (1) 3 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

1 € = 315 Ft