Interrail bérletek

Korlátlan vonatozás Európa-szerte – ezt kínálja az Interrail bérlet, amely a legjobb megoldás ha egy országban, vagy akár az egész kontinensen szeretne minél több mindent átélni vonattal – akár az úticélokat, akár magát az utazás élményét. Az alábbiakban választ kaphat a bérletekkel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre.

Milyen bérletek léteznek?

Interrail bérletek egész Európára érvényes "globál", valamint az egyes államokra (kivéve Bosznia és Montenegro) külön-külön érvényes "egyországos" változatban kaphatók, érvényességük alatt, illetve az azon belül választott napokon korlátlanul utazhat az érintett országok vonatain.

A bérletek árát az érvényességi idő, illetve az „egyországos” bérleteknél az országok gazdasági fejlettsége és vasúthálózatuk kiterjedtsége is meghatározza.

28 év alatt az ifjúsági bérletek 20-25%, 60 év felett pedig a „Senior” bérletek 10% kedvezménnyel vásárolhatók meg. (A német egyországos bérleteknek „Senior” változata nincs, de ide kedvezményes „kétszemélyes” bérletek is kaphatók.) A felnőtt bérletes utasokkal két – a német „kétszemélyes” bérletekkel négy – 12 év alatti gyerek a nekik kiadott bérlettel ingyen utazhat, további, vagy egyedül utazó gyerekeknek ifjúsági bérlet vásárolható. A 4 évnél fiatalabb gyerekeknek e létszámon felül sem kell külön bérlet, kivéve, ha saját helyen utaznak.

Minden bérlet megvásárolható 1. osztályra is, kb. 50%-al magasabb áron – de ezért nappal kényelmesebb ülésű, kevésbé zsúfolt kocsikon, éjszaka pedig saját fürdőszobával felszerelt hálófülkékben utazhat, és az üzleti várótermekbe is beléphet.

Meddig érvényesek a bérletek?

Az „egyországos” bérletek minden esetben 1 hónapon át érvényesek, a „globál” bérletből pedig többféle érvényességű változat is létezik

A „globál” bérletek között vannak folyamatos érvényességűek, de ha több időt szeretne eltölteni egyes helyeken utazás nélkül, célszerű a kedvezőbb árú „flexi” bérleteket választani, amelyekkel csak a kiválasztott napokon utazhat korlátlanul – ahogy az összes egyországos bérlettel is. A német egyországos bérletekből folyamatos érvényességű változat is létezik.

Milyen áron kaphatók bérletek?

Globál felnőtt bérletek 2. osztályon:

Folyamatos érvényesség:

15 nap

22 nap

1 hónap

2 hónap

3 hónap

476 €

586 €

696 €

826 €

956 €

„Flexi” bérlet:

4 nap 1 hónapon belül

5 nap 1 hónapon belül

7 nap 1 hónapon belül

10 nap 2 hónapon belül

15 nap 2 hónapon belül

283 €

318 €

381 €

447 €

553 €

„Egyországos” felnőtt bérletek 2. osztályon:

„A” kategória

„B” kategória

„C” kategória

„D” kategória

„E” kategória

„F” kategória

„G” kategória

218 €-tól

193 €-tól

165 €-tól

137 €-tól

105 €-tól

67 €-tól

211 €-tól

Az egyes országok árkategóriái az alábbi térképeken láthatók:

Interrail - egyes országok kategóriái

Letölthető verzió

A görög szigetekre közlekedő illetve az Olaszország és Görögország közötti hajójáratokra érvényes bérletek 102 €-tól vásárolhatók meg.

Mire érvényesek a bérletek?

A bérletekkel az összes államvasúti üzemeltetésű vonaton, sőt, egyes magánvasutak járatain, valamint autóbuszvonalakon és hajójáratokon korlátlanul utazhat az érvényességi napokon, éjszakai vonattal még a másnapi érkezésig is.

Más magántársaságoknál, buszokon és hajókon kedvezményes jegyek vásárolhatók.

A „globál” bérletek az Olaszország és Görögország  közötti illetve a görög szigetekre közlekedő hajókon is érvényesek!

A helyjegyeket, és felárakat külön kell megvásárolni! Ez az éjszakai járatok fekvőhelyes- és hálókocsijaira, illetve egyes országokban a minőségi távolsági vonatokra kötelező, más vonatokon pedig a biztos ülőhely érdekében célszerű lehet!

Az Interrail azonban több, mint egy utazási bérlet – több helyen kedvezményesen foglalhatunk vele szállásokat, nézhetünk meg múzeumokat (egyes állami vasúti múzeumokat akár ingyen is) vagy más látványosságokat, vehetünk részt városnéző programokon. Ezek a kedvezmények a teljes érvényességi idő alatt, az utazási napokon kívül is igénybe vehetők.

Hol és milyen formában vásárolhatók bérletek?

A hagyományos, nyomtatott bérletek a legtöbb hazai megyeszékhelyen megvásárolhatók a vasútállomásokon, menetjegyirodákban vagy utazási irodában.

Ezeken a helyeken, valamint az Interrail honlapján elektronikus bérletek is vásárolhatók, amelyek használatához a RailPlanner alkalmazásra is szükség van. A német egyországos bérletek kizárólag elektronikus formában kaphatók!

Az elektronikus bérlet előnye, hogy nem kell előre megadnia az érvényesség első napját, így bármikor megkezdheti az utazását. Emellett könnyebben megtalálhatók a kiválasztott vonatok, és azokra egyszerűen megvásárolhatók a szükséges helyjegyek és felárak is.

Magyarországon is utazhatunk Interrail bérlettel?

A bérletek nem érvényesek abban az országban, ahol a felhasználónak állampolgársága vagy igazolt lakhelye van!

A „globál” bérletek azonban egyszeri ki- illetve hazautazásra felhasználhatók, „flexi” bérletnél ennek a választott utazási napokon kell lennie.

Ha többször is szeretne külföldre utazni bérletével, vagy az „egyországos” bérlet célországát szeretné elérni, ahhoz külön jegyet kell vásárolni, ehhez a START Europa vagy START Night jegyek jelenthetnek kedvező megoldást.

Mire kell még figyelni?

Az Interrail bérlet mindig névre szóló, másra nem ruházható át és mással nem osztható meg. Pénztári vásárlásnál be kell mutatni a személyi igazolványt vagy útlevelet, amellyel utazni fog, és amit a jegy ellenőrzésénél is kérhetnek. Az igazolvány számát online vásárlásnál is meg kell adnia.

Az utazásához választott vonat, busz, vagy hajó útvonalát és indulási idejét mindig meg kell adnia a jegyhez tartozó „úti naplóban” vagy az alkalmazásban.

Ha éjszakai vonattal utazik, és az érkezés után nem vonatozna többet azon a napon, akkor csak a vonat indulásának napját kell megadnia, függetlenül az éjszakai vonat érkezési és indulási idejétől.

Maradt még kérdés?

További válaszokat az Interrail honlapján találhat. Vagy töltse már le most a RailPlanner alkalmazást, amely szintén segíthet utazása tervezésében.

További információk  www.interrail.eu

Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon Interrail térkép9.04 MB2020.05.13.
PDF ikon Interrail szórólap2.82 MB2020.05.13.

További információk

A nemzetközi jegyeket interneten és alkalmazásban minden esetben forintban kell kifizetni, az aktuális, MÁV-START által meghatározott árfolyamon. Nemzetközi pénztárainkban és a vonatokon az árfolyamnak megfelelő forintot és €-t is elfogadunk.

Jelenleg érvényes árfolyam: 

1 € = 380 Ft

április 3-tól:

1 € = 390 Ft

További kérdéseire a MÁVDIREKT-nél a (+36 1) 349 4949-es számon, vagy nemzetközi pénztárainkban kaphat választ.