Két százalékkal nőtt a MÁV pályadíjakból származó árbevétele 2018-ban

2019. február 19. kedd, 10.08
Százmillió kilométernél is többet tettek meg a vonatok hazánkban

Budapest, 2019. február 19. Tovább bővült 2018-ban az érvényes hálózat-hozzáférési szerződéssel rendelkező vasútvállalatok száma, így az év végén már 49 társaság közlekedhetett a MÁV nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózatán. A partnerek számának növekedésével a vasúttársaságnak az előző évhez képest közel két százalékkal magasabb, több mint 95,3 milliárd forint árbevétele származott tavaly a pályadíjakból.

Tehervonat

Tavaly 1,36 millió vonat körülbelül közel 101,6 millió kilométert tett meg hazánkban. Ez annyi, mintha kétezer-ötszáznál is többször járta volna körbe a Földet az Egyenlítő mentén egy vonat. Ebből a személyszállító vonatok 77,8 millió kilométert; míg a tehervonatok 18,7 millió kilométert futottak.

Az árufuvarozási vasútvállatok közül piacvezető a Rail Cargo Hungaria Zrt.; a második legjelentősebb vállalat az MMV Zrt. és dobogós helyen végzett a GYSEV Cargo Zrt. is. A vasúti árutovábbítás felfutásának hajtóerejét elsősorban a belföldi forgalom növekedése jelentette, ami feltehetőleg az anyag- és szállításigényes építőiparnak és az autóiparnak köszönhető. A vasúttársaság arra számít, hogy a magyar gazdasági teljesítmény javulása a vasúti áruforgalomra további kedvező hatást gyakorol.

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto [KUKAC] mav.hu