Több mint 100 cég csatlakozott a Köszönjük Neked! országos kampányhoz a fizikai munkát végzők megbecsüléséért

2016. november 23. szerda, 12.16 / Utolsó módosítás: 2016. november 23. szerda, 12.19
Mától a Keleti pályaudvaron tekinthetők meg a kampány plakátjai

Budapest, 2016. november 23. – Több mint 82000 munkavállalót foglalkoztató 102 vállalat csatlakozott az országos, hat állomásos Köszönjük Neked! kampányhoz, amelynek záró eseményét a fővárosban rendezték meg, az akcióhoz idén csatlakozó MÁV-csoport Keleti pályaudvari járműjavító telephelyén. Az ország több kiemelt régióját megcélzó kampány szervezőinek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a fizikai dolgozók megbecsülésére és megköszönjék értékes munkájukat. A Köszönjük Neked! plakátok mától egy hónapon át tekinthetők meg a Keleti pályaudvar Lotz-csarnokában.

Égető probléma, hogy egyes kiemelt régiók munkaerőhiánnyal küzdenek. Emellett komoly kihívást és országos problémát jelent a fizikai munkások toborzása, és kölcsönzése, illetve a jó munkaerő megtartása. Egyértelmű, hogy manapság már „nem sikk” fizikai munkát végezni, pedig nélküle szinte leállna a mindennapi élet. A probléma érzékeltetésére először regionális szinten, Miskolcon aktiválták a Köszönjük Neked! kampányt 2014 végén, amely során fotósorozatban mutatták be a helyi cégek fizikai munkásait. Ez a program akkor nagyon sokat jelentett a fizikai munkavállalóknak és munkáltatóiknak, így megszületett az ötlet, hogy legyen a kampány országos. Az elmúlt időszak munkaerő piaci tendenciái is ennek igényét támasztották alá: országos szintű kihívással nézünk szembe.

A program szervezőinek célja, hogy átformálják a köztudatban a fizikai munkát végzők megítélését és a Köszönjük Neked! kampány keretében megköszönjék értékes munkájukat.
A szeptemberben indult országos kampány során a programhoz csatlakozó cégek maguk javasolják azt a kollégájukat, akit a vállalat arcaként szeretnének bemutatni, és aki nemcsak az elmúlt időszakban, de a jövőben is képviselheti a kollégákat. A hat állomáson – Győr, Pécs, Szolnok, Veszprém/Ajka, Tatabánya, Budapest – több mint 82 ezer munkavállalót foglalkoztató 102 cég csatlakozott a kampányhoz, így több mint 100 fizikai munkavállaló arcát és inspiráló történetét ismerhettük meg. A Köszönjük Neked! plakátok a Keleti pályaudvar Lotz-termében láthatóak mától egészen december 22-ig.

A kampányhoz idén csatlakozott a MÁV-csoport is, amelynél a közel 38 ezer munkavállaló több mint kétharmada dolgozik fizikai munkakörben. A hatékony munkaerő-utánpótlás érdekében a MÁV-nál a múlt év végén új és költségkímélő toborzási módszert vezettek be, amelynek lényege, hogy a vállalat a saját infrastruktúráját, kiterjedt hálózatát és eszközparkját felhasználja, így a vonatok kijelzőjén és a vasútállomáson a hangosbemondás révén is toboroz fizikai dolgozókat.

budapest_koszonjukneked_nagykovetek

Fotó: Krizsán Csaba

Boronkai Gergő, a MÁV kocsirendezője, a Köszönjük Neked! kampány egyik budapesti nagyköveteként elmondta: másfél éve jelentkezett a vasúttársaság álláshirdetésére. Korábban sok helyen dolgozott, de a MÁV-nál úgy érzi, hogy számítanak rá és megbecsülik a munkáját. Boronkai Gergő már több képzést is elvégzett, a beszédében kiemelte: A MÁV-nál lehetőség van a továbbtanulásra, a fejlődésre, a munkatársai nagyon rendesek egymással, mivel fontos a csapatmunka.

 „Fontos, hogy ne csak számokként, statisztikai adatokként lássák a fizikai munkásokat, hanem személyes történetekként és arcokként, akik minden nap csodát tesznek és megkönnyítik az életünket. A célunk az volt, hogy átformáljuk a köztudatban a fizikai munkát végzők megítélését és felhívjuk a figyelmet a fizikai dolgozók munkájának megbecsülésére. Látva a csatlakozó cégek számát és a visszajelzéseket, úgy gondolom, hogy sikerült elindítani egy pozitív folyamatot”- mondta Vidó Csilla, a HRC Group Köszönjük Neked! kampány ügyvezető igazgatója.

A HRC Group több mint egy évtizede foglalkozik fizikai munkatársak toborzásával és kölcsönzésével, amely már évek óta hatalmas kihívás. A HRC Group szakemberei nap mint nap együtt dolgoznak és beszélgetnek a fizikai munkát végzőkkel, és számos alkalommal az derült ki, hogy jól esne nekik több megbecsülés és elismerés.

A szervezők egy kreatív rajzpályázatot is hirdettek „Te mi leszel, ha nagy leszel?” címmel a 6-10 éves, valamint a 11-14 éves korosztály számára. A beérkezett közel 150 pályaműből kiderült, hogy a fiúk leginkább rendőrök, tűzoltók vagy mérnökök szeretnének lenni, a kislányok pedig cirkuszi artisták, állatorvosok és ruhatervezők. A kategóriánként kiválasztott 10-10 pályaműre a Facebook-on lehetett szavazni. A kisebbek kategóriájának nyertese Csikós Péter lett, az idősebb korosztályé pedig Mag Viktor. A nyerteseket kreatív rajzeszközökkel díjazták a szervezők.

További részletek: www.koszonjukneked.hu

WELL PR Ügynökség

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto [KUKAC] mav.hu l www.mavcsoport.hu