Gyermekvasút – a kulisszák mögött

2023. január 19. csütörtök, 14.53 / Utolsó módosítás: 2023. január 19. csütörtök, 15.20

Nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson: vasárnap 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világát kedvelő gyerekeket, akik közül az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra. Újdonság, hogy a MÁV appban már gyermekvasúti napijegyek is kaphatók, melyekkel egész nap többször is lehet utazni a kisvonatokon.

A vasárnapi nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit. A kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják a látogatókat Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz, valamint a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is.

Színes programokkal várják a családokat vasárnap Széchenyihegy állomáson

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán félóránként gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Részletek a Gyermekvasút honlapján: https://gyermekvasut.hu/2023/01/januar-22-gyermekvasut-a-kulisszak-mogott/

A legkisebbek is felszállhatnak egy gőzmozdony és két dízelmozdony vezetőállására.

Azok a negyedikes, ötödikes és hatodikos gyerekek, akik kedvet kapnak a vasúti szolgálathoz, még regisztrálhatnak a február 4-én induló gyermekvasutas tanfolyamra: https://gyermekvasut.hu/tanfolyam/

Még lehet jelentkezni a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra

A budai hegyekbe kisvasutazni indulók számára újdonság, hogy gyermekvasúti napijegyek már a MÁV alkalmazásban is elérhetők. Ezek az elektronikus jegyek az érvényesség napján korlátlan számú utazásra jogosítanak a normál díjszabás szerinti vonatokon. Az applikációban felnőtt és gyermek gyermekvasúti napijegy vásárolható a belföldi jegyeknél, valamint a felnőtt, a gyermek és a családi napijegy is választható a „Térségi és városi jegyek” menüpontban. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság