Épülnek, szépülnek a HÉV-megállók

2017. június 9. péntek, 11.14 / Utolsó módosítás: 2017. június 9. péntek, 11.15

MÁV-HÉV Budakalász

Budapest, 2017. június 9.A felújítási program első lépéseként minden vonalon megszépült egy-egy HÉV-megállóhely tavasszal. Budakalász Lenfonó (H5), Közvágóhíd (H6), Boráros tér (H7) és Nagyicce (H8-H9) kellemesebb, esztétikusabb környezettel várja az utasokat. 

MÁV-HÉV Nagyicce

A munkálatok során egyebek között felújították a változtatható tartalmú utastájékoztató eszközöket, az előtető tartószerkezeti elemeit, kijavították a homlokzati és a lábazati rész vakolatát, lefestették az ereszcsatornákat, a padokat, a peronszegélyeket, az életvédelmi kerítéseket, a korlátokat, a felsővezeték-tartó oszlopokat, lemázolták az ajtókat, ablakokat, lecserélték az állomási kukákat. Ahol erre lehetőség volt, az utasvárók is csinosabbak lettek. A virágládák beültetésével, a palántázás-parkosítással, illetve a kaspós virágok kihelyezésével pedig színesebbé váltak a várakozóhelyek.

Ez azonban csak az első kis lépés azon az úton, amelyen végighaladva egyre több megújult állomással szolgálhatjuk majd utasaink kényelmét!

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto [KUKAC] mav.hu l www.mavcsoport.hu