Budafokon vörös vércséket, Keszthelyen fecskéket véd a MÁV

2015. augusztus 3. hétfő, 11.34 / Utolsó módosítás: 2015. augusztus 3. hétfő, 11.41

Védett madarak – vörös vércsék – számára helyezett el költőládát és készített elő fészket a budafoki vasúti megállóhelyen a MÁV és a Magyar Madártani Egyesület (MME). A szárnyasok jövő évi költését elősegítő akciót azt követően szervezte meg a vasúttársaság, hogy az MME szakemberei jelezték: a megállóhely antennatornyán rossz állapotú varjú gallyfészket találtak, amelyben idén vörös vércse költött. Az egyesület munkatársai a közelben idén kikelt és kirepült vércsefiókát is felfedeztek. A vasúttársaság Keszthelyen is partner a természeti értékmentésben: az állomáson molnárfecskék élőhelyét óvja.      

budafok vasutallomas vercsefeszek (3)

A MÁV és az MME közösen cserélte ki a Budafokon talált gyenge fészket egy költőládára annak érdekében, hogy jövőre biztonságos körülmények között költhessenek a példányonként mintegy ötvenezer forintos eszmei értéket képviselő védett vörös vércsék, amelyek fontos szereplői a táplálékláncnak. A költőládát ipari alpinisták szerelték fel az antennatoronyra, hogy az eddiginél stabilabb, védettebb költőhelyet biztosítsanak a madaraknak. A láda aljában a fészek előkészítése is megtörtént, a szakemberek kartonpapírral bélelték ki, amelyre bő két centiméter vastagon 5-8 milliméter átmérőjű gyöngykavicsokat helyeztek. (A madárfajra jellemző, hogy nem épít magának fészket, hanem más madarak – például varjú – elhagyott fészkében magas épületeken, műtárgyakon költ. Elfoglalja a számára kihelyezett költőládát is, amelybe köveket rak.) A fészek és a madarak sorsának alakulását az MME kiemelt figyelemmel kíséri.

   budafok vasutallomas vercsefeszek (1)A vasúttársaságnak fontos a természeti értékek megőrzése, ezért nemcsak Budafokon tesz az ügy érdekében. A keszthelyi állomásépület európai uniós forrásból megvalósuló komplex felújításának megszervezésekor például lényeges szempontnak tekintette a védett molnárfecskék élőhelyének megóvását. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályával együttműködve a MÁV a költési és az elvonulási időszak végéig biztosítja a büféépület nyugati és északi oldalán található fecskefészkek háborítatlanságát. A felújítási munkák ezért az adott épületrészeknél csak 2015. szeptember 15. után kezdődnek. A szakemberek emellett mintegy 200 műfészket helyeztek el az üres helyekre, és egy védőhálót is felszereltek, hogy a kivitelezési munkák kevésbé zavarják a fecskéket. A hálók megakadályozzák azt is, hogy az építkezés ideje alatt olyan területen épüljenek fészkek, amelyeken hátráltatnák a kivitelezés határidőre történő befejezését. A felújítás tervezetten ez év végéig el is készül, így nemcsak az utasok, hanem a jövő tavasszal érkező fecskék is egy korszerű épületegyüttest vehetnek birtokba. 

Budapest, 2015. augusztus 3.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG