Magyarország legszebb vasútvonalai

A szó mai értelmében ismert idegenforgalom egyidős a vasúthálózat kiépülésével. A belföldi és nemzetközi turizmus lehetőségét ugyanis a kényelmes, gyors, tömeges utazásra alkalmas vonatok teremtették meg. És bár később a közúti közlekedés és a repülőgép is jelentős szeletet hasított ki az idegenforgalmi utazásokból, az Európában máig egyik legsűrűbb magyar vasúthálózat napjainkban is kiváló lehetőséget kínál a természetet, városi és vidéki épített környezetünket élményszerű módon felfedezni vágyók számára. Fővonalainkon korszerű, gyors, sűrű és nagykapacitású eljutásokkal, egyre több viszonylaton étkező- és bisztrókocsi-szolgáltatással, mellékvonalainkon pedig romantikus hangulattal várjuk utasainkat.

Magyarország legszebb vasútvonalai térkép

Letölthető verzióért kattintson ide

Több, idegenforgalmi szempontból kiemelt városunk (pl. Eger, Tokaj, Szeged, Győr vagy a Balaton menti települések) szívében állnak meg a vonatok, de számos fürdőváros (mint Hajdúszoboszló vagy Gyula) is jól megközelíthető vasúton. Sőt, természetesen a főváros esetében is a pályaudvarok a belvárosban, a közösségi közlekedési hálózat rendszerint legfrekventáltabb pontján helyezkednek el. Jó néhány állomás és megállóhely található kiemelt természeti látványosságok közelében, turistautak – többek közt az Országos Kéktúra pecsételőhelyei – mentén, ezáltal a vasútállomások a gyalogos- és kerékpáros túrák igen alkalmas kezdőpontjai lehetnek, illetve a sűrűn elhelyezkedő állomások megadják a lehetőséget, hogy kirándulásunk kezdő- és végpontja eltérő lehessen.

Egyebek közt az 50 vár és kastély vonattal című, ügyfélszolgálatainkon még elérhető turisztikai kiadványunkkal, illetve Kerékpárral és vonattal térképsorozatunkkal is szeretnénk segíteni utasainkat abban, hogy a közösségi közlekedés használatával, fenntartható módon közelíthessék meg hazánk rejtőzködő szépségeit. A jövőben emellett rendszeres vasúti túraajánlókat is szeretnénk megosztani utasainkkal.

Hazánk legszebb vasútvonalai azonban önmagukban is megérnek egy utazást. Számos vasútvonal vonalvezetése és építészete gyönyörködtető, harmonizál a tájjal és a környék építészeti értékeivel, a természetet tiszteli, annak szépségét éppenséggel kiemeli. A 19. században épült vasútvonalakat tervező mérnökök sokat adtak arra, hogy a földrajzi-domborzati akadályokat minél regényesebben küzdjék le a vonatok. Ezért alagutakon és völgyhidakon át, erdőket átszelve, folyók, patakok partjain, festői falvak határában vezetnek.

A Győr–Veszprém vasútvonal Bakonyon átvezető szakasza az egyik kedvencünk, maga is ipari műemlék. Győrt elhagyva baloldalt percekig csodálhatjuk a pannonhalmi bencés apátság világörökségi épületegyüttesét, majd betérünk a Bakony meredek bércei közé, és hosszan követjük a Cuha-patak völgyét, három alagúton és több patakhídon is áthaladva. Porva-Csesznek és Vinye megállóhely közvetlenül a népszerű turistautak elágazásánál helyezkedik el a Cuha völgyének két végpontjánál, az erdő mélyén. Zircet az arborétum és a ciszterci apátság mellett érjük el. Ezután Eplényen át frissen restaurált műemlék völgyhidakon és szűk ívek sokaságán át ereszkedünk le Veszprémbe. A vonalon kényelmes, tágas kocsik közlekednek, a lehúzható ablakokból gyönyörködhetünk a tájban és nagyokat szippanthatunk a beáramló erdőillatból. A 2021 áprilisában bevezetett Bakony napijegy, amely a környék turisztikailag fontos autóbuszvonalaira is érvényes, rugalmas, egyszerű és versenyképes ajánlat az utazóknak. Az ezredfordulón a megszűnés határára sodródott vasútvonal ezáltal ma gyarapodó utasszámokkal segíti a fenntartható, élményszerű turizmust.

Bakony

Budapesttől alig félórányi vonatútra is festői útvonalakra akadhatunk. Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának. A vonatablakból a visegrádi fellegvár, a Pilis csúcsai és a Börzsöny barlangjai is tanulmányozhatók. A vonalon ráadásul zömmel KISS motorvonatok közlekednek, amelyek emeletéről még pazarabb a panoráma, de kétóránként a Csehországba tartó nemzetközi vonatokkal is utazhatunk, amelyeken étkezőkocsiban falatozva is élvezhetjük a Dunakanyar páratlan látványát.

Dunakanyar

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Balatont sem, különösen a Székesfehérvár-Tapolca és a Tapolca-Keszthely vonalszakaszok szépsége sokadszorra is ámulatba ejti az utast. Balatonakarattya megállóhely után egy rövid alagút következik, amelyből kibukkanva hirtelen tárul fel a Balaton keleti medencéje teljes szépségében. Innentől szinte folyamatosan a tó közvetlen közelében halad a vonal. Aszófőn és Révfülöpön az állomáson állva a vonatablakból jól megfigyelhetők az Árpád-kori templomromok. Jobbról pedig a Balaton-felvidék dombjai, hegyei színesítik a látképet, oldalukon festői présházak százaival. Badacsony és Balatongyörök között a tanúhegyek és a szigligeti vár sziluettje koronázza meg a kilátást. Szinte minden megállóból, állomásról túraútvonalak sokasága indul a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területére.

Balaton

A Balatontól délre, az egykor a Balaton medrének részét képező lapos Nagyberek területén húzódik hazánk utolsó üzemelő közforgalmú kisvasútja, a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút. Reggel és délután még napjainkban is kisdiákok és dolgozók igyekeznek a kisvonatokkal iskolába, munkába. Ám turisztikai céllal is az év minden napján érdemes felkeresni a Somogyszentpálra és Csisztagyógyfürdőre zakatoló kályhafűtéses szerelvényeket, hiszen a sajátos vasútromantika mellett a Fekete István műveit idéző gazdag növény- és állatvilága, legelésző tehén- és bivalycsordái a vonatablakból remekül megfigyelhetők. A balatonfenyvesi állomás pedig óránként elérhető a Balaton és a Tópart IC-vonatokkal.

Balatonfenyvesi kisvasút

Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatainkkal. Miután az Egri csillagokból ismert vár patinás falai között átzakatolt velünk a kis motorvonat, Egervár megállóhelyről pazar kilátás nyílik a száz tornyú városra. Szarvaskő környékén terepasztalt idézve kerülgeti egymást a vasút, az országút és a patak, vasúti alagutakon, hidakon keresztül. Az egész út során gyönyörködhetünk a Bükk erdeinek őszbe csavarodó erdőrengetegjeiben, amelynek Bélapátfalva környékén szinte magashegységi hangulatot ad a Bélkő 800 méter magas zord sziklafala. Szilvásvárad-Szalajkavölgy megállóhely pedig néhány perces sétára található a Szalajka-völgy bejáratától.

Bükk

Azonban nem csupán hegyvidékeinken, hanem az Alföld rónáin is festői vasútvonalak húzódnak. Változatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át. Hortobágyon a csárdához és a kilenclyukú hídhoz, Poroszlón az Ökocentrumhoz lehet kellemes kirándulást tenni. (A vonal Balmazújváros és Debrecen közötti szakaszán pályafelújítás miatt jelenleg pótlóbuszok közlekednek.)

Tisza-tó

Számos további vasútvonalat is megemlíthetnénk, ahol már maga a vonatút is megér egy utazást, illetve kiválóan kombinálható a vonatozás öröme és a túrázás. A Vác és Balassagyarmat, Hatvan és Somoskőújfalu közötti vasútvonalak festői várromok mentén kanyarognak: a nógrádi, a drégelyi és a somoskői, vár is gyönyörűen látszik a vonatból, illetve jól megközelíthető a legközelebbi állomásokról.  A Dombóvár-Baja vasútvonalon végigutazva egymás után gyönyörködhetünk a Mecsek hegyvidéki panorámájában és a gemenci erdőkben. A Nyíregyháza-Szerencs és a Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalakról Tokaj-Hegyalja és a Zemplén panorámája tárul fel. Komárom és Esztergom között hosszan kanyarog a személyvonat a Duna partján, és közben a gerecsei falvak, kisvárosok népi építészeti, ipari emlékei is az ablak mellett suhannak el. Szeged és Hódmezővásárhely óvárosát, valamint az Alsó-Tisza árterét az egész nap félóránként közlekedő vasútvillamos korszerű és csendes szerelvényeiről csodálhatjuk meg testközelből.