Típusengedélyt kaptak a MÁV-START által fejlesztett és gyártott IC+ kocsik

2015. június 1. hétfő, 14.53 / Utolsó módosítás: 2023. május 3. szerda, 15.57
A hatósági dokumentummal itthon és külföldön is közlekedhet a két prototípus
IC+ kocsi a Nyugati

Megkapta a hazai és nemzetközi forgalomban való közlekedésre jogosító típusengedélyt a MÁV-START első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija. A járművek a 250 ezer kilométeres utasforgalmi futáspróbát – sőt forgalomba állásuk óta összesen már 330 ezer kilométert – sikeresen teljesítették. Az engedélyt hétfőn, ünnepélyes keretek között adta át Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke Zaránd Györgynek, a MÁV-START vezérigazgatójának.

Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója veszi át a típusengedélyt Győri Gyulától, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökétőlA vasúttársaság által Szolnokon kifejlesztett két prototípus-jármű 2014 októberében kapta meg az NKH utasforgalmi próbaüzemi engedélyét, és azóta szállíthatott utasokat a belföldi forgalomban. A futáspróba igen kedvező tapasztalatokkal zárult, így a MÁV-START a végleges engedély átvételéig is kezdeményezte a kocsik folyamatos forgalomban maradását, aminek nem volt akadálya.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a típusengedélyezési eljárás során osztrák és svájci vasútvonalakon elvégzett mérések, akkreditált mérő és vizsgáló laboratóriumok mérési eredményei, valamint a nagysebességű futópróba tapasztalatai alapján megállapította, hogy a járművek megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság magas követelményeinek.

A teljes egészében hazai fejlesztésű IC+ kocsik két prototípusa az Európai Unió által alkalmazott TSI rendszer – az Európai Unió tagországai közötti vasúti hálózaton való átjárhatóságot biztosító műszaki követelményrendszer – csaknem ötszáz pontjában foglalt előírásoknak kellett, hogy megfeleljen. A követelményrendszernek való megfelelést több mint száz összetett vizsgálat eredményei alapján egy független tanúsító szerv igazolta. A zömében külföldön végzett komplex vizsgálatok garantálták, hogy valóban csak biztonságos, az utasoknak komfortos utazást biztosító kocsik kerüljenek forgalomba.

Az IC+ kocsi előtt (balról jobbra): Alscher Tamás – NKH vasúti főosztály, főosztályvezető, Bíró József – NKH elnökhelyettes, Győri Gyula – NKH elnök, Dávid Ilona – MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató, Zaránd György – MÁV-START Zrt. vezérigazgató.

A járművek légkondicionáltak, GPS-vezérelt audiovizuális utastájékoztató rendszerrel ellátottak. A mobil eszközök, telefonok és laptopok számára elektromos csatlakozók állnak az utasok rendelkezésére, ingyenes wifi használható az utastérben, míg a biztonságról belső videó-felügyeleti rendszer gondoskodik. A kocsik energiaellátása öt áramnemű, ezért Európa valamennyi normál nyomtávú vonalán közlekedhetnek.

Az IC+ innovációs fejlesztési projekt költségeit kétharmad részben a vasúttársaság saját forrásaiból biztosította, amelyhez egyharmad részben európai uniós támogatást nyert el. A projektköltség tartalmazza a tervezési költségeket, a két prototípus legyártását és az ehhez szükséges eszközöket, szerszámokat, infrastrukturális beruházásokat is. 

Budapest, 2015. június 1.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG