Ötvenszázalékos kedvezmény a 41. AGROmashEXPO-ra

2023. január 19. csütörtök, 11.45 / Utolsó módosítás: 2023. január 30. hétfő, 10.51

41. AGROmashEXPO-t a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendezik január 25-28. között. Az érdeklődők megtekinthetik a mezőgazdasági gépeket és a technikai innovációkat, illetve részt vehetnek színvonalas szakmai programokon. Az eseményre érkezőknek a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljesárú menetjegyek árából a Keleti, a Nyugati és Déli pályaudvarra, valamint Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Kelenföld állomásra.  A rendezvény ideje alatt, a kiállításra történő kedvezőbb eljutás érdekében, több egri, gyöngyösi, miskolci, nyíregyházi, szolnoki és békéscsabai vonat megáll Kőbánya felsőn.

A kedvezmény érvényesítéséhez meg kell vásárolni az 50 százalékos alkalmi menettérti menetjegyet Budapestre, amit a program helyszínén található mobilpénztárban (III. fogadócsarnok előtti passzázson) lehet lepecsételtetni. Így a visszaútra már nem kell újabb jegyet váltani. Alkalmi menettérti jegy automatából, illetve elektronikus úton nem váltható meg.

A rendezvény ideje alatt, a kiállításra történő kedvezőbb eljutás érdekében az alábbi, egri, gyöngyösi, miskolci, nyíregyházi, szolnoki és békéscsabai vonatok megállnak Kőbánya felsőn:

  • január 25-én, 26-án és 27-én az Ister InterCity (IC472-es számú), a Corona IC-k (406 és 407), a Békés IC (748), a Tokaj IC (519 és 586), az Agria InterRégió (549 és 558), a Mátra InterRégió (3027 és 3046) és a Hernád-Zemplén IC (189 és 188);
  • január 28-án az Ister IC (472), a Corona IC (406), a Békés IC (7406), a Tokaj IC (519 és 568), az Agria IR (549 és 5506), a Márta IR (3027 és 3036), valamint a Hernád-Zemplén IC (189 és 186).

A megállított vonatokról itt található további információ.

A felhasználás feltételei

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztályon való utazás esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljesárú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban január 24-től kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb január 29-én éjfélig be kell fejezni. Feláras vonat igénybevétele esetén az adott vonatra érvényes felárat meg kell váltani. Az alkalmi menettérti jegy érvényesítése a rendezvény nyitvatartási idejében a III. fogadócsarnok előtti passzázson lévő mobilpénztárnál lehetséges. A menetjegy visszautazásra érvényesítő pecsét nélkül nem érvényes. A bélyegzés elmulasztása esetén a visszaúton az alkalmi menettérti jegyet az ellenőrzést végző munkatársunk teljesárú (vagy az utast megillető egyéb kedvezmény alapján) egyúti menetjegyre egészíti ki és pótdíjat is felszámít